Figyelem kötelező olvasmány!
Miként szítanak forradalmakat, puccsokat és háborúkat a CIA fedőszervei.
Summázott TARTALOM:
• A látszatdemokráciák hogyan és milyen brutalitással hajtják végre a rendszerváltoztatásokat az emberi jogok nevében?
• Melyek a valódi okai ezen rendszerváltoztatásoknak?
• A német politikusok miért támogatják az amerikai elit ezen stratégiáját?
• Milyen stratégia rejtőzik Merkel „nyílt határok” terve mögött és kik a valódi titkos mozgatók?
• Milyen hihetetlenül óriási összegekkel támogatja George Soros az NGO-kat (nem kormányzati szervezeteket) és miért?
• Vajon miért van az EU, sőt Németország társadalmi és politikai destabilizálása nagyon előkelő helyen az USA programjában?
• Hogyan irányítja és támogatja az USA a dzsihad háborút és a nemzetközi terrorizmust?
• Milyen titkos tervei vannak Donald Trumpnak a Közel-Keletre nézve és miként fest stratégiája egy jövőbeni amerikai nyersanyagháborút illetően?
Összefoglalva: Engdahl bemutatja, hogy az NGO-k működésének okai milyen emberbarátiaknak és nemeseknek tűnnek. Csakhogy a valóság egészen más.
Könyve azon pusztító és szuperhatékony hadműveleteknek a krónikája, amelyeket egy titkosszolgálat valaha is megvalósított.
„Az NGO-k békét, emberi jogokat és demokráciát ígérnek. Miközben az, amit magukkal hoznak, nem más, mint háború, erőszak és terror.”
*
A szerző előszava:
A szabadság szolgaság Nemzetek elpusztítása a demokrácia nevében…
1945-ben George Orwell brit író és társadalomkritikus könyvet írt egy fiktív totalitárius társadalomról, melynek címe „1984”. A könyv, amely a könyvkiadás történetének egyik legnagyobb sikere, egy nukleáris világháború utóéletével foglalkozik, ahol a világ három államra oszlik: Az egyik állam Óceánia, melynek London a fővárosa, az Angol Szocialista Párt irányítása alatt áll, amely teljes kontrollt gyakorol polgárai felett, különös tekintettel azok gondolataira. A központi agykontroll-programot, amelynek segítségével a polgárokat nyomorúságos, engedelmes szellemi rabszolgaságba kényszerítették, „duplagondolnak” nevezték.
A duplagondol értelmében az alanyoknak két, egymásnak ellentmondó fogalommal szembesülve mindkettőt egyidejűleg helyesnek kellett elfogadni; ezt nevezi a pszichológia „kognitív disszonanciának”. Így, bár Óceánia tartós háborús állapotban van, a polgárai úgy viselkednek, mintha egyúttal béke is lenne. A duplagondol esszenciáját Orwell a regény kezdetén foglalja össze:
A háború béke.
A szabadság szolgaság.
A tudatlanság erő.
Az alább következő szövegben az orwelli duplagondol hihetetlen alkalmazását jegyzem fel, amelyet nevezhetünk úgy is: „A demokrácia zsarnokság”. Ez a mai modern államok hírszerzési ügynökségei egyik legpusztítóbb, egyben egyik leghatékonyabb műveletének feljegyzése, ezen államok közé értve Sztálin Szovjetunióját, vagy Hitler – Goebbels irányította – Harmadik Birodalmát. Egy, az Egyesült Államok hírszerzési ügynökségei által évtizedeken át fejlesztett, hatalmas projekt krónikája, amely visszanyúlik egészen az 1968-as, CIA-s májusi hallgatói tüntetésekig, amelyek Charles de Gaulle francia elnök, az amerikai globális uralom eltökélt ellenségének vesztét is okozták.
A NATO-val és a Szovjetunióval szövetséges országok közt zajló hidegháború közel fél évszázadon át tartott. Végül a kimerült, gazdaságilag nagy kihívásokkal küzdő Szovjetunió Mihail Gorbacsov vezetése alatt felhúzta a megadás fehér zászlaját 1989 novemberében, amikor Moszkva szemet hunyt a berlini fal lebontása felett. A fal vált a Winston Churchill által a híres, 1946-os fultoni beszédben Vasfüggönynek nevezett jelenség szimbólumává, ami elválasztotta a Nyugatot, a „Szabad világot”, ahogy azt a washingtoni propaganda készségesen ismételte újra és újra, a Moszkva által dominált kommunista világtól.
