Minekután azonban úton útfélen az arcomba tolta magát a borító az interneten úgy döntöttem majd adok neki egy esélyt valamikor. Innen már csak pár hónap kellett és nekem is lett végül egy példányom belőle, aminek már nem kellett sorszámot tépnie és hamar terítékre került.
A történet alapja a fülszöveg elolvasása után elég hamar egyértelművé válik, de azért most kicsit mélyebben belemegyek a történtekbe: Egy világméretű járványnak köszönhetően az emberiség nagy része vagy zombi táplálék lett vagy átalakult zombivá, akik a zombi táplálékokat eszik… ha el tudják kapni őket. Ugyanis az a kis település ami eddig még ellen tudott állni az állandó zombi támadásoknak egy igen erős és hosszú kerítést vont a maga kis területe köré. Persze ez azért még nem jelent teljes védelmet, hisz azok a balgák akik túl közel mennek a kerítéshez hamar szaftos vacsiként végezhetik a zombik karmai között. Így járt régen főhősnőnk apja és most Mary édesanyja is.
Nem hal bele a sérülésébe de a harapásnak hála hamar átalakul ő is, ezért hát kiteszik az erdőbe és sorsára engedik. Mary bátyját Jed-et nagyon megviseli a dolog és Mary-t hibáztatja. Ennek köszönhetően rá sem bír nézni a lányra. Ki is adja az útját, innentől pedig Marynek nincs más választása mint hogy a falu vezetőihez, a Nővérekhez csatlakozzon és az Úrnak szentelje egész hátralévő életét. Hamarosan azonban két látogató is felkavarja a kolostor mindennapjait, Mary pedig már nem képes belenyugodni a sorsába. Ezekután megszólal a rettegett sziréna, a zombik beszabadultak a faluba menekülni kell és jelenleg nincs más menekülési út, mint az ismeretlenbe vezető kerítésfolyosó, ami mindig is tiltott övezetnek számított… senki sem tudja hová vezet, hogy vajon biztonságos-e, de Marynek és a többi falun kívül rekedt embernek ez az egyetlen megmaradt esélye…
Rendben, először is kijelenthetem, hogy az M. Night Shyamalan féle Faluhoz nincs sok köze a történetnek. Hál’ Istennek! Sokakkal ellentétben nekem tetszett az a film, nagyon elgondolkodtató és hatásos végű, ezért borzasztó keserű szájíz maradt volna a számban, ha ez a könyv annak a történetét próbálja feldolgozni valamilyen formában. A tisztáson rekedt emberek és az erdőbe való belépés tilalmán kívül nincs más közös vonal. Itt vége szakad.
A történet agyon izgalmas és sokszor begyorsulnak az események. Olykor akkora volt már a feszültség, hogy a Jaj, ne már! felkiáltás kíséretében nem bírtam már a tűpárnát a seg… fenekem alatt és átugrottam pár bekezdést, hogy megtudjam megmenekülnek-e vagy sem! Utólag persze visszaolvastam hogy lemaradtam-e valami fontos információról, ekkorra már persze higgadtabban tettem mindezt. J Azzal együtt, hogy az izgalom faktor az egekben volt sokszor azért a vége felé már idegesített a sok „kövessük el ugyanazt a hibát” még egyszer dolog….
A másik ami (vagy inkább aki) az őrületbe kergetett az maga Mary volt. Olvastam valaki más értékelésében, hogy számára Jed volt a „fő-ántipátikus” ember, de számomra Mary vitte a pálmát. Mary akinek álma miatt többen is meghaltak. Mary aki csak saját magával törődik, és addig nem érti meg a másikat, amíg maga is nem kerül hasonló helyzetbe. Néha úgy éreztem, hogy pont annyi empátia szorult belé, mint egy muslincába. És pont olyan idegesítő is volt akkor mint szárnyas barátunk, a túlérett gyümölcsök idején. A legnagyobb hülyeséget a könyv végén követi el, ekkor már szinte gratuláltam neki, hogy alul tudta még múlni önmagát.
SPOILER: …miután ő maga rájön, hogy ha sarat ken magára nem tudják kiszagolni a zombik, van olyan okos, hogy a kitörésnél sem magát sem a bátyját nem keni be, hogy valamivel több esélyük legyen a túlélésre, és biztos, ami biztos a többieknek sem szól… SPOILER vége.
Ami roppantul bosszantott még az a vége. Kérdések tucatjai száguldanak a fejünkben, de választ persze egyet sem kapunk. Sőt! Az írónő a végére keményít be igazán, mert az útitársak egy részének sorsa homályban marad. Aki pedig a második rész megjelenésére vár, hogy válaszokat kapjon kissé csalódni fog. Ugyanis az nem egészen ugyanezekkel a szereplőkkel folytatódik. Sok év telt el addigra és a főhős az egyik mostani főszereplő lánya lesz. (Nem árulom el hogy kié J) Azonban nem bírtam ki és utána olvastam az interneten, hogy kapunk-e válaszokat a második részben. És bár a kíváncsiságomat kielégítettem, mégis szomorú lettem. Mert igen, akiről nem tudtuk biztosan, hogy meghalt-e, valóban odaveszett. Másik amit nem értettem benne: nagyon nagyon régóta ott vannak a faluban. Elvileg a zombiknak már nem is nagyon van mit enniük, mégis rengetegen vannak és sosem fogynak el. Na meg aztán ott van az a rész, ahol annyian nyomulnak az ajtónak, hogy betörik azt… a kerítésnél ezt miért nem így csinálták? Nekem ez nagyon erősen sántított.
Mindent egybevetve klassz kis könyv. Élveztem, de a zombik továbbra sem lesznek a szívem csücske. Kár, hogy Mary ennyire rányomta nálam a bélyegét (bár inkább én nyomkodnám az ő fejére) ez zavarta az összhatást, de betudom annak, hogy az írónő ennyire zseniális, és készakarva mutatta be a lányt ilyennek.
14 éves kortól ajánlanám, nincsenek benne annyira durva vagy véres jelenetek.
Tetszik majd azoknak is, akik odavannak élőhalott barátainkért, mert az üres tekintet itt is kísérti az embert, csattognak azok a fogak és nyúlkálnak ám azok a kezek.
Néhány szó a borítóról, bár nálam az angol vitte eddig a pálmát, azt hiszem a magyar átveszi a helyét. Az amerikai borítón lévő lány (a fekete hajú) nekem nem szimpatikus. Szerintem ez a baj. És tetszik még az itthoni kiadásban, hogy bár puhakötésű, mégis van benne kihajtható fülrész, ami még több információval lát el minket.
* * *
A könyv igen szépen kivitelezett kiadásban, Kaskof Sára fordításában, az Athenaeum Kiadónak köszönhetően jutott el a magyar olvasóközönséghez. Remélhetőleg a folytatást is mihamarabb olvashatjuk magyarul, jómagam kíváncsian várom, hogyan szőtte tovább Mary történetét és álmait Carrie Ryan.