A cím ellenére egy kisfiúról és annak mindennapi gondjairól, észrevételeiről és fiatalemberré cseperedéséről szól a mű – Sommer úr állandóan vándorló, szimbolikus alakja csak összetartó kapocsként szolgál. Hiába nem nagy és egetrengető, sőt, kifejezetten hétköznapi dolgokról van szó, bármelyikünket meg tudja érinteni az az izgalom, amikor a kisfiú várja az iskolai napot, hogy végre megpillanthassa (persze titokban!) a lányt, akinek bármikor szívesen megmutatná egy fa tetejéről, hogyan is néz ki a környék. Az a fájdalom és hatalmas szomorúság, amit akkor érez, amikor „minden összejön”, amikor mintha mindenki vele cseszne ki. Az a világra történő rácsodálkozás, ami egy kisember életében kihagyhatatlan és talán a legérdekesebb az egész életben.
Süskind a kötet megírásakor betöltött 42 évéhez képest mintha megfiatalodva, egy kamasz fiú szemüvegén keresztül és lelkesedésével írta volna meg az apró mesékből álló történetet. Mese alatt pedig nem az „egyszer volt, hol nem volt” kezdetű, gyerekeknek szóló, happy endes sztorikra gondolok hanem az olyan, egyszerűen felépített és mégis elragadó nyelvezetű elbeszélésekre, melyeket kortól és nemtől függetlenül bárki élvezhet és melyek valószínűleg száz év múlva is ugyanúgy beékelik magukat az emberek agyába, mint napjainkban. Az pedig, hogy Sempé finom kontúrú, pasztellszínű illusztrációi díszítik a könyvet, csak hab a tortán.
(9/10, Partvonal)