Jubileumot ünnepeltek szombaton Stuttgartban, a Mercedes Benz anyaüzemében: Angela Merkel német kancellár jelenlétében emlékeztek meg a konszern főnökei és a díszes vendégsereg arról, hogy 125 évvel ezelőtt, 1886. január 29-én nyújtotta be szabadalmi kérelmét a berlini szabadalmi hivatalhoz Carl Benz egy "gázmotor meghajtású járműre". Németországban ezt a dátumot tekintik a gépkocsi "születésnapjának".
Ötnegyed évszázad leforgása alatt a fejlett országokban az élet nélkülözhetetlen részévé vált az autó. Pedig a kezdet – akárcsak a 19. század másik nagy találmányának, a vasútnak az esetében – nem volt könnyű. A köznyelv nem győzött gúnyolódni a „lovak nélküli kocsi” láttán; tömegek voltak meggyőződve arról, hogy a nyaktörő (óránként 15-20 kilométeres) sebességgel való „száguldozás” elmebetegséget vagy fulladásos halált okoz.
Az apokalipszis hirdetői azt jósolták, hogy a motoros járművek elterjedése tömeges munkanélküliséghez fog vezetni kocsisok, nyeregkészítők és kocsigyártók között. Építészek azt huhogták, hogy a robbanómotorok keltette vibráció kikezdheti az út menti épületek statikai biztonságát. Parasztok az utakra tévedt tyúkjaik, ludaik és disznaik életét féltették, míg egyes esztéták magának az utazásnak a hanyatlását jósolták. Szerintük ugyanis az autó, kinézését és felszereltségét tekintve, soha nem fog tudni versenyre kelni egy hintóval.
A szkeptikusok táborába tartozott II. Vilmos német császár is, aki még a 90-es években kijelentette: „Az automobilt múlandó jelenségnek tartom. Szerintem a lovaké a jövő.” De még ha csak szkeptikusokkal lett volna tele a világ! Az automobilnak jócskán akadtak drasztikusabb ellenfelei, sőt ellenségei is.
Gyerekek és kamaszok kövekkel dobálták meg a falujukon áthaladó gépkocsikat, vagy üvegcserepeket és szögeket szórtak előttük az útra. Lovas szekerek tulajdonosai előszeretettel állták el járművükkel az útját a motorizált konkurenciának. A Berlinhez közeli Hennigsdorfban nagy feltűnést keltett egy merénylet: 1913 márciusában egy nyitott gépkocsi, négy utasával, 40 kilométeres sebességgel beleszaladt az úton keresztbe kifeszített, ujjnyi vastag drótkötélbe. Ez szabályosan lefejezte az elöl ülő szülőket, a hátsó ülésen utazó két gyerek túlélte a tragédiát. A tetteseket soha nem fogták el.
Az első német lexikon, amely szócikket szentelt a gépjárműnek, paradox módon éppen annak egyik fő előnyétől intette óva a közönséget. „Roppant meggondolandó körülmény – állt az 1898-as kiadású Mayers Konversations-Lexikonban -, hogy egy motoros kocsi óhatatlanul arra megy, amerre kormányozzák.” Ezzel szemben szekerek, hintók esetében van lehetőség korrekcióra, mert „a lovak úgyszólván ösztönösen részt vesznek a kormányzásban”…
Sok ellenző az autók keltette port és bűzt kifogásolta, s éppen erre hivatkozva nem jósolt nagy jövőt az új közlekedési eszköznek. Holott a lóvontatású járművek is jócskán szennyezték a környezetet. 1900-ban például New York utcáin naponta (!) 1100 tonna trágyát és 270 ezer liter vizeletet hagytak maguk mögött a derék négylábúak.
A verseny már régen eldőlt a géperejű járművek javára – Európában ma már csak néhány balkáni országban látni jelentősebb számú lovaskocsit, szamaraskordét. A rohamosan terjedő motorizáció viszont egyre nagyobb környezeti problémává kezdi kinőni magát. Ezen segíthet a robbanómotor mint erőforrás felváltása villanymotorral. Ezt nemcsak a Föld légkörének védelme indokolja: öt évtized múlva kimerülnek bolygónk kőolajkészletei, a hagyományos benzinkutaktól végleg búcsút vehet a motorizált emberiség.
mult-kor.hu, MTI