Amit kevesen tudtak az amerikai Központi Hírszerzési Ügynökségen, a Külügyminisztériumban, a magas rangú pentagoni tisztségviselők, illetve a válogatott washingtoni agytrösztökben, így például a New York Külügyi Kapcsolatok Tanácsának Amerikai Vállalkozás Intézetében (American Enterprise Institute) található szövetségeseik szűk körén kívül, hogy Washington épp a rendszerváltások legösszehangoltabb programját készül elindítani Kelet-Európa egykor kommunista országaiban, illetve Ukrajnában, és magában az újonnan létrejött Oroszországi Föderációban. A hívószó az „amerikai stílusú demokrácia, szabadság, emberi jogok, neoliberális szabad piac bevezetése” volt.
A tervek szerint ez vált zsarnoksággá, bizonyos esetekben, így Ukrajnában is, lényegesen rosszabb végeredménnyel, mint a szovjet rezsim során bármikor.
A washingtoni rendszerváltó műveleteket később Washington „színes forradalmainak” neveztek el, a Madison Avenue egymástól elkülöníthető, színes logói alapján, amelyeket az egyes destabilizációs törekvések hoztak létre; a narancs forradalom Ukrajnában, a rózsás forradalom Grúziában, a zöld forradalom Iránban, és így tovább. Kivétel nélkül minden jelentős nemzetet megcéloztak, amelyek útjában álltak annak, amit David Rockefeller világkormánynak nevezett emlékirataiban, vagy amit Bill Clinton az 1990-es években a globalizáció ártatlannak hangzó, ámbár nem annyira ártatlan fogalmával jelölt meg.
A valóságban a washingtoni színes forradalmak néven ismert rendszerváltó beavatkozások azt a kísérletet jelképezték, amelynek keretében az egykori kommunista vezetőket gondosan kiválasztott, Washington által korrumpált politikai vezetőkre cserélték le, akik készek voltak eladni a nemzet koronaékszereit, és a nemzetet magát kiválasztott nyugati pénzügyi ragadozóknak, mint amilyen a milliárdos spekuláns Soros György is.
Az amerikai hatalom aurája Ironikus módon a legnagyobb kihívás, amivel Washingtonnak, a Pentagonnak, a CIA-nak, és a kongresszusi tagokat és az elnököket a pénzükkel irányító, nagyhatalmú hadiipari- és banklobbi-csoportoknak szembe kellett néznie, az aktív hidegháború befejezése volt 1989 végén. Hirtelen nem volt sehol „ellenség”, ami igazolhatná az óriási amerikai hadiipari költekezést, vagy a NATO létjogosultságát.
James R. Schlesinger, egykori amerikai védelmi miniszter, a CIA későbbi elnöke írta le a dilemmát: „Az amerikai döntéshozók teljesen világosan láthatják, hogy az amerikai hatalmi struktúra és hadi kiadások meghatározásának alapját a jövőben nem egyszerűen az egyes fenyegetésekre adott válasz nyújtja majd, hanem az, amire az amerikai hatalom általános aurájának fenntartásához van szükség.”(Kiemelés tőlem – W. E.)
Az 1980-as évek végén az Egyesült Államok gazdasági és pénzügyi rendszere a nagy gazdasági válság óta a legnagyobb kínokat szenvedte el. A Wall Street legnagyobb bankjai a Citigroup, a Bank of America és mások gyakorlatilag csődben voltak. Az amerikai takarék- és hitelintézetek deregulációja ingatlanspekulációs buborékhoz vezetett, amely az 1980-as évek végén pukkant ki, nagyjából a világ olajárának drasztikus esésével egy időben, ami csődhullámot indított el a belföldi amerikai olajiparban.
Azt követelni, hogy az amerikai adófizetők továbbra is százmilliárdokban mérhető adódollárt vesztegessenek el nagy léptékű védelmi kiadásokra egy olyan ellenséggel szemben, amely már nem volt beazonosítható, ahelyett, hogy létrehoznának egy „békeosztalékot”, amely lehetővé tenné ezen dollármilliárdok számára, hogy Amerika sebesen hanyatló gazdasági infrastruktúrájának megújítását támogassák, nagy kihívást jelentett az amerikai katonai és hírszerzési intézményrendszer számára. Colin Powell vezérkari főnök az Army Timesnak a következőket nyilatkozta 1991 áprilisában: „Gondoljon bele, kezdenek elfogyni a démonok, kezdenek elfogyni a gazemberek… Csak Castro és Kim Il Sung maradt.”
