Nagyon vártam már ennek a könyvnek a megjelenését. Ó, de még mennyire! Először a borító hívta fel magára a figyelmem, ami úgy vonzott engem, mint holdat a világtenger.
Persze miután a fülszövegből megismertem magát a történetet is, akármilyen borítóval elém rakhatták volna, akkor is ugyan így ugrottam volna rá, és vetettem volna bele magam kíváncsian az olvasásba, mint most, mert valljuk be kedves hölgytársaim, de őszintén, ki ne lenne kíváncsi arra, hogy mi zajlik egy háremben.
Nos, mivel nekem már volt szerencsém elolvasni a könyvet, és így már van is némi fogalmam erről, elárulhatom nektek, hogy semmi jó. Sőt! Többször eszembe jutott olvasás közben, hogy bár nem tudom még mit hoz a jövő, de összetehetem a két kezem, hogy ebben a korban és helyen születtem.
A történet a 17. század végi Meknészbe, Afrikába repíti el bennünket, ahol történelmi hűséggel ismerhetjük meg a kor embereit, azok szokásait és babonáit, valamint a marokkói uralkodó Muláj Iszmail szultán vérszomjas és kegyetlen természetét. Ez utóbbi, többször is oly annyira elborzasztott, hogy egész nap az járt a fejemben, hogy hogy tudtak nap mint nap, úgy ébredni emberek a szultán palotájában, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak egy helytelen vagy épp rossz időben elejtett mondatuk miatt.
„Az élet és a halál mindig szempillantás alatt jön és megy, Núsz-Núsz – …
– Meg vagyok lepve, hogy te ezt a leckét még nem tanultad meg, pedig jó ideje itt élsz az udvarban”
A történet középpontjában Núsz-Núsz, egy afrikai eunuch rabszolga állt, aki egy szudáni törzsfőnök fia volt. Szerintem nyugodtan mondhatom, hogy szerencsés és kalandos élete volt Núsz-Núsznak, mielőtt a szultán palotájába került volna, mivel az előző gazdája, aki egy brit orvos volt, legalább emberszámba vette őt, megtanította írni, olvasni és angolul beszélni. Ezen képességek tették őt felbecsülhetetlenné a szultán és a szultán legnagyobb hatalommal bíró feleségének, Zidanának a szemében. Mivel Núsz-Núsz egy fekete rabszolga volt, ráadásul eunuch, gyakran kezelték őt barátságtalanul és lekicsinylően, amit ő a túlélése érdekében mindig méltósággal viselt. Az egész regény folytán végig bátor és egyenes emberként viselkedett.
Nemcsak Núsz-Núsz küzdött a túlélésért a szultán palotájában, hanem Alys Swan is, aki egy nemesi származású nagyon szőke és nagyon fehér angol nő volt, akit épp a vőlegényéhez vezető hajóúton raboltak el a tenger kalózai majd ajándékoztak oda a szultánnak. Alys egy nagyon bátor és erős, ugyanakkor egy nagyon makacs és vonakodó teremtés volt. Az a fajta, akinek ezek a tulajdonságai csak éles élethelyzetekben mutatkoztak meg. A palotába érve Alyst erőszakkal akarták rávenni arra, hogy térjen át az iszlám vallásra, ami ellen ő foggal-körömmel harcolt, még akkor is, ha tudta, hogy az életével kell fizetnie érte. Egyedül Núsz-Núsz volt az, aki rá tudta venni őt – a szultán parancsára – az engedelmességre, és aki később is mindvégig a segítségére volt abban, hogy túlélje a háremben rá váró veszélyeket, összeesküvéseket és intrikákat.
Mély hatást gyakorolt rám a könyv, melynek oka, hogy rendkívül meggyőzően tudta ábrázolni az író Iszmail szultán karakterét, és feleségét Zidanát, aki egy boszorkány volt. Ő volt a hárem teljhatalmú úrnője, egy velejéig gonosz és romlott, egy rosszindulatú és gusztustalan nőszemély, aki rettegésben tartotta az ott élő nőket. Titokban űzte a gyilkos kis játékait, méreggel boszorkánysággal, és amivel csak tudta. Még a szultánnál is nagyobb gazember volt. Nem hiszem, hogy ezek után részletesebben ki kéne még térnem arra, hogy milyen érzésekkel is viseltettem iránta.
A két szereplőn keresztül két eltérő kultúra jelenik meg a regényben. Ennek hangsúlyozására a szerző Núsz-Núszt még Londonba is elvitte, II Károly udvarába a szultáni követséggel együtt, ami valóban meg is történt 1682-ben, amikor ugyanis 7 hónapot töltöttek ott a marokkói követek. Itt szembesül Núsz-Núsz azzal, hogy milyen világ is várhatna rájuk, ha sikerülne megszökniük Alyssel a szultán palotájából, amiről máig nem tudom, hogy mit gondolja, azt meg végképp nem, hogy milyen életük lenne Londonban… de hátha lesz majd a történetnek folytatása.
Csupán a véletlen műve, hogy ismét egy olyan könyv került a kezembe, amiben valós történelmi személyek, helyszínek és események szerepeltek, és bár a két szereplő csak kitalált személy volt, mégis teljesen hihetőnek és életszagúnak éreztem a szerelmi történetüket. Még annak ellenére is, hogy a szerző az olvasók lelki épségének érdekében kicsipkézte kicsit a történet végét, hogy a sok szenvedés, vérontás és fájdalom után, amit ezeknek a szerencsétlen szereplőknek át kellett élniük ne essünk mély letargiába.
A könyv története annyira intenzív, hogy az elolvasása után is sokáig ott motoszkált még a fejemben. Tele volt mágiával, vallással, gyilkossággal, ármánykodással, szerelemmel, szexszel…. és őrülettel. Mindenfelé. Azoknak ajánlom, akiket érdekel a kor Marokkójára és szeretnének egy kis bepillantás nyerni a hárem véres világába, de legfőképp Iszmail szultán véreskezű uralkodásába.
„Eddig csupán despotaként tekintettem rá, a kéjencre, egy őrületig vallásos megszállottra, aki a hatalmát csak arra használja, hogy kiélje vágyait és érvényesítse zsarnoki akaratát. Ám lassan észreveszem a szultáni cím mögött rejtőző férfit is, aki egy nem túl jelentős hatalommal bíró hadúr kisebb fiaként nagyon messziről, ha kellett, ármánnyal küzdötte fel magát oda, ahol ma van. A trónt is ugyanilyen eltökéltséggel védelmezi minden ellenséggel és árulóval szemben. Ő az a férfi, aki egyesíteni akarja a királyságot, és kiterjeszteni birodalma határait, dinasztiát alapítani és bámulatra méltót alkotni az utókor számára.”
A könyvben olvasható történelmi személyekről a könyv végén egy rövid tájékoztatást találhatunk.
http://szilvamagolvas.blogspot.hu
A könyv megrendelhető az alábbi címen:
http://kiadok.lira.hu/kiado/athenaeum/index.php?action=konyv&id=139412640
Jane Johnson: A szultán asszonya
