Feltárul a kommunista állambiztonság titkos működése...
A Hamvas Intézet Arc és Álarc című folyóiratának tematikája most sem ígérkezik idegnyugtató felhőjátéknak, hiszen a legrissebb számban megmerítkezhetünk a kommunista állambiztonság egykori bugyraiban, és megismerkedhetünk azokkal a jelenbeli kétségekkel is, amelyek a modern hírszerzés és elhárítás előtt tornyosulnak az informatika, internetalapú tájékozódás gyorsuló fejlődése következtében.
Hankiss Ágnes tanulmányának mottójául a híres angol író, Arthur C. Clarke egy mondását választotta, amelyben az Űrodisszeia szerzője arra hívja fel a figyelmet, hogy a csodálatos, hipnotikus hatású eszközök világában az információ nem azonos a tudással, a tudás nem azonos a bölcsességgel, és a bölcsesség sem az előrelátással. Mindegyik a másikból nő ki, és mindegyikre szükségünk van. De mi történik, ha a ma trendhajhászó menedzserei, kütyüfüggősített emberei egyikre sem tartanak igényt?
A Hamvas Intézet igazgatójának esszéjéből kiviláglik: a humán intelligencia szerepe a hírszerzés területén is kérdésessé vált. Ha pedig mérlegre tesszük, hogy az információ, a tudás, a bölcsesség és az előrelátás milyen gyanús, politikailag inkorrekt fogalmak lettek a XXI. századinak kikiáltott világfelfogásban, meg kell állapítanunk: az ikonikus sci-fi író túl optimista volt az emberiség irracionalitás iránti igényének felmérésében.
A humint, magyarán a megbízhatatlan emberi tényező kiiktatása ugyanis régi vágyuk a totalitárius ideológiáknak, rezsimeknek, és a mai epigonok mindent elkövetnek, hogy a nagy világdeformáló lendület ismét erőre kapjon. Mintha holmi gépiesített falanszter lenne a céljuk. Mégis szükség lesz az emberre a jövőben is, bármennyire próbálják bebizonyítani az ellenkezőjét, mivel az adatok értelmezése nem nélkülözheti a találékonyságot, problémamegoldó elmét – szűrhető le Laufer Balázs és Takács Gergely A HUMINT vége? című írásából.
A lapból egyértelművé válik: még kevesebb új van a nap alatt. Hankiss Ágnes felidézi, hogy nem sokkal a rendszerváltás előtt a pszichológia-tankönyvét alig engedték kinyomtatni, majd egy nap után bevonták, mert beleírta, hogy a marxizmusból a szociálpszichológiai tények a maguk jelenségszintjén nem vezethetők le. Ezt követően kétsoros levélben el is küldték az egyetemről. Mindez az állítólag puhuló diktatúra idején történt.
Borvendég Zsuzsanna az újságírók szerepét tárja fel a kommunista állambiztonság szolgálatában. Cikkében kirajzolódik az akkori rendszer paranoid merevsége. A labirintusszerű hivatali viszonyok komikumba hajlanak, s nyilvánvalóvá válik: a sajtót szőröstül-bőröstül a napi politika szolgálatába állították. Annyira beterítették a titkosszolgálatok a hazai médiát, hogy a takaró széle alól ki sem látszott a valódi szakma. Hiába van a múltról szó, a jelen posztkommunista, függetlenként aposztrofált baloldali zsurnalizmusának kiismeréséhez hozzásegít a történész elemzése.
Ugyanebbe a kádárista zombivilágba enged bepillantást Mező Gábor dolgozata egy élsportolóból lett katonai hírszerző kalandjairól s az 1988-as bundabotrányt feldolgozó munka Taller Jánostól. A Szabó Ferenc jezsuita atyával készült interjú (Molnár Márton), illetve a tragikus sorsú erdélyi költő, Szabédi László életútjáról, öngyilkosságba kergetéséről szóló írás (Lakatos Artúr) is azt példázza, hogy a veszélyesnek minősített elemek eltakarítására milyen változatos eszköztárat alkalmazott a szovjet típusú rendszer.
A Hamvas Intézet kiadványa jó oltóanyag a kádári nosztalgiázás ellen. Az úgynevezett okoseszközök mai világában olyan típusú hozzáállás veszélyeit villantja fel, amikor az okos embereket okosnak vélt, valójában primitív módszerekkel akarják eltüntetni.
(Arc és Álarc, 2018/1–2.)
Megyeri Dávid – www.magyaridok.hu
