A lapok távirati rovatán és politikai híradásain keresztül tovább nézve, mint maguk e híradások érnek, a históriai fontosságú körvonalakat konstruálva meg belőlük, az ember hajlandó volna hinni valami olyasféle elméletben, hogy a fajoknak csakugyan külön-külön géniusza van, {...}
(Töredékes gondolatok egy könyvből, amelyet talán meg kellene írni.)
{…} e szónak egészen a perszonifikációig menő értelmében.
Mert éppen a jelenkor történetéből azt látjuk, hogy a lehanyatló fajokkal szemben szinte matematikai pontossággal emelkedik fel a fiatal vagy megfiatalodott faj, nem egy ponton, hanem egymástól távol eső, egymással érdekközösségben nem lévő, csupán etnográfiailag közös színű helyeken. Ezt ugyan körülbelül az egész világtörténelem láttatja, de mivel a népvándorlást vagy Bizánc bukását nem szemlélhetjük úgy, mint a ma történetét és nem alkalmazhatjuk rájuk azt a, hogy úgy mondjam, természettudományos megfigyelést mint a jelenre: a régi igazság e szemlélet révén mint új igazság hat.
Azt látjuk, hogy az árja fajok hanyatlásának mértékét pontosan tartja a mongol fajok emelkedésének mértéke. És – e volna az a géniusz-elmélet – nem egy ponton, hanem egyszerre és egy időben mindenütt, ahol súrlódó felület van árja és mongol között. A kínai forradalom kezdete összeesik Japán faji öntudatának az újraébredésével és velük egy időben indult meg Magyarországon a magyarság faji harca minden ellen, ami itt körülöttünk és fölöttünk árja. Mert az oláhságnak, tótságnak és horvátoknak a látszólagos új erőre kapása a valóságban nem új erőt jelent, hanem pusztán provokáltságot. Kénytelenek harcba állani, mert harcra hívtuk őket.
A jövő a mongolság kultúrájáé. Japán katonai, politikai és gazdasági diadalt aratott Oroszország felett és ma már Amerikát fenyegeti, ahol a faji hanyatlás pregnáns megnyilatkozása, az apokaliptikus nagyságú pénzválság és a felszítt vér visszavesztése szintén pontosan egybeesnek a tenger által tőle nem elválasztott, hanem inkább veszedelmesen hozzákapcsolt szomszéd expanzió-jelenségeivel.
Az európai festőművészetet, különösen a rajzolást kiirthatatlanul és többé soha nem mellőzhetően átjárta a japáni rajzolás. Európát tízezrével járják a japán tudósok, állami kiküldöttek és diákok, hogy felszedve itt az árja kultúra tanulságait, otthon átalakítsák a maguk képére. Világhírű tudósaik, orvosaik és színészeik vannak.
A kultúrának minden emelkedésével együtt jár a politikában az a törekvés, hogy a középponti hatalom meggyengüljön. Az öntudatra ébredt nép a cselekvés nagyobb lehetőségeit is meg akarja magának szerezni azzal, hogy visszavegye a jogokat, amelyeket kulturátlanabb, alvó korszakában kieresztett a kezéből. Ez így van az árjáknál és így van a mongol fajoknál. Kína alkotmányt kap, Japánban megerősödött parlamentarizmus határolja körül a császárnak hajdan korlátlan hatalmát.
De míg az árjáknál ez a politikában megnyilvánuló kultúremelkedés teljes demokráciára vezet, vagy legalább arra tör, addig a mongolságnál a célja arisztokratikus és a hatalmat nem az egész nép, hanem a leszármazásban, vagyonban, vagy műveltségben magasabb osztályok számára iparkodik elvenni. Japánban a mágnások háza nem másodrangú intézmény, nem felsőház és nem szenátus, hanem elevenebb, cselekvőbb, pozitívabb alkotórésze a törvényhozásnak, mint a képviselőház. A mi küzdelmünk pedig úgy a hadseregért, mint a gazdasági önállóságért éppúgy egészen arisztokratikus karakterű, mint az a törekvésünk, hogy alkotmányunkat megerősítsük, ami nem jelent egyebet, mint azt, hogy a felségjogok egy részét akarjuk visszaváltoztatni nemzeti jogokká.
Hogy Magyarország állami önállósága majd négyszáz esztendőre megsemmisült, ennek a legelső oka nem a mohácsi vész és nem a Habsburgok, hanem Hunyadi Mátyás. Államcsínnyel jutott a trónra, alkotmányellenesen uralkodott és megsemmisítette az oligarchiát. Még ha utána hozzá hasonló erejű és elméjű uralkodók következtek volna is, trónralépése akkor is Mohácsot jelentett volna a magyarság számára, csak más formában. Mert a mongol arisztokratikus világérzéssel szemben az autokrata mindig ösztönszerűen rákényszerül arra, hogy az osztálytalanokhoz forduljon. A „meghalt Mátyás király…” közmondása csak úgy, mint a hatvanas évek cseh és német beamterei, akik a magyar megyei tisztviselőket szorították ki és éppen úgy, mint a most megígért általános választójog: ennek az egy történeti igazságnak a tünetei vagy kifejezői.
Az abszolutizmus Magyarországon tehát mindig egyet jelent azzal a törekvéssel, amely a magyarságot, a magyar fajt akarja meggyengíteni.
Magyarország csak mint királyság formájába öltözködött arisztokratikus köztársaság maradhat fenn. A fekvése, a hegyrajzi és vízrajzi viszonyai és területén a fajok elhelyezkedése egyaránt erre utalják. Ezért lehetett Nagy Lajos korában kicsiny középponttal világhatalmasság, mintegy Velencéje nem a tengernek, hanem az európai szárazföldnek.
De ez az arisztokratikus köztársaság egészen speciális mongol jellegű. Az uralkodó osztály, a magyarság, csupán a politikai felsőbbségét és a kultúrabeli kiválóbbságát érvényesíti a nem magyarokkal szemben. Sem gazdaságilag, sem a nyelvükben nem háborgatja őket és Magyarországon nemhogy nincs elnyomott nemzetiség, hanem egyenesen az a törekvés van meg, hogy az uralkodó osztály köre mentül jobban kiszélesedjék azzal, hogy a nemzetiségek mentül szorosabban csatlakozzanak a magyarság törekvéseihez. Ezt megértette a magyarországi németségnek is, a szerbségnek is túlnyomóan nagy része.
A mongol kultúrának Ázsiában való új fellendülésével esik egybe pontosan, idő szerint, a magyar kultúrának az az egészen sajátos új korszaka is, amely már itt van és amely elütő az árja kultúrától. Új irodalom, új festőművészet, új iparművészet van kialakulóban. A felhalmozódott és megfeszült erőknek ugyanaz a jelensége ez, mint amelyet politikai küzdelmeinkben látunk és bizonysága annak, hogy a mongol többé már nem jön: a mongol itt van.
Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 2. szám
