Erre a könyvre a kiadó egyik hírlevelében figyeltem fel, azonnal megfogott a csodaszép borító, valamint a fülszöveg. Aztán utána olvastam a könyvnek, kiderült, hogy hamarosan film is készül belőle, jelölték a Carnegie Medal díjra, amelyre a legnívósabb ifjúsági regényeket nevezik be.
És az eddig megjelent kritikák is mind pozitívak voltak, így hát joggal reménykedtem benne, hogy én is teljesen oda leszek a könyvért. Sajnos nem ez történt.
Raphael Fernández három éves kora óta guberál a város szélén lévő szemétdombon. Sok száz sorstársával együtt ez jelenti számukra a megélhetést, így jócskán öröm tölti el, mikor egy nap az ürülékek között egy táskára bukkan, amelyben 1100 dollárt és egy tárcát talál. Csak hogy a táska jóval többet rejt ennél, éppen ezért kezdi keresni nagy erőkkel a rendőrség. Így Raphaelnek barátaival, Gardóval és Patkánnyal együtt menekülnie kell. Szerencsére segítségükre van egy pap és egy misszionárius, így könnyedén el tudnak rejtőzni az üldözőik elől – de nem sokáig. A nyomok a városi temetőbe vezetnek.
A könyv alapötlete nagyon tetszik, ezért is került fel pár hete a várólistámra Nem tudom, miért, de akkor utópisztikus regénynek tituláltam – hibásan. Bár Behala képzeletbeli város, ahogyan az író is nyilatkozta, a történetet egy maniliai élmény ihlette, ahol tényleg egész nap túrják a szemetet a gyerekek és a felnőttek. A nevek és az Amerikához való közelség miatt könnyen beazonosítható a helyszín – én Mexikóra tippelek -, ahol tényleg akkora a szegénység, hogy akár igaz is lehetne az egész.
Gyerekkönyvről lévén szó, nem az a kötet célja, hogy bemutassa, mennyire rossz ezeknek a kölyköknek, az elején nekem mégis kissé összeszorult a szívem. A folytatás jóval vidámabb és akciódúsabb – lenne, ha az üldözés valóban üldözés lenne. Sajnos számomra a történet az erős kezdés után ugyanilyen erejű lejtővel folytatódott, amin csak kicsit emelt a kötetvégi csavar. A sztori legtöbb helyen kiszámítható és a legnagyobb baj, hogy Mulligan nem igazán erőltette meg magát, hogy egy kicsit is feldobja. Nem tudom, tizenévesként mennyire tetszett volna, de most jó pár részt untam. Hiányoltam azt a fajta akciót, amit a fülszöveg ígért, a legtöbb fordulatot mondvacsináltnak éreztem.
És ez még a kisebbik baj, ugyanis történet elmesélése engem nagyon idegesített. Nem a váltott nézőponttal van bajom – sőt, ha ügyesen csinálják (Picoult), akkor nagyon is bejön. De vártam volna egy kis stílusváltást a különböző személyeknél, mert nekem nem attól lesz többoldalú a történet, hogy a fejezet elején bejelenti a mesélő, hogy „Itt Gardo.”. Másrészt nem igazán tudom hova tenni, hogy a szerző mit akart ebből kihozni: a három jó barát, meg az a pár személy, aki „megszólal”, mennyivel a cselekmény történése után írta meg az eseményeket, valamint, ha már felnőttek, akkor Patkány miért nem írta meg a saját részeit? Vagy például hogyan találták meg a nővért, aki visszatért a szülőhazájába, miután fél vagyonát a kölykökre költötte?
Előnyként az igényes magyar kiadást és az erős kezdést tudom összességében kiemelni, de a folytatás és a lezárás számomra csalódást okozott. Azért kíváncsi vagyok a filmre, hogy mit tudnak kihozni belőle.
Értékelés: 10/7
http://konyvkritika.freeblog.hu – Chris
Szerző: Andy Mulligan
Cím: Trash – Sosem tudhatod, mit találsz a SZEMÉTben (Trash)
Fordító: Cseicsner Otilia
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 232
A könyv megrendelhető az alábbi címen:
http://kiadok.lira.hu/kiado/athenaeum/index.php?action=konyv&id=139409297
Andy Mulligan: Trash
