Mi lehet az oka, ha az új csoporttárs senkivel sem akar barátkozni? Többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik a Lapibaba oviba megy című mesekönyv, és annak folytatása: a Lapibaba barátra lel. Csesznák András főhőse az óvodai világba kalauzol minket, megmutatva: milyen problémáik lehetnek a három- és négyéves kicsiknek.
Borika a születésnapjára kapja Lapibabát, aki innentől kezdve állandó társa, barátja lesz. Elkíséri őt az óvodába, vele van, amikor titokban csokoládét eszik, vagy épp beteg lesz. Sőt, még a mesék birodalmába is követi őt a tündérek közé. A hároméves kislány eközben olyan kérdésekkel és problémákkal küzd meg, melyek minden hétköznapi, átlagos gyereket érintenek. Ugyanez igaz a Lapibaba barátra lel című mesekönyv történetére is. A különbség, hogy Borika itt már négyéves, így még többet lát a világból, és még több kérdés, rejtély foglalkoztatja: hogyan jön a világra a kistestvér? Mi történik egy családdal, ahol az apukát elveszítik? Hogyan barátkozhatunk össze valakivel, aki senkivel sem akar beszélni? Mi lesz, ha elcseréljük legkedvesebb társunkat? Ki az igazi barát? Ez mind-mind ott motoszkál Borika fejében. A válaszok pedig nem maradnak el. Mégsem lesz a szöveg didaktikus, hiszen éppen annyit látunk és tapasztalunk a világból, amennyit a négyéves kislány. Az ő szemszögéből figyelhetjük meg a történéseket, vele örülhetünk, aggódhatunk – miközben sejtjük, Borika világán kívül is van élet: a felnőtteké, akik a háttérből mozgatják a szálakat.
A gyerekeknek könnyű belehelyezkedni Borika szemszögébe, a mese hamar magával ragadja az olvasót és a hallgatót. Ezt pedig a dallamosság és a rímek is segítik. A versekbe szedett történet könnyen követhető, szerethető, sosem erőltetett. A szöveggel pedig összeforrnak az illusztrációk, melyek megelevenítik Borika hétköznapjait. Színkavalkád, aprólékosság, részletgazdagság, játékosság jellemzi a vízfestékkel készült képeket.
A könyv születése pedig legalább olyan szeretetteli családról mesél, mint amilyen Borika családja is a mesében. Hiszen a Lapibaba oviba megy és a Lapibaba barátra lel is családi összefogásból született. Erről mesélt nekünk Csesznák András, a könyv szerzője.
| András és Verka |
„Én írtam a meséket, Csesznák Verka, az unokahúgom és keresztlányom készítette a rajzokat. Ő képzett grafikus és rajtanár, benne van a kezében a varázslat, amelytől a figurák életre kelnek. A könyv teljes szerkesztését Kati, a feleségem vállalta. Az óvodai élethelyzetekkel foglalkozó történetek kapcsán pedig nővérem tanácsát kértem ki, aki az egyik szentendrei óvoda vezetőóvónője – fogalmazta meg András.
A szentendrei család magánkiadásban jelentette meg a könyveket. „Informatikusok vagyunk, a feleségem informatikatanár, én szoftverfejlesztőként dolgozom, így eldöntöttük, hogy a szerkesztést is mi végezzük. Elkezdtünk tárgyalni a nyomdával, kiderítve, milyen szoftverrel szerkesztett anyagot fogadnak el, milyen is lenne az ideális könyvméret. A részletek ismeretében pedig a feleségem lett a könyv szerkesztője. Tanácsokat adott az írással kapcsolatban is, de ő találta ki például azt is, hogy a szöveg hátterét az illusztrációkból kiragadott és kinagyított részletek fogják díszíteni. A pénz, a bevétel nem számított. Nem az volt a cél, hogy a könyvkiadásból meggazdagodjunk. Sokkal fontosabb volt számunkra, hogy a mesekönyv minél több családhoz eljusson, és minél több gyermeknek és szülőnek örömet adjon. Így a megjelenés után meghirdettünk egy akciót, melynek keretében 50 jelentkező óvodának ingyen ajándékoztunk egy-egy példányt a kötetből. Sokan jelentkeztek a környékről, többek között szentendrei óvoda is, de távolabbi településekről is érkezett igény, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből például több is. Az óvodáktól számtalan visszajelzést kaptunk a mesék kapcsán, küldtek üzeneteket, fotókat. Az egyik példányt személyesen vittem el az egyik intézménybe, ahol az óvónő felolvasta a történetet, a gyerekek pedig beszéltek nekem arról, melyik volt a kedvenc részük. Hihetetlen élmény volt!” – mesélte a szerző.
