Már a címe is letaglóz: Allah tágas földje. Talán ismerős lehet egy-két esemény a közelmúltból, akár Molenbeekből, akár a magyar határ déli szakaszáról, a következő oldalon pedig már beleszagolsz a jövőbe, és megdöbbensz: így fog ez kinézni?
Sayfo Omar regényét már nevezték disztópikus regénynek, bár érzésem szerint ez közel sem fedi a valóságot. Ilyen értelemben egy jelenben játszódó disztópia vagy inkább az a jövő, ami felé haladunk – és a haladást, az irányt és a végcélt akkor szigorúan racionális módszerrel vizsgáltuk és jelöltük ki. Amennyiben ez utóbbi az igaz, akkor nem disztópia, hanem jóslat, amit épp forgatunk, annyi különbséggel, hogy jóval olvasmányosabb és izgalmasabb, mint Nostradamus.
Ugyanakkor ennél jóval több és mélyebb üzenetet is kapunk. A dzsihadista terror, a Magyarország déli határainál zajló események csak megelőlegezik az izgalomhoz szükséges adrenalint, alig kezdünk neki, és rájövünk, hogy a főhős, Naszím története és útkeresése akár a miénk is lehet.
A Zóna sem idegen a magyar olvasótól, hiszen fantáziánk kötheti akármelyik, a hírekből ismert európai metropolisz külvárosához, de a Zónán belül fennálló hierarchia, az összetartozás-tudat akár egy budapesti lakótelepen is lehetne, mondjuk a kommunista hetvenes évekből (vagy az én erdélyi lakótelepem, ahol felnőttem), és nem feltétlenül a hírekből megismert Neuköln.
Az Allah tágas földjén identitásregény is, és talán Sayfo Omar legnagyobb erénye az, hogy úgy hozza sokkal közelebb hozzánk a muzulmán vallású, életvitelében európai vagy afelé irányuló, külvárosban élő és ott az útját kereső átlag fiatal történetét, hogy igazság szerint drukkolunk neki, mert magunknak is drukkoltunk és drukkolunk a mai napig, hogy megleljük válaszainkat egy olyan bonyolult világban, ahol azért látszólag mégis minden egyszerű.
Mert felnőni a Zónában muzulmánként nem egyszerű, de kitörni onnan még annál is nehezebb, különösen úgy, ha a kitörés a multicég robotmunkaállását jelenti. Ez a mennyország, innen már lehet szerelmesnek lenni abba a szép, ám gazdag arab lányba, aki később európai ficsúrral lép le, mert neki az identitásába már belefér, viszont ez még nem a kitörés, nem önmagunk megtalálása vagy újrafelfedezése, pusztán identitásunk újra- és újraértelmezéseinek végállomása, amihez az egyetem elvégzése hidzsábos kiscsajként csak eszköz – a szükséges, de nem elégséges.
A mennyiség és a minőség itt nem adott és nem választható, ez a Páneurópai Szövetség nevű gigaállam dolga, amelynek muszlim lakosai kiszorulnak a nekik épített lakótelepekre, a Zónába, és így adja meg az ország mindenhez a keretet: identitáshoz, karrierhez, az Allahhoz és a rendőrséghez való viszonyuláshoz, az elszívott füves cigikhez és a messzi-messzi Arábiából öröklött hierarchia Zónán belüli újramintázáshoz – széles skála, de erős korlátokkal!
Naszím is itt nő fel. Fiatalkora a szokásos balhékkal telik, mert, ha valaki a Zónában születik, akkor annak ki kell törnie onnan, akár erőszakkal is. Azonban a regényben az erőszak bemutatása nem öncélú, hanem eszköz az identitás válságában, amihez az értelmezési keretet a valóságunkra olyannyira hajazó politikai környezet finomra hangolt, ám kíméletlen bemutatása jellemzi: a manipulálási szándékot, az Afrikai Unió és a Páneurópai Szövetség közötti paktumot, amelyben mindkét gigaállam vezető elitje nyer, csak a kisember veszít.
A képmutatást, amellyel az archetípusokkal felvértezett regénybeli európai vezetők eltűrik az afrikai diktátor vérengzéseit, amíg az rendet tart országában, és visszacsalogatja magához – a táborokba – az európai muzulmánokat – mit is mondhatnánk: ez tényleg disztópia vagy már maga a valóság?
Naszím története a jövőben játszódik ugyan, de annyira azért nem abban a távoliban, amit ne tudnánk képzeletünkkel befogni, 2027 ugyanis nincs annyira messze, ha az olvasó nem is érné meg, gyerekei már biztos Naszím kortársai lesznek, és vagy így, vagy úgy, de részesei lesznek ennek a konfliktusokkal teli világnak, ahol egyre inkább úgy tűnik, csak a Zónán belül egyértelmű a létezés, ami azon kívül van, veszélyes. Vajon tévedünk? Vajon tévednek a Zóna lakói?!
Sayfo Omar: Allah tágas földje, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2017.
Vitus Gy. Örs – www.magyaridok.hu