Sokáig kellett hárítanom azt, hogy hozzászóljak az Eredet (Inception) című filmhez. Hiszen nem láttam, a bemutatója alapján pedig annyit tudtam mondani, hogy annyi eredetiség van benne, mint a tegnapi déli harangszóban. Emberek belemászkálnak mások álmaiba, és ott az álom miatt fizikai lehetetlenségek történnek meg, mely által nagyon látványos lesz a film?
“Szeretek vírusként gondolni erre a történetre. Ha egyszer elolvasta az
ember, az eredeti történet sosem lesz ugyanolyan többé” – Neil Gaiman
Hiszen ezt a Paprika című japán rajzfilm már 2006-ban hozta. Máig sajnálom, hogy nem postoltam ki a két éve írt ismertetőmet róla. Most bezzeg tele van a világháló “Inception = Paprika?” című bejegyzésekkel. Tény, hogy az alapötlet mindkét film esetében ugyanaz. Ha hozzáveszem, hogy az Inception magasztalói azt dícsérik, hogy mennyi ideje dolgozott Christopher Nolan ezen a filmen, azt kell mondjam, valószínűleg látta a Paprikat és elhatározta. hogy megcsinálja a sajátját.
.jpg)
Miről szól az Inception? A film szerint mások álmába belépni nem lehetetlenség többé. S ahogyan minden találmányt a világon használnak jó és rossz célra, bizonyos öltönyös bűnözők arra fordítják ezt a tudást, hogy mások titkait megszerezzék. Aki pedig fel van vértezve ez ellen a behatolási mód ellen, azt az álmában is elaltatják és az álom az álomban módszerrel próbálkoznak.
Egy balul sikerült akció után a főszereplő, Cobb, kénytelen elvállalni egy egészen más jellegű munkát. Valakitől nem ellopni kell információt álmában, hanem elültetni egy gondolatot az elméje mélyén, hogy felébredve azt sajátjának higgye. Mint egy hipnózis. Hogy célt érjen, először is összeszed egy csapatot. A legjobb szélhámosfilmek mintájára van itt tervező, ököl-ember, színész, tudós és az agy (sajnálom, három évadni Leverage-t daráltam le pár hónapja, kénytelen vagyok párhuzamot vonni). Van terv, amely nem sikerül. És van lélekjelenlét, szerencse, ami miatt a végére mégis minden összejön.
A film savát-borsát az adja, hogy az akció során a szereplők nem egy álomba mennek be, hanem tovább mennek egy azon belüli álomba, sőt még tovább egy al-álomba, két szereplő pedig megjár egy ötödik helyet is. Amikor a film mekekintése előtt megláttam az alábbi ábrát, azt hittem, valami nagyon bonyolult történetszövéssel kell majd szembesülnöm. De szerencsére nem. Az Üvöltő szelek valóságsíkjai bonyolultabbak, mint ezé a filmé.
Az Eredet valóságsíkjai
A mozaik filmek szakértője, Nolan, bevett gárdával dolgozott. Már csak Christian Bale hiányzott a csapatból, komolyan. A színészek kiválók (mínusz Kapribogyó, sajnálom, én még mindig nem látom, hogy felnőtt volna, hogy valóban színész lenne), a látványvilág egyenesen lenyűgöző. A díszlet és jelmeztervezők nem kockáztattak és járt utat nem hagytak járatlanért. A hangulat ugyanolyan, mint a többi sikeres “valóság – nem valóság” kapcsolatot boncolgató filmnél (13. emelet, Dark City).
Mert ahogyan a filmben többször elhangzik: a gondolat veszélyes. Olyan, mint a vírus. Valaki mond valamit, látunk valamit, olvasunk valamit és megmarad bennünk. Nolan valószínűleg találkozott Amenábar klasszikusával, a Nyisd ki a szemed című filmmel (rosszabb esetben ennek koppintásával a Vanília égbolttal). Leszűrődött benne az, hogy a valóságot nem tudjuk megkülönböztetni az álomtól, és ha fel akarunk ébredni, akkor bizony le kell lépnünk az épület tetejéről álmunkban. Valószínűleg látta a Paprikat. Lenyűgözhették a város- és életformáló idegenek a Dark Cityben. Aztán vett egy tiszta, fehér papírlapot és írt egy teljesen egyedi forgatókönyvet a saját fejéből.
Nincs ezzel semmi baj. A Matrix is más filmek és sok más egyéb ötvözete, a The KLF-nek sem volt egy darab saját dallama sem. Ettől még nagyon is tehetséges és szórakoztató ötvözetek születtek. Az Eredet is ilyen. Most már tudok válaszolni, reagálni. Azt kérditek, tetszett-e? Igen. Meg fogom-e még nézni? Mindenképpen. Jobbnak tartom-e, mint az említett – szerintem alapanyagként szolgáló – filmeket? Nem.
Papp Attila
