Lázár Ervin, a mindenkinek hiányzó szeretet

Lázár Ervin emléke ma is olyan eleven, mintha élne, az előadók is így beszélnek róla: a tudományos fejtegetéseket is áthatja a szeretet és a személyesség. És persze hemzsegnek az anekdoták a visszaemlékezésekben: felidézik a különös figurát, akire olyan nehéz volt ráimádkozni egy rendes zakót, nyakkendőt pedig végképp lehetetlen, és akit pályakezdő újságíró korában valóságos rémülettel fogadtak a Esti Pécsi Naplónál, mert nem tudták, katonaszökevénnyel vagy menekülttel állnak szemben. Persze felvették azért mindenhova – az egyetemre az özvegye, Vathy Zsuzsa író visszaemlékezése szerint úgy, hogy a felvételiztető kérdésére, miszerint mi a különbség a falujukbéli és a budapesti Sztálin út között (a mai Andrássy út), azt válaszolta, hogy „egyiken se jár a villamos”. Így lett bölcsészhallgató, aztán pályakezdő, utóbbi Pécsett.

 

Lázár Ervin Fotó: lazarervin.com

Pécs egész életre szóló szerelem maradt az író számára, a nagy szerelmekhez illő kilengésekkel – a témáról előadó Bartusz-Dobosi László idézetei mindent elárultak: Lázár Ervin néha mélységesen keserűen, néha nosztalgiával emlékezett az itt eltöltött időre, de így vagy úgy mindig téma maradt Pécs. Bartusz-Dobosi meglátása szerint furcsa, hogy a városban ma nem foglalkoznak különösképpen az író emlékével. – Mintha elfelejtették volna Lázár Ervint és a korosztályát – véli az irodalomtörténész, aki szerint egy szobrot biztosan megérdemelne Pécsett Lázár Ervin, hiszen annyi minden köti oda.

A pályakezdését a Esti Pécsi Napló, a Jelenkor és a Nádor kávéház háromszöge határozta meg. Az utolsóba hazajárt, az első kettő pedig kezdő újságíróként és induló íróként biztosított neki megjelenési lehetőséget. Bartusz-Dobosi felidézte a történetnek azt a korra nagyon is jellemző fordulatát, amikor a kultúra iránt érdeklődő kezdő újságírót tudatosan a mezőgazdasági rovatba helyezték. Az ide írt cikkeiben mégis nyugodtan kutakodhatnak az írói véna jelei után az irodalomtörténészek, biztosan sikerrel fognak járni.

Szakonyi Károly előadása idézte hosszan azt a számtalan mezőgazdasági eszközt, elfelejtett szót, tárgyat, tevékenységet, amelyek Lázár Ervin műveiben felbukkannak, mint egy letűnt világ emlékei. Egyszer állítólag azt mondta Lázár: szeretne egy olyan múzeumot a mezőgazdasági eszközök számára, amilyet Belgiumban látott. Ezt a múzeumot is megteremtette a műveiben, és a mezőgazdasági rovattal együtt járó utazás, a vidéki emberekkel való találkozások végül nemhogy kárt okoztak volna, hanem valóságos áldást jelentettek neki íróként.

A pécsi Jelenkor pedig az első közlések helye lett. Csorba Győzővel, Tüskés Tiborral életre szóló kapcsolatokat kötött Lázár Ervin, és sokáig kötődött magához a Jelenkorhoz, még nyomdai szerkesztője is volt a lapnak, bár ez a pontosságot igénylő munkakör nem állt különösebben közel Lázár szertelen személyiségéhez: a visszaemlékezések szerint az elmulasztott határidők következményeitől csak az mentette meg, hogy nem lehetett rá haragudni. Szeretetre méltó volt, ahogy a műveiben is.

 

Lázár Ervin íróasztala az íróról elnevezett sárszentlőrinci emlékházban Fotó: Béres Attila

Ez az a felebaráti szeretet, ami sokszor hiányzik az életünkből, és ami miatt gyerekek és felnőttek is vissza-vissza térnek a Lázár-könyvekhez – mondta előadásában Pomogáts Béla. Ő arról beszélt, hogy a Lázár-történetek példázatok, mégpedig nem is olyan könnyen értelmezhetőek – legalábbis Pompor Zoltán szerint, aki a Lázár-művek tantervben elfoglalt helyéről beszélt. Felhívta a figyelmet, hogy egyelőre mindössze egy-egy műve képviseli az írót a Nemzeti alaptantervben és a kerettantervben, de neki az a véleménye, hogy a pedagógusoknak is gondja van a Lázár-művek értelmezésével. Nem feltétlenül tudnak mit kezdeni velük, és így a továbbadásuk is nehézkes.

Az előadók becsületesen sorra vették az összes műfajt, amelyben Lázár alkotott, a jól ismert meséktől és a prózától a verseken át egészen a naplóig. Elhangzott az is: Lázár Ervin figyelt a legjobban a kortársai közül az életműve harmóniájára. Nem írt sokat, de mindennek megvan a helye az életműben, még a töredékes naplónak is, amely élete utolsó idejének is megrázó dokumentuma, és amelyről Cs. Nagy Ibolya beszélt. Kiderült: nem volt könnyű a napló feldolgozása, s Cs. Nagy „filológusokat rémületbe ejtő hivatkozásokat” emlegetett – valószínűleg ez tetszett volna Lázár Ervinnek.

A Petőfi Irodalmi Múzeum, az Illyés Gyula Archívum és Műhely, valamint a Közép-európai Kulturális Intézet által szervezett emlékkonferenciához pedig Isten tudja, mit szólna. A beszédek zárásaként Vathy Zsuzsa  csak annyit fűzött hozzá a témához: ha elmondanánk Lázár Ervinnek, hogy konferenciát szerveztek róla, valószínűleg azt kérdezné: elment az eszetek? És szerinte arra is emlékeztetne minket: mindig mondta, hogy semmit ne nevezzenek el róla. Ehhez képest mától az újpesti Erzsébet utcai Általános Iskola fogja viselni a nevét, amelynek ma délután tartják a névadó ünnepségét.