Fogadjunk, hogy nincs még egy nyelv a földön, amelynek az étkezés árnyalataira annyi változata volna, mint a magyarnak.
Nálunk az étkezés kultusza felülmúlja a szerelem jelentőségét is.
A magyar has felfalja szemével az asszonyt, megkívánja, mint a töltött galambot, és magáévá teszi, mint az ételt. Szavaink tükrözik gyomrunk lelkiállapotát is. Aki mindent befal, bezabál, belapátol, beburkol, betermel, annak farkasétvágya van. Az ilyen bendő elpusztítja, elvermeli az ennivalót, behajigálja a füle mögé, gazdája fal két pofára.
Nem véletlen nevezték a régiek a falánk embert belesnek. A „bélés” pocak, innen ered bélpoklos szavunk is. A mai szlengben a flamós vendég bélgép. Amikor töltekezik, a „gyomrát béleli”. Az ilyen gyomor habzsol, nyeli az ételt, mint kacsa a nokedlit, három helyett eszik, jóllakik, mint a duda, a végén még a füle is kettéáll.
Egészen másként viselkedik, akinek nincs étvágya. Az csak eszeget, csipeget, turkál az ételben, belepiszkál, legyűri a falatot. A nyelv az evés módját, sőt a társadalmi helyzetet is kifejezi. A csecsemő papizik, a kisgyerek hamizik, az öregember mammog, a vénasszony nyammog. Csokonai idejében a kosztos diák kosztolt. Esetleg szörcsölt. A mai fiatal halózik, abrakol, tápol, bepikköl, silózik. Illetve kluttyog, ibrikel, szlopál, ha nagyon szomjas, azaz porzik a veséje. A zabagép zabbant, a kajás kajol, a neveletlen csámcsog és lefetyel. A tévénéző majszol, nassol, csemegézik, rágicsál. A mai argóban a tarhonyaleves úttörőgombóc, a tarja csizmasarok vagy foghúzó, a párizsi szelet rántott felmosórongy, a sárgaborsó-főzelék plakátragasztó vagy betonfőzelék, a zsírosdeszka proletárszendvics.
Ma már kevesen falatoznak jóízűen, hiszen ahhoz bicska kell, szalonna, kenyér, vöröshagyma. Nem divat a lakmározás sem, és alig akad vendég, aki azért tér be egy étterembe, hogy ott „elköltse ebédjét”. Pedig ma is élnek sokan, akiknek keserű a falat, s olyanok is, akiknek nincs betevőjük sem. A nyelv jellemzi kedélyállapotunkat is. Aki reggel „a bablevesből jön”, feltehetően bablevescsárdában (azaz kocsmában) járt. Az ilyen helyeken almás a hitel, a tejberizst „bébipörköltnek” nevezik, s ha az ember borsos számlát kap, jobban teszi, ha tejel, mintsem hogy kakaskodik, mert könnyen megy a lecsóba. Akit nem vernek cipóra, annak mákja van. Esetleg disznója. Aki mégsem hallgat a jó szóra, hanem újra elkolbászol, és csámcsogdákban tölti az estét, az dinnye. Főhet a feje, hogyan szabaduljon. Persze vannak, akik mindent előre levajaznak, folyton a saját pecsenyéjüket sütik, hétfőn is nagykanállal esznek. Az ilyen emberre mondják: „Más abroszához törli a kését.” A középkori lakomákon mindenki a saját kését használta (csak a kanál volt közös), és étkezés végén néhányan beletörölték a késüket az asztalterítőbe.
Ez a típus mindig mással kapartatja ki magának a gesztenyét a tűzből, mint La Fontaine meséjében a majom a macskával: utóbbinak csak kopog a szeme az éhségtől. De mit reméljen, aki csak várja, hogy a sült galamb a szájába repül? Már Heltai Gáspár 1566-ban kiadott Száz fabulájában olvasható, hogy a szegényből könnyen lehet gazdag és fordítva: „Ne várjad ez okáért a sült galambokat az égből a szájadba!” Persze nem csak a magyar volt ennyire naiv, a görögöknél sült fenyőmadár repült az ember szájába, a németeknél liba, a franciáknál pacsirta.
Mindenkinek ami jár. Eszi, nem eszi, nem kap mást. Ez a mondás Wacha Imre nyelvészünk szerint egy 1970-es évekből való viccből ered, azokból az időkből, amikor divat volt babkávét hazacsempészni. Kérdi a vámos a nyugati útról hazatérő cigányt: „Mi van a csomagban?” „Madáreleséget hozok a papagájnak.” A vámos kinyitja a csomagot, tele a bőrönd finom babkávéval. „Cigány, ezt nem eszi a papagáj!” „Eszi, nem eszi, nem kap mást!”
Vinkó József – www.valasz.hu
Szellem a fazékból – Gasztrotörténetek
Ínycsiklandó történek a Magyar Konyha főszerkesztője, a Heti Válasz gasztronómiai rovatának szerzője, Vinkó József tollából.
A szerző ajánlása: 
„Úgy lapozd ezt a könyvet, Kedves Olvasó, mintha épp csak bekukkantottál volna a konyhába, ahová az illatok csalogattak. Kíváncsi voltál, mi fő a fazékban. Óvatosan emeld meg egyik-másik fedőt, szimatolj be a sütőbe, kóstold meg a mártást, vigyázz, meg ne égesd a nyelved. A fedő alól most nem illatok szállnak feléd, hanem ínycsiklandó történetek.”
Kiadói kedvezményes árusítás:
Heti Válasz Kiadó
1027 Budapest, Horvát u 14-24., V. emelet.
Telefon: (061) 461-1400
Nyitva tartás: H-P: 8-16.30 óráig
E-mail: recepcio@hetivalasz.hu
