„Igen, most száll, most oszlik ifjuságom, tudom, mi jöhet még, ma este meggyóntam magamnak,
s hol egykor kedvesem kezét gondoltam melegíteni: szívemen egy galambbal aludtam el” – írta Dal a galambról című versében Illyés Gyula háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, aki 114 éve, november 2-án született. Illyés Gyula 1902. november 2-án – egy vasárnapra eső halottak napján – született Felsőrácegrespusztán. Születésekor az Apponyi-uradalom és az azt körülvevő határ az ott élő mintegy háromszáz ember állandó életteréül szolgált saját udvarházzal, kápolnával, iskolával és persze lakó-, illetve gazdasági épületekkel, műhelyekkel. Az öttagú Illés család a puszta egyik legelőkelőbb, zsindelytetős, meszelt falú téglaházában élt. A gyermek Illyés Gyula a puszta megszokott életét élte: mezítlábas cselédgyerekként részt vett a gazdasági munkákban, esténként pedig egy csendes sarokba húzódva hallgatta az uradalmi cselédek népdalait, népmeséit, hiedelemmondáit és igaz történeteit. A létező világot kizárólag a puszta jelentette számára, élete első tíz évében a környező falvakba csak nagyon ritkán jutott el. Nyolcéves korában szülei a svábok lakta közeli Varsádba adták, hogy németül tanuljon, emellett pedig franciaórákat is vett a pálfai kastély nevelőkisasszonyától.
Édesapja 1912-ben összekülönbözött Apponyi gróffal, így az Illés család Simontornyára költözött. A szülők házassága ezután hamar és visszavonhatatlanul megromlott. A tizennégy éves Gyula és édesanyja közvetlenül a válás után, 1916-ban felköltöztek a fővárosba. A fiú a gimnázium negyedik osztályát, az 1916/17-es tanévet a Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban végezte el. Itt ismerkedett meg mélyebben a magyar költészettel, a már ismert Petőfi mellett pedig Arany János, Ady Endre és Babits Mihály nevével. Ezt követően egyre gyakrabban írt verseket, de mikor költeményeit megmutatta társainak, rendre megszégyenült, és a rajzolásba, festésbe menekülve bontakoztatta ki kamaszkori művészi ambícióit. Közelről, lelkesen követte az őszirózsás forradalom eseményeit és a tanácsköztársaság kikiáltását. Már 1918-ban bekapcsolódott a baloldali ifjúsági mozgalmak életébe, gyakran megjelent a Galilei Kör rendezvényein, részt vett a Vörös Segély akcióiban, 1919 tavaszától pedig ifjúmunkásoknak tartott előadásokat. A tanácsköztársaság leverése után tágította társadalomtudományi ismereteit, ismerkedett a legújabb irodalmi áramlatok – leginkább Kassák Lajos és köre, a Ma – költészetével. El ne essél, testvér című versét név nélkül küldte el közlésre a Népszava számára, és a lap 1920. december 22-én le is hozta a költeményt, mely az első nyomtatásban olvasható verse.
Az ifjú Illyés 1921 őszén beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem magyar–francia szakára. Illegális baloldali tevékenysége miatt azonban egyre inkább a hatóságok célkeresztjébe került, körözést is adtak ki ellene, így a letartóztatás elől 1921 végén Bécsbe emigrált, ahonnan 1922-ben Párizsba ment. A francia fővárosban a Szent Lajos-szigeten, a magyar munkások tömegszállásának egyik szűkös padlásszobájában húzta meg magát többedmagával, és megélhetéséért legkülönfélébb alkalmi munkákat vállalt. A párizsi emigrációban tudatosult benne a haza és a nemzet fogalma, amely meghatározta egy egész életen át vallott költői állásfoglalását. Nagy tudásszomjjal fordult a francia és az egyetemes irodalmi stíluseszmények és a legújabb társadalomtudományi kutatások felé, szabadidejét a Szent Genovéva Könyvtárban töltötte. A korszak jelentős művészeti áramlatát, az avantgárdot testközelből tapasztalhatta meg, ismeretséget, több esetben életre szóló barátságot kötött a francia avantgárd, szürrealista és dadaista irodalmi körök jeles tagjaival, vezető művészeivel, többek között Max Jacobbal, Jean Cocteau-val, Marcel Sauvage-zsal, Paul Éluard-ral, André Bretonnal. Ekkoriban született költeményeit, írásait kiadta egyebek mellett a párizsi Magyar Írás, a Párizsi Munkás és a Párizsi Magyar Újság, valamint az amerikai egyesült államokbeli Új Előre című folyóirat is.
A Párizsban tartózkodó Illyés 1926-ban amnesztiát kapott, és még ugyanazon év nyarán hazatért Magyarországra. Előbb rövid ideig Tolna megyében tartózkodott, majd Budapestre költözött, ahol 1926-tól a Kassák Lajos szerkesztésében megjelenő Dokumentum, 1928–29-ben az ugyancsak Kassák nevéhez kötődő Munka című avantgárd folyóirat munkatársa lett, emellett pedig publikált a Magyar Írásban is. A nyugatosok közül elsőként Füst Milán figyelt fel a fiatal költő verseire. Közbenjárására 1927. november 16-án jelent meg Illyés első írása a Nyugatban, Georges Duhamel oroszországi útirajzának ismertetése, és 1928-tól már kritikáit és verseit is rendszeresen lehozta az Osvát Ernő szerkesztette folyóirat. Ugyancsak a Nyugat kiadásában jelent meg első verseskötete 1928-ban, a Nehéz föld, és csakhamar a fiatal költőnemzedék egyik legelismertebb tagja lett. Irodalmi műveinek fő megjelenési helye az ezt követő másfél évtizedben a Nyugat lett.
Illyés Gyula a 20. századi magyar irodalom egyik legellentmondásosabban megítélt alakja. Életében egyes körök gyakran bélyegezték meg nemzeti, sőt nacionalista irodalmárként, amiért az 1930-as években a magyarság, a vidéki parasztság sorskérdéseinek forradalmi hevületű szószólójává, a népi írók mozgalmának aktív részesévé vált. Bátran állt ki a fogyatkozó és nyomorban élő magyarok tömegeiért és a társadalmi igazságtalanságok felszámolásáért. Az 1956-os forradalom alatt beválasztották a Petőfi Párt néven újjáalakított egykori Nemzeti Parasztpárt Irányító Testületébe, valamint ez év októberben jelent meg híressé vált Egy mondat a zsarnokságról című verse is. A líra és a próza területén egyaránt alkotott, ugyanakkor, ahogy az enciklopedia.fazekas.hu oldalon is olvashatjuk: „szépirodalmi munkássága mellett élete végéig jelentősek más műfajokban való megszólalásai: esszéi, tanulmányai, naplójegyzetei, interjúi és műfordításai, népmese-feldolgozásai is”.
Forrás: Wikipédia
Fotó: hirado.hu