Nade hogyan született a könyvek ötlete? „Már egyetemistaként is írtam mesét. Akkoriban HÉV-vel jártam be Budapestre Szentendréről a korábbi, középiskolai osztálytársaimmal. Az úton együtt olvastuk az általam írt történeteket, köztük egy szerelmes mesét is. Csatlakozott hozzánk néhány lány is, köztük a későbbi feleségem. Így egy idő után már neki írtam a folytatást. Majd hosszú szünet következett, és csak 2015-ben merült fel ismét, hogy mesét írjak, amikor láttam, milyen gyönyörű illusztrációkat készített Verka egy gyerekkönyvhöz. Akkor határoztam el, hogy nekünk lesz egy közös könyvünk. Karácsonyra írtam a családnak öt történetet, ez volt a kezdet. Majd a feleségem létrehozta a Mesesarok című honlapot. Először úgy terveztem, hogy minden héten egy mesét teszünk fel. Majd hamar kiderült, hogy ez nem tartható. Túl sok volt. Különböző meséket készítettem, nemcsak óvodás korosztálynak, hanem idősebbeknek is. Majd vártuk a visszajelzéseket. Itt jelent meg a Lapibaba oviba megy című történetem is, és ezt rengetegen szerették. Amikor már vagy ezren kedvelték az oldalon, elkezdtem folytatni, kibontani a mesét, melyből megszületett az első kötet” – magyarázta András.
„Az volt a célom, hogy olyan meséket írjak, melyeket a felnőttek is élveznek, hiszen ők olvassák fel a gyerekeknek. A rajzfilmek is családi filmeknek készülnek, amelyek minden nézőnek adnak valamit, eszerint gondolkoztam én is, arra törekedve, hogy 0-99 éves korig szerethetőek legyenek a fejezetek. Attól, hogy a főszereplők gyerekek, még nem csak nekik írok” – jegyezte meg a szerző, aki abba is beavatott, hogyan alkot. „Az alapkonfliktusok vannak meg először, ezeket bontom ki később. Ma is naponta utazom Szentendre és Budapest között, közben alakulnak a fejemben a történetek. Szeretem a váratlan fordulatokat, és törekszem arra, hogy ne lehessen előre tudni, mi lesz a mesék vége.”
A második könyv azonban már nemcsak hétköznapi helyzeteket, hanem súlyos problémákat is taglal. „A Lapibaba oviba megy kapcsán érkezett olyan kritika, amely szerint a könyvben mindenki boldog, nincs valódi nagy konfliktus. A Lapibaba barátra lelben azonban már komolyabb nehézségekkel kell szembenézniük a szereplőknek. Egyrészt úgy gondoltam, hogy Borika idősebb lett, és vele együtt a korábbi kötet olvasói is nőttek. Másrészt nem egy egyszerű folytatást szerettünk volna, hanem egy új kötetet, amely más, mint az első. Az eredeti terv is az volt, hogy négy könyv lesz, az elsőben hároméves a kislány, a másodikban négy, majd öt és hat éves lesz – és ahogy nő, egyre komolyabb problémákkal kell majd megbirkóznia, míg el nem búcsúzik az olvasóktól, hiszen iskolába megy.”
A család úgy gondolta, hogy az első kötet bevételeiből fogják kiadni a második kötetet. A Lapibaba barátra lel című könyv megjelenését azonban már az NKA is támogatta. De ki is Lapibaba? „Lapibaba alakja különösen született. Valójában az egyik unokahúgom hívta így a babáját, amely filc anyagból volt, és mindenhova magával vitte” – mesélte nevetve a szerző, aki abba is beavatott, miért versbe szedve meséli el a baba és Borika kalandjait. „Verses formában fogalmazni nem könnyű. Háromszor annyit dolgoztam így a könyvön, hiszen szerettem volna, ha a szereplők beszéde így is természetes marad, és sehol sem válik erőltetetté, döcögőssé a szöveg. A beléfektetett munka azonban megérte, mivel az óvodásoknak így sokkal nagyobb élményt ad a dallamos, ritmikus mű. Ráadásul én is nagyon szeretem a verses formát, mert ez zene és matematika is egyben. Bár három hét alatt megírtam a könyvet, utána még egy évig javítgattam rajta.”
A sok-sok ráfordított időt azonban nem csak munkának fogja fel az alkotó. „Csodálatos írni, hiszen így tudok belebújni más személyek bőrébe. Amikor írok egy hősömről, akkor én magam vagyok az a karakter. Vele azonosulok. Hogy hogyan tudok akár hároméves kislány, vagy idős nagymama, vagy sárkány lenni? Ez már a varázslat, az ihlet titka” – mondta mosolyogva András.
Wéber Anikó – www.kultura.hu