Az ezer (többnyire háztáji) gasztrovigalom tíz százaléka lecsófesztivál. Mintha nem főznénk egyebet. Már túl vagyunk a balatonkenesei, gyömrői, szárszói, zsámboki, békéscsabai, mezőfalvi, miskolci, dabasi, esztári, váci, hajdúdorogi, felnémeti lecsófesztiválon, de még előttünk áll az esztergomi, fehérvári, szentesi, piliscsabai nagy rottyantás, hogy csak néhányat említsek.
Van, aki a „jó ügyért” dinszteli a hagymát, mások „hagyományőrzés” céljából, megint mások pusztán a szottya végett. A turbószittyák keceléből főznek, és olyan dühödten aprítják a makóit, mintha a nemzet sorsa attól függne, hogy karikázzuk-é a hagymát, avagy kockázzuk. Más gasztronómiai körök arra figyelmeztetnek, hogy a lecsónemzetek nagy európai családjába tartozunk, úgy mint az olasz peperonata (zeller, fokhagyma, fehérborecet), a zsidó saksuka (tükörtojás, római kömény, koriandermag), a francia ratatouille (padlizsán, cukkini, rozmaring, kakukkfű), tehát nem lehet Hűbele Balázs módjára belecsapni a lecsóba, mint Arany László hebehurgya hőse, mert annak kulináris elszigetelődés a következménye. Elvégre ki akar a rác szatricsok, a balkáni paradicsomos rahók táborába tartozni? A lecsó nemzeti ügy, magyarságunk próbaköve. Aki ezt nem érti, annak fogalma sincs a macskapöcse paprika hatalmáról, az a ketteskolbászt is szafaládénak nézi.
A lecsó lényege a lecsókirály. Első pillantásra átlagos férfinak tűnik, sőt átlag alattinak. Joviális, kopaszodó, pirospozsgás fej, kezdődő kappanháj, cekker. Ám ha kiejtjük azt a mondatot, hogy „rottyantsunk egy lecsót”, különös metamorfózison esik át. Szinte megszépül. Pupillái kitágulnak, öklét összeszorítja, tekintete átszellemül, azonnal mozgásba lendül. Válogatni kezd a zöldpaprikák között, Makóra utazik fehérhagymáért, a hentes torkára szorítja a kést, csak hogy az előhúzza a pult alól a mangalicaszalonnát, órákat vár szaftos paradicsomra, hiszen a lecsó lényege a szotty, a szaft, ami csak kimagozott, leforrázott paradicsomból nyerhető. Aztán hazamegy, kikészít magának egy üveg sört (esetleg hosszúlépést), és előveszi a lecsóbibliát. Simonffy András A Világlecsó című novellájában három magyar származású Nobel-díjas tudós elhatározza, hogy elkészíti a mindent összegző alaplecsót. De már a paprika csumázásakor annyira összevesznek, hogy kis híján ökölre mennek. Amikor ehhez a részhez ér, a lecsókirály megértően bólint. Esetleg még belelapoz a két másik alapvetésbe, Cserna-Szabó András, illetve Váncsa István lecsótanulmányába, aztán aludni tér.
Álmában a dolgok a helyükre kerülnek. A lecsó nem étel. Életfilozófia. Önmegvalósítás. Koncentráció, szubsztancia, férfisugallat. Nemzeti karakterünk kifejeződése. Nem lehet csak úgy belecsapni. Igaz, hogy nem ősmagyar étel (a bolgárkertészek csak a kiegyezés után honosították meg a zöldségpaprikát Magyarországon), de semmilyen étel nem áll ennyire közel a férfilélek bugyraihoz. Még a hallé vagy a pörkölt sem. A golasch nevű ribancról ne ejtsünk szót. Igaz az is, hogy lecsó szavunk eredetileg a tájnyelvi lecseg szó képzett alakja, és szétfőtt, nedvdús főzeléket jelent. De a miénk! Lottyadtan is. Érzi ezt minden konyhaanalfabéta, hiszen lecsót még az is tud rottyantani, aki egy rántottára sem képes.
Hajnalban a lecsókirály frissen ébred. Fogja szerszámait, az apja bográcsát, a cekkerben pár üveg zöldveltelinit, és indul a lecsófesztiválra. Pogány szertartás lesz ez a javából. A nők pillája megrebben majd, ahogy a hagymát aprítja. Közben meg egy régi dalt dúdol: „Lecsó-, lecsó-, lecsó-, / Lecsókolom a púdert rólad!”
Vinkó József - hetivalasz.hu
Szellem a fazékból - Gasztrotörténetek
Ínycsiklandó történek a Magyar Konyha főszerkesztője, a Heti Válasz gasztronómiai rovatának szerzője, Vinkó József tollából.
A szerző ajánlása: 
„Úgy lapozd ezt a könyvet, Kedves Olvasó, mintha épp csak bekukkantottál volna a konyhába, ahová az illatok csalogattak. Kíváncsi voltál, mi fő a fazékban. Óvatosan emeld meg egyik-másik fedőt, szimatolj be a sütőbe, kóstold meg a mártást, vigyázz, meg ne égesd a nyelved. A fedő alól most nem illatok szállnak feléd, hanem ínycsiklandó történetek."
Kiadói kedvezményes árusítás:
Heti Válasz Kiadó
1027 Budapest, Horvát u 14-24., V. emelet.
Telefon: (061) 461-1400
Nyitva tartás: H-P: 8-16.30 óráig
E-mail: recepcio@hetivalasz.hu
A nyár végén lecsóillat lengi be Magyarországot. Ahogy vége az uborkaszezonnak, a kondérok és a közterek környékén feltűnnek a lecsókirályok.
