Lehet, hogy a magyarországi filmszöveg-fordítók titkos szövetségének létezik valahol egy olyan, a gyakori használattól gyűrött útmutatója, amely kimondja: ha lehetséges, a filmcím magyar verziója okozzon zavart és vezesse félre a szélesebb nagyközönséget, sőt a kifinomult mozibubusokat is.
Ennek az érdekes szociálpszichológiai hekkertevékenységnek köszönhetjük valószínűleg az olyan címeket, mint az Erőszakik (eredeti: In Bruges), ami miatt például számomra évekig nem derült ki, hogy az utóbbi évtized egyik legérdemdúsabb mozgóképéről van szó, és nem egy Adam Sandler-féle elmeapasztó agymenésről. Barney és a nők: most enyhébb a fájdalomérzet, de azért félrevezetés ez is. Mert ebbe a címbe túl sok minden belefér – egy Hugh Grant-féle reumás jófejkedéstől az aktuális korahúszas tucatszínészek erőltetett jópofizásán keresztül akár még a kakispelenka-valakifingott humortartományig is. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti cím (Barney’s version) egészen más jelentést hordoz, ennek felismerésére elég lett volna csupán elolvasni a film alapjául szolgáló regény magyar címét: Így látta Barney. Mert ez a film azt mutatja meg elsősorban, mi a verziója az életről egy szeretni való szemétládának, akit történetesen Barney Panofskynak hívnak.
Hősünk ugyanis a legkevésbé sem gáláns gavallér: szereti habzsolni az életet, vedeli a piát, hajszolja a nőket, a hokimeccsek bámulását pedig előbbre valónak tartja holmi értelmiségi elménckedéseknél. Mindennek a tetejébe kisebbségi a kisebbségiek között. Egyfelől a fehér angolszász protestáns férfieszmény inverze: nem túl előnyös külsejű, ámbár igen rafkós kanadai zsidó. Másfelől saját, javarészt nyárspolgárokból álló közössége is fenntartásokkal kezeli. Ráadásul Barney minden, csak nem művész, fiatalkorát mégis bohém zsenijelöltek – festők, írók, életművészek – társaságában tölti Európában. Velük ellentétben azonban nem küzd a halhatatlanságért, inkább létrehoz egy ócska tévésorozatokat gyártó céget „Teljesen Felesleges Produkciók” néven. Hát igen, Barney legalább őszinte.
És nemcsak az őszinteség szerethető Barney-ben, hanem határtalan szerelme is Miriam iránt, aki a harmadik felesége lesz a sorban. A regény és a film gerincét ennek az izzó szerelemnek a viszontagságai adják, ami történetesen már akkor felizzik a címszereplőben, amikor éppen a második nejével ülik a lagzit. Megszerezni, elveszíteni és visszaszerezni Miriamot: ez Barney amúgy eléggé kisszerű életének nagy kalandja. Emellett azonban több, egyenként is figyelemre méltó történet bontakozik ki még a szemünk előtt. Az egyikkel kapcsolatban megint csak a címre kell utalnunk. Történik ugyanis egy gyilkosság. Barney rajtakapja második feleségét saját nyaralójukban a szélsőségesen züllött íróbaráttal, az örök reménység Boogie-val, akinek a tóparton veszik nyoma egy pisztolylövésekkel és emlékezetkieséssel tarkított veszekedés során. Barney verziója saját ártatlansága, ám akad egy, a buldog szívósságával, no meg agyával megáldott nyomozó, aki éveket pazarol el arra, hogy bebizonyítsa ennek ellenkezőjét. Aztán ott van a kisebbségi felemelkedés és megfelelési kényszer története, amiről Barney apja, az egykor rendőrként dolgozó Izzy is tudna mesélni, meg is teszi, kendőzetlenül, jó szaftosan. Külön történet az önző zsenijelöltek tündöklése és bukása, akik közt Barney szellemi törpének látszik, aztán mégis kiderül, egyedül ő magaslott feléjük, ha másért nem, morálisan. És a legszomorúbb történet: a saját elménk árulása. Az öregedő Barney lassan mindent elfelejt, összekever. Egy dolog marad: a szerelem Miriam iránt.
Nem volt könnyű helyzetben a rendező: a regény terjedelmes és sűrű szöveg. Mégis sikerült egészséges kompromisszumot találni, ezért a regény ismerőjét sem kínozza a hiányérzet. A minőség garanciáját persze elsősorban a kiváló szereplőgárda jelenti. Paul Giamatti remekel a főszerepben, együtt lélegzik azzal – egyaránt hiteles a fiatal, a beérkezett és az öregedő Barney szerepében is. Külön öröm, hogy a magyar származású producernek, Robert Lantosnak végül sikerült megnyernie Dustin Hoffmant Izzy nyúlfarknyi, de annál fontosabb szerepére. Keserédes, helyenként kimondottan vicces, okos film született. Karácsonyra tekintettel jár ez a jelző is: szívbe markoló.
(Barney és a nők – színes, feliratos, kanadai–olasz romantikus vígjáték, 134 perc, 2010. Rendezte Richard J. Lewis. Forgalmazza a Corner Film.)
mno.hu – Szathmáry István Pál