A dilemmát gyorsan kellett feloldani. Ahelyett, hogy kizárólag nyílt katonai erőre támaszkodott volna globális elképzeléseinek előmozdítása érdekében, Washington egy drámai, új fegyvert leplezett le: a „hamis demokrácia” NGOi (civil szervezetei) a terv szerint Washington-párti rezsimeket hoznak titokban létre a világ stratégiai pontjain a Szovjetunió összeomlását követően. A demokratikus szabadság lesz a zászló, kellően bámulatos módon, amely alatt új zsarnokságot, szabad piacot, a Wall Street és Európa nemzetközi bankjai és nyugati multinacionális vállalatok által uralt piacokat hoznak létre…
Az emberi jogok fegyverré tétele
Nyílt katonai konfrontáció helyett az 1990-es évek, Washington Jugoszláviában vívott háborújának brutális kivételét leszámítva, az amerikaiak által világszerte irányított, hamis demokratikus rendszerváltások drámaian hatékony új fegyverének nagy léptékű alkalmazásának évtizede volt.
Az úgynevezett „emberi jogi” nem kormányzati szervezetek (Non-Governmental Organization, NGO, a továbbiakban: NGOk ill. civil szervezetek), mint a Soros György milliárdos spekuláns pénzelte Human Rights Watch, a Freedom House, a Nemzetközi Republikánus Intézet (International Republican Institute), az amerikai Amnesty International, vagy az amerikai kormány állítólag magánkézen levő Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért (National Endowment for Democracy) váltak Washington elsődleges rendszerváltó fegyverévé, hogy megváltoztassa az egykori kommunista Kelet-Európa és Oroszország frissen függetlenné vált államait. Később a washingtoni „áldemokratikus” színes forradalmak eljutottak Kínába, Közép-Ázsiába, és – ami a legdrámaibb, a Közel-Kelet olajban gazdag országaiba az úgynevezett Arab Tavasz idején.
A cél a célba vett országok átváltoztatása amerikai gazdasági szatrapává, vagy vazallus-állammá változtatása egy sor rendszerváltó színes forradalom révén. Beletelt némi időbe, míg a célba vett, gyanútlan országok ráébredtek, mi történik velük és gazdaságukkal az amerikai „demokrácia” exportjának nevében.
Az első sikeres áldemokratikus színes forradalom-rendszerváltás célkeresztjében Slobodan Milošević állt, az 1999-ben az egykori Jugoszláviából megmaradt Szerbia, Koszovó és Montenegró elnöke.
Nyomozásunkat egy civil szervezet washingtoni születésének leírásával indítjuk, amit Reagan elnök CIA-igazgatója, Bill Casey és mások az 1980-as évek elején minimális hírverés mellett hoztak létre. Ez a Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért (NED) névre hallgatott. A NED központi szerepet játszott minden, Washington támogatta rendszerdestabilizációs törekvésben, amelyek Washington hidegháború utáni, új globalizációs rendjének nem megfelelő irányelvekkel dolgozó kormányok ellen irányultak.
*
Tartalom:
A szerző előszava: Nemzetek elpusztítása a demokrácia nevében
Első fejezet: A CIA nyomdokában, titokban
Második fejezet: A Pápa, a NED és a lengyel sokkterápia
Harmadik fejezet: A CIA Jelcin-puccsa – Oroszország megerőszakolása
Negyedik fejezet: Soros, harvardi fiúk a KGB-ben, Jelcin
Ötödik fejezet: A CIA, az NGOk és Tienanmen mítosza
Hatodik fejezet: A CIA és NGO-i felbomlasztják Jugoszláviát
Hetedik fejezet: Az Otpor hamis demokráciája Szerbiában
Nyolcadik fejezet: A be nem fejezett hidegháború
Kilencedik fejezet: A NATO Moszkva kapuit döngeti
Tizedik fejezet: „A hely, amely végső soron díjnyertes”
Tizenegyedik fejezet: Arab Tavasz, arany dinárok, energiaháborúk
Utószó: Vég nélküli háborúk a demokráciáért?
Szójegyzék
Index
KAPHATÓ, RENDELHETŐ!
