A hét mozibemutatói között végre egy magyar film is eséllyel pályázik nézettségre az új Disney-mese mellett.
Még egy film a szerelemről, a második esélyről, a gyümölcsöző várakozásról, és a véletlenekről. A 34 éves Josh Boone minden tapasztalatával rendezte meg első játékfilmjét a romkom témakörében, s olyan sztárokat nyert meg történetéhez, mint az Oscar-díjas Jennifer Connelly és Greg Kinnear. A sztoriban Kinnear még évekkel azután is feleségéért epedezik, hogy a nő elhagyta egy dögös, s nem utolsósorban fiatalabb pasiért. A szomszéd igéző lány aztán új szintre emeli nőkkel kapcsolatos benyomásait, miközben felnőtté váló lánya és tinédzser fia is a szerelemmel bíbelődik. Magyarán összcsaládi gondot jelentenek az érzelmek, és többgenerációs megoldás várat magára.
A svéd Mikael Marcimain első játékfilmjében egy combos botrányba lépett bele, és a hetvenes évek – a legfelsőbb politikai köröket is érintő – prostitúciós botrányát vitte vászonra. A skandalumban kiskorúakat futtatott egy madame hálózatszerűen, kuncsaftjai között pedig még miniszterek is voltak, akik csendesen fizettek a szolgáltatásért, mint a katonatiszt. Marcimain filmje egyszerre idézi meg hitelesen és atmoszferikusan a hetvenes éveket, másrészt a témát egy izgalmas thrillerbe helyezi, amely nem nélkülözi az izgalmakat és a bűnt sem. A futtató asszonyságot pedig nem kisebb művész, mint a Bergman-filmek sztárja, Pernilla August játssza. Torontóban FIPRESCI-díjat kapott a Call girl, és jelölték a legjobb elsőfilmes Európai Filmdíjára is.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végző Orosz Dénes első játékfilmjével, a Poligamyval visszaadta valamelyest a hitünket, hogy létezhet magyar műfaji film, s nem kell megelégednünk a gatyaletolós, fingós humorral, valamint harsány trágársággal vígjáték címén. A nagy nézettséget elért filmben Tompos Kátya és Csányi Sándor románcának drukkolhattunk, és a bevált recept most ismétlődik, mivel Tompos és Csányi ezúttal is a legfőbb húzónevei a Coming outnak. A sztori viszont nem úgy kezdődik, hogy ők ketten egymásra találhatnak, mivel a történetben Csányi meleg, aki épp Karalyos Gáborral készül összekötni életét Amszterdamban. Aztán jön egy baleset, és Csányi nemcsak vonzódni kezd a nőkhöz, de konkrétan a Tompos által alakított kezelőorvosa iránt lobban szerelemre. Orosz a klasszikus romkom stíluskészlet elemeit külföldön megszokott profizmussal használja fel, filmszerűségében régen látott magabiztosságot sugároz, köszönhetően részben Fillenz Ádám remek operatőri munkájának. Műfaji keretek között üde színfolt a Coming out, amelyben Karalyos Gábor nagy színésszé válik, mi pedig örülhetünk, hogy Goda és Herendi mellett most már Oroszt is úgy emlegethetjük, mint sikeres magyar rendezőt, aki a magyar zsánerfilmek vesszőfutása ellen sikerrel veszi fel a küzdelmet.
Nils Gaup nagyon érdekes karriert futott be. A norvég rendező három sikeres nemzeti játékfilm után nemzetközi karrier kapujában állt, és rendezett is egy James Caan, Christopher Lambert, Catherine McCormack, Burt Young fémjelezte akció-kalandot Jégcsillag címmel. Eközben pedig olyan kispályás projekteket utasított vissza, mint a Lányom nélkül soha, a Robotzsaru, és a Waterworld – Vízivilág. A világhír helyett a filmes karrier megroppant, így akár még afféle visszatérésként is aposztrofálhatjuk a Csillaghercegnőt, amely nemcsak klasszikus családi film, de még egy örökzöld norvég nemzeti történet legfrissebb mozis adaptációja is. Bár abból messzemenő következtetést levonni nem lehet, hogy a film remekül teljesített hazájában, az ünnepi hangulatot mindenképp megelőlegezi a film, amelynek Hamupipőke-történetében egy mostohája és mostohatestvérei által elnyomott lány előbb elszökik hazulról, majd egy karácsonyicsillag-kereső expedícióra is vállalkozik, hogy a királyságot megmentse a rá leselkedő gonosztól.
Váratlanul szomorú aktualitást kapott az Exek és szeretők című romkom, amelynek főszereplője, James Gandolfini idén tragikus körülmények között hunyt el. Noha nem ez az utolsó filmje (készült még egy Animal Rescue című mozija, amely jövőre várható), mégis ez most a szomorú nekrológ, és milyen ironikus, hogy egy igazán kellemes, életigenlő mozi lett a búcsú. Két magányos lélek összegabalyodik a filmben, amíg az ex be nem kavar, meglehetősen rossz PR-ját keltve a lángoló szívű lovagnak. Megható, minden tekintetben: RIP Mr. Gandolfini!
Túl sokat énekelnek: ez volt az első gondolatom a Jégvarázs című új Disney-mese láttán, míg fel nem idéztem a kilencvenes évek eleji animációs filmeket, amelyeket a mostani mese lelkesen idéz meg. És valóban, A szépség és a szörnyetegben, A kis hableányban, az Aladdinban és Az oroszlánkirályban is vég nélkül dalra fakadtak a szereplők. Az, hogy az elmúlt években popslágerek döngicsélnek aláfestő zenéül, és elmaradt a danolászás, kezdte elfeledtetni ezt az egyébként egyáltalán nem kellemetlen mellékzöngét. A Jégvarázs egy szép kort idéz fel, fantasztikus animációval, épkézláb mesetörténettel, és dacára a hihetetlen idei gyerekfilmlavinának, érdemes rá külön odafigyelni, mert az év egyik legkellemesebb meseélményét tartogatja a neki esélyt adóknak. Vannak dolgok, amiket minden konkurencia dacára még mindig Disney tud a legjobban.
És még egy mese, de ez már tényleg a kertek alatt érkezik a mozikba. Egy rendhagyó animációval készült finn rajzfilm mindenképp kuriózum, de a nézők érezhetően megcsömörlöttek az őszi animációs sokszínűségtől. A skandináv folklórban népszerű Moominok a tévéből már ismerősek lehetnek, most egy 75 perces egész estés történetben ismerkedhetnek meg vele a gyerekek – rendhagyó animáció, legalábbis a mai trendek és amerikai darabok tükrében. Pritt Parn-rajongók viszont semmi váratlannal nem találkoznak.
mno.hu – kgy
