Abban a korban járunk, amikor még mindig oly közelinek tűnt a századforduló, ám még hihetetlennek látszott az összeomlás.
Időutazás a magyar múltba
1914 körül született ez a képeslap fővárosunk dunai panorámájáról. Abban a korban járunk, amikor még mindig oly közelinek tűnt a századforduló, ám még hihetetlennek látszott az összeomlás. A székesfőváros arculatát meghatározó épületek már elkészültek, az Országház is csak alig tíz éve állt a folyam partján.
A fotográfus által kiválasztott exponálási helyszín, a Budavári Palota építészeti munkálatai is ekkortájt fejeződtek be. A hatalmas épületkomplexum enteriőrjei is pompáztak, úgy mint a reneszánsz stílusú Hunyadi-, vagy a hírekben ma oly sokszor emlegetett, pazar kialakítású Szent István-terem.
Álomkor volt ez. A világ legszebb fővárosának álomkora, amiből Budapestnek hamar fel kellett ébrednie, hiszen jött az első nagy háború, majd ezzel együtt megjelentek a vörös rongyok a Duna partján. És, ha azt mondtuk volna 1914-ben egy budai polgárnak, hogy öt év múlva román bakák lövöldöznek majd a pesti rakpart felől, akkor bizonyára jól szembe is lettünk volna kacagva. Néha eltűnődök azon, hogy miért is nem robbantottuk be sohasem a kárpáti átkelőket keleten, véglegesen…
A palota állapota szempontjából a kommün és a román megszállás semmiség volt ahhoz képest, amit 1945-ben kellett megélnie, s amit röviddel a kegyetlen második világháborús pusztítás után. Csodának mondható, hogy ma egyáltalán van honnan folytatni a helyreállítást, a történelmileg hiteles újjáépítést.
Időutazó sorozatunk 15. része a régi Torockóra röppenti a mélyen tisztelt olvasót.
Balázs D. Attila – www.magyarnemzet.hu
