"Mais bitte!, Mais bitte!" Alig két évtizede még ezzel a kiáltással tolta biciklijét a balatoni strandokon a kukoricaárus, aki a csomagtartóra szerelt kosárkából kínálta a főtt tengerit. A palacsintás előtt egész nap kígyózott a sor, a strandbüfék, halsütők környékét áthatotta a sült hekk, a fokhagymás lángos, a koviubi illata.
De hol van a tavalyi hó? A lángost kínai porból készítik, a mélyhűtött pizza tajvani, a gyros török, a pontyhalászlében vietnami pangasius úszkál, a harcsa afrikai. A hekk argentin. Kétszer drágább, mint a kárász, de szálkamentes és „nincs halíze”. A magyar pedig csak azt a halat szereti, amelyiknek nincs halíze. Halíze legyen a brojlercsirkének, Norbi virslijének, de ne a pontynak.
A balatoni gasztronómia becsalicsárdás, egynyaras vállalkozókkal teli dagonyájában ritka holló a becsületes kisvendéglő. Ilyen oázis Köveskálon a Kővirág. A régi parasztházat tíz éve fedezte fel egy fiatal házaspár. Mészáros György mézeskalácsos-dinasztia sarja, a szombathelyi cukrászüzemet a múlt század húszas éveiben alapította nagyapja. Felesége, Kata lakberendező. Aztán a sors, ahogy ők mondják: „eléjük tette a Kővirágot”. A Balaton-felvidék fényeit, az érintetlen tájat, Káliforniát. (A helyiek így becézik a Káli-medencét.)
Akit pedig a „magyar Provence” varázsa egyszer megfogott, többé nem menekülhet. Ők is építgetni kezdték a kúriát. Körbekerítették, kaviccsal felszórták az udvart, felújították a búbos kemencét, a régi kerti székeket újrafestették, a rozoga Singer varrógépet asztallá alakították. Az asztalon búzavirág, a kertben fűzfa, tiszafa, sásliliom, juhar, szagosmüge, körtefa és mogyoróbokor, rengeteg levendula és fűszernövény. A kemence tetején kovászos uborka érlelődik, krémlevesbe, savanyításra használják, de még Ujházy Ede híres fröccsét is kínálják, ami szikvíz helyett kovászos uborka levével készült.
Az egyik varrógépasztalon szörpök és házi lekvárok, savanyúságok. Ez nem hobbi- vagy butikétterem, amit a külföldről haza- vagy Budapestről letelepült unatkozó milliomos működtet, a Kővirág maga a rögvalóság. Samott-téglás öreg sütő, három gyerek, négy ló, egy fehér puli, egy fekete macska. A gyerekek Tihanyba járnak óvodába, Kata a tapolcai vagy a káptalantóti piacon vásárol, de az étlapon megtalálható minden, amit a medence kínál. Pettenkoffer Viktória kecske- és Ódor Dezső juhsajtjai, a szentbékkállai meggy, sárgabarack, a henyei paradicsom és mángold, a tapolcai pisztráng. A csirkét a Sipos család szállítja, a hús Lesenceistvándról, a kecskegida a káptalantóti kecskefarmról érkezik. A Kővirágban csak a környék borai kaphatók, a legfrissebb a Szászi pincészet Kabócás-dűlőről származó olaszrizlingje, illetve a monoszlói Liszkay Mihály cabernet franc-ja.
„Hozzánk nem enni, hanem ebédelni, vacsorázni járnak – mondja Kata -, ide nem turista jön, hanem vendég, akit beengedünk az otthonunkba. Mi – túl az ételen – életérzést szeretnénk átadni.” És a Kővirág az is. Íz, illat, hangulat. A Káli-medence esszenciája ötszáz négyzetméteren. A tulajdonosok együtt fejlődtek törzsközönségükkel, ma már alig kérnek rántott húst vagy sült krumplit, aki ide betér, megtanulta, jobban jár, ha Kata könnyű, nyári fogásait választja. Például a cukkinifőzeléket turbolyás gombás fasírttal, a gyömbéres-barackos kacsasültet, a kuszkusszal tálalt grillezett tököt.
A régi családi fotóról pedig Mészáros nagypapa néz le a vendégre, aki a szakma megszállottja volt. Halk szavú, precíz ember, aki lefekvés előtt is megfésülködött. Mindig tiszta, keményített kötényben, karján patyolatfehér hangedlivel.
Kővirág Panzió és Étterem
Köveskál, Fő út 9/a
Vinkó József – hetivalasz.hu
