Kezdőlap FILM Mozi világ Egyetemi professzor lesz Angelina Jolie

Egyetemi professzor lesz Angelina Jolie

573

Az intézmény Center for Women, Peace and Security nevű központja a jövő évben indítja az egész világon egyedülálló, első ilyen jellegű képzést. A nőkre és a nők jogaira összpontosító központot tavaly nyitotta meg Angelina Jolie és William Hague volt brit külügyminiszter.

„Fontos, hogy bővítsük a párbeszédet arról, miként lehet előtérbe helyezni a nők jogait, miként lehet véget vetni a nőket aránytalanul sújtó bűncselekményeknek. Alig várom, hogy taníthassak és tanulhassak a diákoktól, és megoszthassam tapasztalataimat, amelyeket az ENSZ és a kormányok mellett dolgozva szereztem” – fogalmazott hétfői közleményében Angelina Jolie, aki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHRC) különmegbízottja.

William Hague volt brit külügyminiszter, aki szintén az intézmény vendégprofesszora lesz, már évek óta szorosan együttműködik Angelina Jolie-val a nemi erőszak felszámolásáért a válságövezetekben.

Az együttműködést Jolie A vér és méz földjén című 2011-ben forgatott boszniai háborús drámája indította el. Az amerikai színésznő bemutatkozó rendezésében a balkáni háborúban megerőszakolt muszlim nőknek állított emléket. 2014-ben Hague és Jolie csúcstalálkozót szervezett Londonban, hogy véget vessenek a nemi erőszak „háborús fegyverként” való alkalmazásának.

MTI