A hatvanas években Ujhegyi János agyvérzéssel került kórházba, egyenesen az idegosztályra.
A szikár arcú, idősebb bajuszos férfi éjszakánként talpra szökkent az ágyában, kiabált, hadonászott, három embernek kellett lefognia, csak nyugtatóinjekcióval tudták lecsillapítani. Reggelre nem emlékezett semmire. „Te, apád hol volt?”, kérdezte ápoló ismerősük a beteg fiától. „Csúnya helyen” – hangzott a válasz.
Ez a „csúnya hely” Galíciában található, a Jabloniec magaslaton, egy Limanowa nevű kis település előterében. Ujhegyi János csornai csizmadiamester, a 9. soproni Nádasdy-huszárok lovas katonája ezen a dombon rohant előre, miután lováról leszállították, kilőtte mind az öt töltényét, majd két marokra fogta karabélya csövét, hogy a tussal újra és újra lesújtson a fejvesztetten hátráló oroszokra. Más huszárok sarkantyús csizmájukkal, csákányukkal, fokosukkal vagy puszta kézzel zúzták be az ellenséges katonák fejét, amikor elfogyott a lőszerük.
Ezt a se istent, se embert nem ismerő kézitusát fél évszázad múlva az agyvérzés hozta felszínre az idős csizmadia emlékezetében. „Akkor jött ki rajta.”
Ujhegyi János és bajtársai valójában soha nem feledkeztek meg arról a napról, 1914. december 11-éről, amely a két háború között a magyar nemzet ünnepnapja volt. Méltán: ehhez az időponthoz és Limanowához kötődik a nagy háború első meghatározó osztrák–magyar győzelme, mely megállította az „orosz gőzhenger” előrenyomulását, megmentette Krakkót és valójában Budapestet is a megszállástól – egészen pontosan attól, hogy a Monarchia számára a világháború már akkor befejeződjön, amikor még szinte el sem kezdődött. És mindezt néhány száz elkínzott, leharcolt, gyalogsági harchoz használhatatlan felszerelésű magyar huszárnak köszönhetően.
Ennek a hősiességnek, ezeknek az elfojtott fájdalmaknak és félelmeknek állít emléket Bárány Krisztián ismeretterjesztő filmje, a Halhatatlanok. Méghozzá úgy, hogy az embert az első másodperctől odaszögezi a foteljébe, felkavarja, megtépázza, megrendíti – végül a legközönyösebbek agyába is belekalapálja Limanowának és azoknak a magyar huszároknak a nevét, akik kivívták a győzelmet. A katarzis általában nem része az ismeretterjesztő filmek eszköztárának, de a Halhatatlanok elhozza ezt is.
Forrás: Zrínyi Katonai Stúdió/Pazirik Kft.
Jelenet a Halhatatlanok című filmből
Hogy egy nagyközönségnek szánt első világháborús filmnek – könyvnek, kiállításnak, tanácskozásnak – nem a kaliberekről és a kifinomult stratégiai kérdésekről kell szólnia elsősorban, hanem a támadó, megfutamodó, szenvedő emberről, azt igazolja Bárány munkája is. A történet Ujhegyi János fiának, Bélának az elbeszéléséből bontakozik ki, aki hihetetlen alapossággal meséli el mindazt, amit apja örökül hagyott rá a limanowai tusából. A méltósággal emlékező fiún keresztül valójában az apa beszél: „Muhr bácsiról”, azaz Muhr Ottmár ezredesről, aki a mindent eldöntő rohamra vezényelte huszárjait, látva, hogy az ellenség elfoglalja az állásokat, majd hamarosan hősi halált halt.
Parasztfiúkról, akik föláldozták magukat, hogy a többieket ne érjék utol az üldöző kozákok. A több mint tíz óráig tartó, ide-oda hullámzó kézitusáról, amelynek során magyar, lengyel és orosz halottak szőnyege borította be a galíciai dombvidéket. Önmagáról, amint a csata után letérdel halott bajtársához, megszorítja kezét, és azt mondja: „Szervusz, pajtás, majd megyek utánad…”
„Ne tudjál többet!” Ezt ismételgette Ujhegyi János a fiának, amikor az a véresebb részletekre is kíváncsian tovább faggatta. Aztán jött az agyvérzés, és a csizmadia éjszakánként újra meg újra rohamra indult a Jabloniec-dombon.
A Halhatatlanok legfőbb erénye ez az emberi mélység, amelyhez természetesen stratégiai és hadtörténeti távlatokat adnak olyan kiváló történészek, mint Pollmann Ferenc és Csikány Tamás. És az a fajta modern, naprakész, bármelyik nemzedéket megszólítani képes ismeretterjesztő szemlélet, amely igen látványosan, pergő ritmusban, magával sodró lendülettel mutatja meg, mi történt azon a decemberi napon. Átélhető illusztrációs jelenetek, remekül eljátszott és filmezett dramatizált csataképek, jól válogatott archív fotóanyag digitális trükkökkel és animációk segítik a befogadást azok számára is, akiknek semmit nem jelent felmenőik szenvedése és hősiessége. Talán leginkább persze tudatlanságból…
A film bizonyosan nemzetközi sikert arat majd. Aminél már csak a hazai figyelem jelentene többet. Hogy alapjaiban megváltozzon az a helyzet, amelyről Muhr Ottmár unokája, Albert beszélt: a jablonieci katonai temetőben mindig ég egy mécses még a legegyszerűbb közhuszár sírján is.
A lengyelek ugyanis sosem feledkeztek meg a számukra is létfontosságú győzelemről. Sokkal inkább emlékeztek, emlékeznek a magyar katonákra, mint mi, magyarok.
(Halhatatlanok – Limanowa, a magyar győzelem, 1914. 50 perc. Írta és rendezte: Bárány Krisztián. Zrínyi Katonai Filmstúdió. Bemutató: május 7. 21.35, Duna World)
Margittai Gábor – www.magyaridok.hu
