Tudta ezt már Kassák Lajos is, aki önéletrajzi regényében (Egy ember élete) bevallja, hogy Brüsszelben literszám falta a stanicliba csomagolt cincérbogarakat, hogy csillapítsa éhségét. Kassáknak szüksége is volt alternatív fehérjeforrásra, hiszen egy peták nélkül gyalogolt el Budapestről Párizsba.
Imádja a termeszeket és a lárvákat Arnold van Huis, a wageningeni egyetem rovarkutatója is. Egy ropogósra grillezett tücsöknél, kemencében sült sáskánál, a selyemhernyó édeskés, dióízű bábjánál, a mogyoróolajon pirított szöcskéknél nincs fejedelmibb falat, nem is szólva az olyan ínyencségekről, mint az óriáshangya püspökfalatja, a szaftos csótány, a vadon élő selyemhernyó bábja vagy az indiai tutajpoloska, melynek fokhagymás változatáért Vietnamban borsos árat fizetnek. Az ausztráliai haspókok órákat képesek vezetni, csak hogy ráakadjanak a mézesbödön-hangya fészkére.
A Földön – mondja a holland tudós – az emberek nyolcvan százaléka nemcsak beszél, hanem eszik is tücsköt-bogarat. Csak az európaiak finnyáskodnak. Az „öreg” kontinensen egyelőre csupán a celebek hajlandóak svábbogarat és óriáscincért falni (a valóságshow-kban ezt bátorságpróbának nevezik). Így az ENSZ kénytelen eurótízmilliókat költeni a rovarevés népszerűsítésére. A program egyik vezetője éppen Arnold van Huis.
Célja az új táplálkozáskultúra terjesztése. Elvégre nem járja, hogy csak a rovar harapja meg az embert, az ember joga, hogy visszaharaphasson. A Thaiföldön rendezett rovarkonferenciának szó szerint ez volt a jelmondata. A rovarok tápanyagtartalma magas, kevesebbet esznek, mint a marhák, birkák vagy sertések, elenyésző mennyiségben járulnak hozzá az üvegházhatás fokozódásához (ellentétben a folyvást kérődző marhákkal), ökológiai lábnyomuk elhanyagolható. Thaiföldön már most is 15 ezer paraszt foglalkozik ehető rovarok tenyésztésével.
Az ENSZ nemrég újabb hárommillió eurót fektetett kutatásokba, melyek célja, hogy étvágygerjesztőbbé tegye a rovarkészítményeket. A szervezet már össze is állította az ehető férgek toplistáját: az élen az óriás vízipoloska, a ganajtúró és az óriáshangya áll. Az új-zélandi óriási weta szöcske (mérete lábai nélkül is több mint tíz centiméter, súlya vetekszik egy kövér verébével), az afrikai góliátbogár (a hímek 11 centiméterre is megnőnek) vagy a dél-amerikai herkulesbogár (melyből 16 centiméteres példányt is találtak) uzsonnának nem jöhet szóba, mert veszélyeztetett faj, ezért védett. Viszont szabadon (a la carte) válogathatunk legalább 1500 ehető rovarfaj példányai közül. Az entomofágia (rovarevés) szakértői szerint napjainkban 120 országban esznek bogarat, s ha ezt nem tennék, a Földön még nagyobb lenne az élelmiszerválság. Az ENSZ szerint a rovarkészítmények elterjesztésével egymilliárddal csökkenhetne az éhezők száma.
A viszolygás már csak azért is meglepő Van Huis szerint, mert az európaiak évente fél kiló férget esznek, még ha nem tudnak is róla. Holland tudósok bebizonyították, hogy pont ennyit nyelünk le a salátákkal és a gyümölcsökkel. Az pedig tény, hogy ha így növekszik a fehérjefogyasztás, mint napjainkban, akkor húsz év múlva úgysem lesz elég hús.
Óvatosan hát a papuccsal. Ha farkasszemet néznek a nappaliban egy méretes csótánnyal, ne csapjanak oda. Lehet, hogy ő lesz a jövendő ebédünk.
Vinkó József – hetivalasz.hu