A könyvben benne van minden bűbáj, varázslat, amit a boszorkányok valaha ismertek, ez maga a Boszorkánykonyha. A Jószöveg Műhely Kiadó kínálja ebben a stílusban legújabb szakácskönyvét, A csábítás receptjeit.
A férfi szívéhez mindig is a gyomrán keresztül vezetett az út, s aki a tűzhely titkait ismerte, ujja köré csavarhatott bárkit. Tudta ezt Kleopátra is (ezért kenegette bőrét mandulás mézzel), Josephine Bonaparte, aki pézsmaillatot permetezett a hajára, a buja és kegyetlen Messalina, aki saját varázsitalaiba bele is őrült. Ezért főzött Madame Pompadour zellerkrémlevest szegény XV. Lajosnak, amikor szenvedélyének tüze bánatos hamvaiba holt.
Casanova persze megbízhatóbb serkentőszernek vélte az osztrigát (naponta négy tucatot elpusztított), Sade márki a kőrisbogárporból készült – egyébként mérgező – ajzószert, Napóleon a szarvasgombát, Hippokratész a borsmenta teát. De rághatunk ginzenggyökeret vagy petrezselyemszárat is. Az pedig nyílt titok, hogy a csokoládé feniletilamint tartalmaz, a sáfrány meg stimulálja az erogén zónákat.
Már csak ezért is meghökkentő, hogy Brigitte Bulard-Cordeau könyvének első receptje rögtön lohasztani akarja a vágyat. Az írónő – szerelmi nyugtatóként – mentás fűszerkeveréket ajánl. „A kapor hideg és száraz hatása lehűti a kedélyeket, a vízi menta hideg nedűje ellenáll az alantas vágyaknak, az orvosi tüdőfű elvonja a figyelmet a túlfűtött vágyakról.” A francia újságírónő még íriszt és medvehagymát is belevagdosna késleltető bájitalába, sőt a tüdőfűt hasindító kutyatejjel helyettesítené, mondván, ha szívünk választottjával inkább elmélkedni szeretnénk, ez a fűszerkeverék garantáltan „másnapra tereli az aznapi erőket”. Így csillapították a középkori szerzetesek vágyát is. Efelől kétségünk sem lehet, hiszen a vízi menta (magyarul balzsamfű), valamint a hasindító kutyatej (vakondokfű) már önmagában is szél- és hashajtó. Ugyan melyik gavallérnak volna kedve folytatni az udvarlást, ha ezzel a kotyvalékkal itatják?
Hasonlóan lehangoló recept a medvehagymaszósz, pedig ezt a könyv már vágyserkentőként ajánlja. A zöld aranynak is nevezett vadfokhagyma valóban csodaszer, csökkenti a vérnyomást, a koleszterinszintet, erősíti az érfalak rugalmasságát, megszünteti a gombás bőrfertőzéseket, kiűzi a gyerekből a gilisztát, Mátyus István tudósdoktor még kólika ellen is javallja – nem véletlenül nevezik boszorkányhagymának is -, de nem afrodiziákum. Az pedig, hogy növelné a szerelmi gerjedelmet, mese.
De úgy látszik, Bulard-Cordeau azt ír, amit akar. Nála egy fűszeres túróval megkent kenyér „gondolatébresztő, mintha pihenésre hívna, megállásra szólítana”, a mazsolás töklekvártól „lehullik a hazug szerelmes álarca”, a muskátlis almakocsonya „felszárítja a könnyeket”, a levenduladzsem „felszítja a féltékenységet”. A francia írónő művében afrodiziákum a paprikás rántotta, a nagyi almatortája, a birkaragu, a pitypanglekvár. Az ókor óta elismert vágykeltőket (szarvasgomba, orrszarvúagyarpor, ámbrás cet, krokodilpénisz) meg sem említi. De megfeledkezik a középkori csillagász híres receptjéről is, pedig a mézzel édesített, zsályát, csombort és mentát tartalmazó Nostradamus-oldatot ma is sokan használják. Helyette a XIII. században élt alkimista, Nagy Albert receptjét ajánlja: „Egy órával a szerelmi aktus előtt kenjük be bal nagylábujjunkat, valamint vesénk tájékát orbáncfű- és metélőhagyma-balzsammal. A hölgy sosem fogja elfelejteni ezt a mágikus pillanatot.” Ha a metélőhagyma átható illatára gondolunk, a hatásban nem kétkedhetünk.
Bulard-Cordeau asszonynak persze nincs könnyű dolga. Eredeti szakmáját tekintve cicaszakértő (a francia macskafolyóirat főszerkesztője), s a gyógyfüvekhez láthatóan annyit konyít, mint a csábításhoz. Varázskönyvét pedig mindenki akaratlanul is összeveti Isabel Allende mesterművével, az Aphroditével. A chilei írónő a szerelem és a terített asztal örömeinek összefonódásáról ír, érzéki, élvezetes stílusban, kellő iróniával.
A csábítás receptjei – ezzel szemben – felszínes közhelygyűjtemény. Se nem szakácskönyv, se nem füvészkönyv, de még művelődéstörténeti bulvárnak is zavaros. Leginkább egy Harry Potter-féle varázslóiskola főzőtanfolyamához hasonlít, ahol a nebulók belecsaphatnak a fakanállal a boszorkányüstbe és életelixírt kotyvaszthatnak literszám. Az ember nem is érti, hogy az igényességéről ismert Jószöveg Műhely Kiadó (tavaly ők jelentették meg az Ét-vágy, az ízlés története című gasztronómiai alapművet) milyen fantáziát látott a francia tákolmányban. Mert amúgy érdemes volna rendet tenni a boszorkánykonyhában. Hiszen a csodafüvek nagy része eleve védett (havasi sisakvirág, farkasalma, nadragulya, kövirózsa, négylevelű farkasszőlő, kerti ruta). A többit rendre összekeveri a halandó, némelyik ugyanis négy-öt néven is ismert. Nem is szólva a mérgező füvekről (maszlagos nadragulya, foltos bürök, tiszafa, beléndek, kecskerágó, májusi gyöngyvirág). Még azt sem tudjuk pontosan, milyen főzettel akarta megmérgezni Hófehérkét a gonosz banya.
Könyves Kálmán óta persze tudjuk, hogy „boszorkányok pedig nincsenek!”. Ám, ha mégis visszatérnek, inkább a konyhába engedjük be őket. Ne a könyvkiadásba.
Brigitte Bulard-Cordeau: Boszorkánykonyha – A csábítás receptjei (JÓSZÖVEG MŰHELY KIADÓ, 2010. 6990 Ft)
Vinkó József – hetivalasz.hu