Hatalmas várakozás után végre nálunk is kopogtatott Sly filmje, és mi, ahogy illett vörös szőnyeggel fogadtuk. Ideje is volt az érkezésének, hiszen augusztus közepén mutatták be az amerikai közönségnek, és hozzájuk hasonlóan mi is nagyon éhesen vártuk. De mit is? Izzadtságtól és izomszagtól bűzlő óriásokat, akik színészkedni nem tudnak, többnyire nincs története azoknak a filmnek amikben szerepelnek, és mi mégis, tárt karokkal fogadjuk őket? Nos, a válasz, igen! A filmben felsorakozó, nagyobb/ismert nevek valamelyik filmjét biztos vagyok benne, hogy évekkel ezelőtt nagyon sokan láttuk már. Akár csak egyet, amiben harcosként, hősként a világot, családjukat, vagy csak az elveiket védték. Mi meg imádtuk őket, na nem azért, mert jók voltak, hanem azért, mert minden jelenetüket élvezet volt nézni. Ha valakit kinyírtak, akkor ott volt vér, ha el kellett tüntetni valakit, ott szaladtak a golyók, ropogtak a fegyverek, érezni lehetett az akciókat, saját szemünkkel láthattuk, hogy ezek a fiúk nem viccelnek.
Kritika – The Expendables
Nos, valami ilyesmit vártunk ettől a csapattól most is. Én egy pillanatig sem reménykedtem abban, hogy itt valami hatalmas színészi teljesítményt fogunk látni, abban sem bíztam, hogy értelmes vagy új történetet kapunk. Sőt a karakterek megírása sem érdekelt, nem kell itt elmélyedni, vagy komolyan venni őket, nem is ez a cél. Sokkal inkább az, hogy érezzük minden akcióban az erőt, ne tűnjön megjátszottnak, még ha az is, robbanjanak a fejek, haljon akinek kell és sorolhatnám. Sly pedig, minden magasztos gondolat helyett, nagyon okosan, szobrot állított azoknak a filmeknek, amiket még a 80-as vagy a 90-es években imádtunk. Nem kellett neki sem 3D, sem több száz millió, teremtett egy olyan hangulatot, egy jelenséget, ami megismételhetetlen lesz. És most nem kell itt racionálisan gondolkodni, és azt mondani, ez egy szar film volt, mert egyáltalán nem volt az. Itt, 2010-ben örülnünk kell annak, hogy láthattunk egy ilyet, és én most ezt teszem. Minden harcban, minden jelenetben annyi erő volt, hogy élvezet volt nézni. Nem tudom, és lehet nem is akarom szebben megfogalmazni, ha valaki akciót szeretne nézni, akkor neki találták ki ezt a filmet.
A színészek megöregedtek, és ezt nem is rejtik véka alá, mindenki tudja, hogy nem fiatal már, osztják is egymást, és ettől lesz több a film. Plusz attól a jelenettől, amit kisgyerekként vártam, és amiben Sly, Arnold és Bruce váltott egymással pár szót. Mert nincs itt többről szó, ugratják egymást picit, mi meg mosolygunk, és élvezzük, hogy gyerekkorunk három meghatározó alakja, ha csak egy percre is, de egy jelenetben szerepelt, most, 2010-ben. A többiek mellett sem szabad elmenni, a film igazából másik főszereplője, Sly mellett, Jason Statham, aki bizonyította már, hogy ha akciózni kell, rá lehet számítani. Plusz itt van még Jet Li, Dolph Lundgren, Randy Couture, Steve Austin, Mickey Rourke, Eric Roberts és sorolhatnám. Régi arcok egy talán elfeledett világból, de ez a film képes ezeket az emlékeket visszahozni, képes elhitetni velünk, hogy van még tiszta verekedés, és van még akció, amiért érdemes filmet nézni.
Értékelés: The Expendables – 9/10
Tudom, nevetségesnek tűnhet ilyen magas pontot adni erre a filmre, de megteszem, mert ez egy ikon lehet, amit évekkel később is elő lehet venni. Nem kell visszaugrani majd egy korábbi Rambo vagy Terminátor, esetleg Drágán add az életed filmre, egyszerűen csak ezt kell berakni, és lehet majd azt mondani, hogy igen, ilyen filmek voltak régen. Sly rendezőként bizonyította, hogy képes nagyon jót letenni az asztalra, és színészként azt is, hogy ha kell, „meghal” saját filmjéért. Dicséret illeti a csapat tagjait, hiszen nagyon sok jelenetet saját maguk játszottak el, és ha így nézzük, akkor bizony még kevés is ez a pont. Azt hiszem megérte a várakozást, és azt kaptam, amit reméltem. Ilyen megközelítésben pedig igazán boldog lehetek, hiszen csalódás nélkül kellett kijönnöm a moziból.