Az ezer (többnyire háztáji) gasztrovigalom tíz százaléka lecsófesztivál. Mintha nem főznénk egyebet. Már túl vagyunk a balatonkenesei, gyömrői, szárszói, zsámboki, békéscsabai, mezőfalvi, miskolci, dabasi, esztári, váci, hajdúdorogi, felnémeti lecsófesztiválon, de még előttünk áll az esztergomi, fehérvári, szentesi, piliscsabai nagy rottyantás, hogy csak néhányat említsek.
Van, aki a „jó ügyért” dinszteli a hagymát, mások „hagyományőrzés” céljából, megint mások pusztán a szottya végett. A turbószittyák keceléből főznek, és olyan dühödten aprítják a makóit, mintha a nemzet sorsa attól függne, hogy karikázzuk-é a hagymát, avagy kockázzuk. Más gasztronómiai körök arra figyelmeztetnek, hogy a lecsónemzetek nagy európai családjába tartozunk, úgy mint az olasz peperonata (zeller, fokhagyma, fehérborecet), a zsidó saksuka (tükörtojás, római kömény, koriandermag), a francia ratatouille (padlizsán, cukkini, rozmaring, kakukkfű), tehát nem lehet Hűbele Balázs módjára belecsapni a lecsóba, mint Arany László hebehurgya hőse, mert annak kulináris elszigetelődés a következménye. Elvégre ki akar a rác szatricsok, a balkáni paradicsomos rahók táborába tartozni? A lecsó nemzeti ügy, magyarságunk próbaköve. Aki ezt nem érti, annak fogalma sincs a macskapöcse paprika hatalmáról, az a ketteskolbászt is szafaládénak nézi.
A lecsó lényege a lecsókirály. Első pillantásra átlagos férfinak tűnik, sőt átlag alattinak. Joviális, kopaszodó, pirospozsgás fej, kezdődő kappanháj, cekker. Ám ha kiejtjük azt a mondatot, hogy „rottyantsunk egy lecsót”, különös metamorfózison esik át. Szinte megszépül. Pupillái kitágulnak, öklét összeszorítja, tekintete átszellemül, azonnal mozgásba lendül. Válogatni kezd a zöldpaprikák között, Makóra utazik fehérhagymáért, a hentes torkára szorítja a kést, csak hogy az előhúzza a pult alól a mangalicaszalonnát, órákat vár szaftos paradicsomra, hiszen a lecsó lényege a szotty, a szaft, ami csak kimagozott, leforrázott paradicsomból nyerhető. Aztán hazamegy, kikészít magának egy üveg sört (esetleg hosszúlépést), és előveszi a lecsóbibliát. Simonffy András A Világlecsó című novellájában három magyar származású Nobel-díjas tudós elhatározza, hogy elkészíti a mindent összegző alaplecsót. De már a paprika csumázásakor annyira összevesznek, hogy kis híján ökölre mennek. Amikor ehhez a részhez ér, a lecsókirály megértően bólint. Esetleg még belelapoz a két másik alapvetésbe, Cserna-Szabó András, illetve Váncsa István lecsótanulmányába, aztán aludni tér.
Álmában a dolgok a helyükre kerülnek. A lecsó nem étel. Életfilozófia. Önmegvalósítás. Koncentráció, szubsztancia, férfisugallat. Nemzeti karakterünk kifejeződése. Nem lehet csak úgy belecsapni. Igaz, hogy nem ősmagyar étel (a bolgárkertészek csak a kiegyezés után honosították meg a zöldségpaprikát Magyarországon), de semmilyen étel nem áll ennyire közel a férfilélek bugyraihoz. Még a hallé vagy a pörkölt sem. A golasch nevű ribancról ne ejtsünk szót. Igaz az is, hogy lecsó szavunk eredetileg a tájnyelvi lecseg szó képzett alakja, és szétfőtt, nedvdús főzeléket jelent. De a miénk! Lottyadtan is. Érzi ezt minden konyhaanalfabéta, hiszen lecsót még az is tud rottyantani, aki egy rántottára sem képes.
Hajnalban a lecsókirály frissen ébred. Fogja szerszámait, az apja bográcsát, a cekkerben pár üveg zöldveltelinit, és indul a lecsófesztiválra. Pogány szertartás lesz ez a javából. A nők pillája megrebben majd, ahogy a hagymát aprítja. Közben meg egy régi dalt dúdol: „Lecsó-, lecsó-, lecsó-, / Lecsókolom a púdert rólad!”
Vinkó József – hetivalasz.hu
Szellem a fazékból – Gasztrotörténetek
Ínycsiklandó történek a Magyar Konyha főszerkesztője, a Heti Válasz gasztronómiai rovatának szerzője, Vinkó József tollából.
A szerző ajánlása:
„Úgy lapozd ezt a könyvet, Kedves Olvasó, mintha épp csak bekukkantottál volna a konyhába, ahová az illatok csalogattak. Kíváncsi voltál, mi fő a fazékban. Óvatosan emeld meg egyik-másik fedőt, szimatolj be a sütőbe, kóstold meg a mártást, vigyázz, meg ne égesd a nyelved. A fedő alól most nem illatok szállnak feléd, hanem ínycsiklandó történetek.”
Kiadói kedvezményes árusítás:
Heti Válasz Kiadó
1027 Budapest, Horvát u 14-24., V. emelet.
Telefon: (061) 461-1400
Nyitva tartás: H-P: 8-16.30 óráig
E-mail: recepcio@hetivalasz.hu
