, melyeket a néző nem tud nevetés nélkül végignézni. Egyik legjelesebb alakja Charlie Chaplin, és ami a legfontosabb: ez a filmtörténet egyik első önálló, nagy hatású műfaja. De mi is ez a műfaj? A burleszk! Most erről mesélünk nektek.
| Charlie Chaplin Fotó: didyouseethatone.com |
A burleszk (a kifejezés az olasz tréfa, móka szóból származik – a szerk.) a film egyik első önálló, nagy hatású műfaja. Már Lumière-ék rövid filmjei között is találunk több burleszk darabot: ilyen például A műlovaglás (1895) vagy A megöntözött öntöző (1895). Jellegzetesen némafilmes műfaj, melynek „lényege a geg, a komikus mozgóképi ötlet, amely újra és újra továbblendíti a többnyire fergeteges iramú cselekményt.” A burleszkhősök, mint például Chaplin Csavargója, Hulot úr vagy Stan és Pan, „rendszerint kedvesen együgyű, tragikomikus figurák, csetlő-botló kisemberek, akiknek köznapi megpróbáltatásait a műfaj komikusan felnöveszti”. A burleszk kedveli a pergő cselekményt, a hajszát, valamint a személycseréket és a verekedéseket. A műfajba sorolható filmek humora sokszor abszurd, néha pedig kifejezetten anarchisztikus, továbbá „a képtelen jelenetekben gyakran gyermeki romboló ösztönök szabadulnak fel”.
A burleszkfilmekben sok a trükk – gyorsítás, lassítás, a mozgásirány megváltoztatása –, a rögtönzés és persze a humor. Nem véletlen tehát, hogy e műfajból nőtt ki később a tortacsatákkal és komikus verekedésekkel teli slapstick comedy („hasraesős” komédia), illetve a vígjáték.
| Buster Keaton Fotó: medium.com |
De honnan ered a burleszk?
Ősei a vígjáték népszerű színpadi formái: a comedia dell’arte (rögtönzött színjáték, mely a 16. század közepén alakult ki Itáliában – a szerk.), a vaudeville (eredetileg jellegzetesen párizsi, utcai dal volt, melyet a zömmel itáliai komédiások előszeretettel építettek be rögtönzéses játékaikba – a szerk.), a cirkusz, a varieté, a mutatványos, pantomimes, vándorkomédiás előadások. „Számtalan ilyen társulat működött Európában a századfordulón, és jellemző tény, hogy sok burleszksztár vándorkomédiásként kezdte pályafutását”: Chaplin és Stan Laurel például az angol Fred Karno társulatánál, Buster Keaton pedig szülei kansasi mutatványos, illuzionista társulatánál.
A legelső burleszk alkotások egyetlen poénra épülő, alig egyperces filmecskék, sokszor képregények, újságban megjelenő karikatúrák mozgóképes változatai voltak – épp ilyen volt az 1895-ben készült A megöntözött öntöző. Az 1910-es évekre elsősorban az egyfelvonásos, körülbelül 10-15 perces burleszkfilmek voltak jellemzőek, a műfaj nagyjátékfilm hosszúságú, rangosabb darabjai a ’20-as években készültek.
A burleszk először Európában virágzott: főként Franciaországban és Olaszországban. A francia Pathé filmgyár nevelte ki a műfaj első komikus sztárjait, Max Lindert, André Deedet és Charles Prince-t, de „itt készültek 1907 körül az első burleszksorozatok is (a Boireau, a Max és a Rigadin sorozatok)”. Olaszországban az első világháború kezdetéig ezernél is több komikus film készült, és számos komikus sztár bukkant fel. „A legtöbb korabeli burleszkben a komikus alaphelyzet a kisemberek jellegzetes típusai – a szobafestő, a rendőr, a tűzoltó, a felszarvazott férj – köré szerveződött.”
| Nagyvárosi fények Fotó: letterboxd.com |
A műfaj és az idő próbája
Az első világháború megtörte az európai burleszk lendületét, „az USA-ban viszont virágzott a műfaj, mindenekelőtt Mack Sennett Keyston stúdiójának filmjei által. A Keystone-filmek fergeteges burleszk akciók, melyekben pillanatnyi szünet nélkül, láncreakció-szerűen szervezve követik egymást a komikus helyzetek.” Mack Sennett szívesen gyűjtött maga köré groteszk, sokszor torz figurákat, mint amilyen a kövér Roscoe Fatty Arbuckle vagy a bandzsa Ben Turpin volt, de olyan sztárok is a Keystone-ban kezdték karrierjüket, mint Charlie Chaplin, Harold Lloyd és Harry Langdon.
A burleszk a húszas években élte virágkorát. „Ekkor születtek Chaplin (A kölyök, 1921; Aranyláz, 1925; Cirkusz; 1928), Buster Keaton (Isten hozta, 1923; Ifjabb Sherlock Holmes, 1924; Navigátor, 1924), Harold Lloyd (Felhőkarcoló szerelem, 1923; A kisebbik testvér, 1927), Harry Langdon (Az erős ember, 1926; A hosszú nadrág, 1927) egyetemes értékeket képviselő klasszikus burleszkjei, melyek többnyire túlmutatnak az olcsó tömegszórakoztatás körén.” A harmincas évektől, a hangosfilmkorszak beköszöntével a burleszk gyors hanyatlásnak indult. Chaplin ugyan még számos jelentős filmet alkotott – ebben az időszakban készítette a Nagyvárosi fényeket, a Modern időket, valamint A diktátort –, de Langdon teljesen eltűnt, Buster Keaton önállósága pedig megszűnt.
| Hulot úr figurája Jacques Tati Playtime című filmjében Fotó: filmint.nu |
„A hangosfilm a maga nehézkesebb gyártási körülményeivel nem szolgálta a burleszk rendezők improvizatív, szabad filmezési gyakorlatát, a beszédet pedig nem kellett többé gegekkel pótolni.” Épp ezért a hangosfilm elterjedésével csak elvétve bukkant fel egy-két olyan nagy hatású burleszk rendező, mint például a francia Jacques Tati, aki a negyvenes, ötvenes években alkotott maradandót Hulot-sorozatával. Ez a különleges műfaj azonban sosem halt el: humora a mai napig felfedezhető a vígjátékban, a tragikomédiában és a fekete komédiában, a gegekre épülő mozgóképi komikum pedig örök életre talált az animációs filmekben.
Tóth Eszter
Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára