Antonioni Kalandjának férfihőse, Sandro, felzokog, mikor megpillantja önmaga ürességét és sivárságát Claudia szerelmében.Truffaut filmje, A férfi, aki szerette a nőket, Sandro perújrafelvétele és szentté avatása.
Truffaut nem siránkozik holmi művészként az emberi autonómia elvesztésén. Ilyen a világ. Itt kell berendezkedni. Nem gondolkodni és izgalmasan élni! Így akarta Truffaut a modern kor szabadságmítoszát megteremteni. Ennek a jól berendezett életnek egyetlen kínzó pontja, hogy az emberek még mindig igénylik egymást, de már nem tudnak mit kezdeni másokkal.
Truffaut ezt a szorongást oldja szabadságeszménnyé – erényt kovácsolva a kényszerből. Bertrand a XX. századi férfi-nő kapcsolat felszentelt papja. Mozdulatai, szívdöglesztő nézése, zsongító hangja szertartássá emeli minden pillanatát. Ide nem illenek a fülledt szeretkezések, a durva veszekedések. Ez nem férne össze a tiszta kisfiúval, az örök Truffaut-i alteregóval. Huszárik Szindbádja jut eszünkbe, aki hasztalan kereste az elveszett harmóniát a nőkben, az emlékekben, a tárgyakban. Szindbád keserűségének nyoma sincs Bertrand-ban. Truffaut-Bertrand már nem sejti, hogy becsapja magát; ezért lesz a pótcselekvés anatómiájából a pótcselekvés apológiája.
rendező: François Truffaut
forgatókönyvíró: Michel Fermaud, Suzanne Schiffman, François Truffaut
zeneszerző: Maurice Jaubert
operatőr: Néstor Almendros
látványtervező: Jean-Pierre Kohut-Svelko
vágó: Martine Barraqué
szereplő(k):
Charles Denner (Bertrand Morane)
Brigitte Fossey (Genevieve Bigey)
Nelly Borgeaud (Delphine Grezel)
Leslie Caron (Vera)
Geneviéve Fontanel (Helene)
Nathalie Baye (Martine Desdoits)
Filmvilág folyóirat 1980/07 36-37. old.
