Opera-előadás karácsonykor? Nincs is szebb ajándék. Kivéve, ha 1944-et írunk a háborús Budapesten, és odabent reked a közönség. Miközben Joszip Sztálin és Adolf Hitler is elfelejtette védetté nyilvánítani a magyar fővárost, az Állami Operaház óvóhelyén százak vacognak az életükért a tél közepén.
Kodály Zoltán és Harangozó Gyula mellett egy kis balerina is a föld alatti város lakója volt ekkor. Erdélyi Hajnal csak most, 77 évesen gyűjtötte kötetbe emlékeit.
– Négy-öt hónapon át, éjt nappallá téve írtam a könyvet – mesélte az Emlékkönyv az operaház óvóhelyéről szerzője, Erdélyi Hajnal az Írók Boltjában csütörtökön. A kötet főszereplője, aki balettnövendékként 10 évesen rejtőzött az óvóhelyen, hosszú biztatás után vágott bele a kötet megírásába, amely most a Corvina Kiadó gondozásában került a boltokba.
Csabai Dávid történész emlékeztette a hallgatóságot: Budapest második Sztálingráddá vált éppen akkor, 1944 telén. Háztömbről háztömbre küzdötte magát a szovjet Vörös Hadsereg a védekező németek ellen.
A visszavonulók levegőbe röpítették maguk mögött a hidakat – a 600 halálos áldozattal járó Margit hídi robbantásnak a szerző is szemtanúja volt, erről a kötetben is ír –, és végül 1945 februárjában adták csak fel a magyar fővárost.
Szebb napokon lóhús is jutott
Erdélyi Hajnal 1944. december 25-től az operaház óvóhelyének állandó lakója volt. – Mindenkinek megvolt a feladata a patkó alakú alagsorban. Volt aki főzött, volt aki őrködött – emlékezett vissza a szerző. – 600-700 ember élt itt, reggelente mindenki sietett a munkába. Számunkra az egyik sarokban iskolát szerveztek. Ebédszünetben az iskolából hátravezényeltek bennünket a kazán melletti kondérokhoz. Szebb napokon még lóhús is jutott – folytatja a mesét.
Az 1947-ig nyúló visszaemlékezés képkockáinak összeillesztésében olykor az Opera akkori karbantartója, vagy Erdélyi Hajnal akótársa is részt vett. Az egykori sorstársak, a Nikitich család tagjai és Mák Magda balettművész is Erdélyi Hajnal segítségére voltak csütörtök este az emlékek felidézésében. A kötet különlegességéhez egyébként hozzájárulnak azok a fotók, rajzok is amelyeket az óvóhelyen rejtőzködő jelmeztervezők, festők készítettek.
A föld alatti „kisváros” kizárta a háborút az óvóhelyről: a művészeknek esténként még arra is maradt energiájuk, hogy előadásokat szervezzenek, a légiriadót jelző szirénák hangjára a közönség is levonult az óvóhelyre. – Emelkedett hangulat alakult ki a pokol tornácán – írja könyvében a szerző.
Kodály, Kenessey, Sárdy – több ezren is lehettek odalent
Egy-egy „fellépéskor” a korabeli visszaemlékezések szerint akár kétezer ember is összegyűlhetett. Kodály mellett többek között olyan kortárs hírességek is az óvóhely lakóivá váltak, mint Kenessey Jenő zeneszerző, Orosz Júlia énekesnő vagy Sárdy János színész. A művészek között üldözöttek százai is menedékre leltek, így nem meglepő, hogy az opera óvóhelye utóbb legendássá vált.
– Akik 1945 februárjában feljöttek a felszínre, egy romba dőlt várost találtak – szakította meg a visszaemlékezést Csabai Dávid történész. – Sokaknak nem volt hova hazamenni, az épen maradt lakásokat többnyire kifosztották a szovjet katonák. A város újjáépítéséről készültek ugyan tervek, de sokan saját kezűleg láttak neki a munkának. Máig tartja magát a városi legenda, hogy az 50-es évek elején felhúzott Népstadion építésekor az Aranycsapat sztárjai is tolták a talicskát. Az Opera újjáépítésekor hasonlóval találkozhatunk: művészek pakolták a köveket, takarították el a romokat – folytatta a magyarázatot.
A 136 oldalas kötetből kiderül: a ’44 karácsonyán az óvóhelyre költözők legnagyobb része 1945 áprilisáig elhagyta az operaház alagsorát. Az Erdélyi família, miután családi házukat bombatalálat érte, egészen júliusig élvezte az épület vendégszeretetét.
Még a tragédiába is vegyülhet humor
Erdélyi Hajnal kötete nem egyszerű „oral history” jellegű visszaemlékezés. A könyv azért is tarthat számot nagyobb érdeklődésre, mert az operaház alagsorában történtekről korábban senki sem írt. A Corvina igazgatója egyenesen hiánypótló munkának nevezte a kötetet.
Erdélyi Hajnal kifejezetten törekedett arra, hogy egy gyerek szemével adja vissza az 1944 és 1947 között megélt időszakot – sikerrel. – Tragédiák és humoros esetek váltják egymást a történetben, erre szándékosan törekedtem – magyarázta a szerző. – Érzelmileg nem viselt meg a múlt felidézése, sőt, a komoly tragédiák ellenére jó érzéseket váltott ki belőlem az emlékek újraélése. A sötét részeket a humoros történetekkel igyekeztem feloldani – tette hozzá.
mno.hu – Gabay Balázs
