Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.
Nagy öröm volt látni Beregszász közelében a kukoricaföld közepén álló pusztatemplomot, Kismuzsaly középkori romtemplomát. Miután elolvastam Lehoczky Tivadar nagyszabású megyemonográfiájában az idevonatkozó részt, arra gondoltam, hogy ez bizony nem nekem való, de költőnek illő, szomorú, szép téma.
A képen látható romtemplom már messziről látszik a Nagymuzsaly felé vezető országútról. A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett egyhajós templom román kori lehetett, amelynek szentélyét később átépítették. „Kelet felé fekvő, a tízszögnek öt oldalával zárt szentélye páratlan a maga nemében; sarkaiban máiglan meglátszanak a boltgerincek gyámkövei, magasra emelkednek a viharral dacoló tűzfalai. A gazdag tagozatú, párkányzattal végződő, csúcsíves kapuja fölött négylevelű rózsa s ezen felül, fent, a homlokfal csúcsában más díszítményű, kerek ablak látszik, valamint a hajó déli falában két körívvel zárt, román stílszerű ablakcsarnokát most kődüledék, repkény, bozót lepi be. Alapítója valószínűleg Erzsébet, Nagy Lajos király anyja, ki e tájon a XIV. században sokáig birtokolt, s annak felvirágzását előmozdította. E században élt itt a Kismuzsalyi család is, mely előkelő lehetett, mert 1368-ban királyi emberül jelöltetett ki Kismuzsalyi János. 1566-ban az átvonuló tatárok teljesen elpusztították, és néptelenné tették a helységet. Annyira, hogy egyetlen lélek sem íratott be az adórovatba; később azonban némileg magához jött.
Rákóczi Györgyöt megbosszulandó, lengyel csapatok Lubomerski vezérlete alatt az 1657. év nyarán az országba törvén Munkácson és Beregszászon át Szatmárnak tartottak, útjukban Kismuzsalyt is felgyújtván, hol Rákóczinak csupán néhány telke volt. A megfélemlett lakosok egy része a hegyekbe vonult, s ott bányaüregekbe rejtőzött, hol azonban fölfedeztetvén, megfullasztattak. A megmaradt csekély számú lakosok azután Nagymuzsalyba költöztek, a leégett házak pedig lassan végképp elpusztultak.”
A nagyravágyó II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratáról itt legyen elég annyi, hogy értelmetlen volt, hihetetlen nagy veszteséggel járt – majd az egész erdélyi sereg elpusztult vagy fogságba esett –, s a bosszú sem maradt el. 1831. február 20-án a Kismuzsalyhoz közeli Endrődvölgyén egy vadász egy húszölnyi üregbe menekült róka után indult, de helyette csontvázakat talált. A bejelentésre hivatalos bizottság szállt ki, s a szűk bejáratot feltárva a számos emberi csonton kívül az alábbi tárgyakat találta: „két csontnyelű kést, hét vaskulcsot, ezüstből harminchárom különféle női hajtűt, miből gyanítják, hogy leginkább nők, hajadonok kerestek oltalmat itt; öt gombot, egy kávéskanalat, egy kapcsot, egy kis láncot, egy 1615. évbeli, III. Zsigmond-féle lengyel és más kilenc darab ezüstérmet. Azonkívül találtatott hat rézgyűrű, kilenc függönyre való karika, öt kapocs, egy tört érme és egy csengőtöredék, valamint cinből egy hajtű és kék, zöld, fehér és violaszínű üveggyöngyszemek egy selyemzsinóron.
Mint mondják, az üreg bejáratánál egy férfi csontváza feküdt, jobbjában karddal; ruhája elporlott volt, de vastag, vörös bagariából készült csizmái még épek voltak. A többi csontváz az üregben részint fekvő, részint ülő helyzetben találtatott. Egy kőpadon ülő nőtetemet egy mellette térdeplő férfi mindkét karjával átölelve tartott, míg a nő karjaiban egy gyermekcsontváz feküdt. Az üreg kőpárkányán több levetett öltöny hevert, néhány nagy bagariacsizmával és néhány kő- és cserépkorsóval együtt; a földön a bejáratnál kénkődarabok hevertek, miből azt következtetik, hogy a mintegy ötven bennszorult egyént kénnel megfullasztották.”
A képen látható romtemplom már messziről látszik a Nagymuzsaly felé vezető országútról. A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett egyhajós templom román kori lehetett, amelynek szentélyét később átépítették. „Kelet felé fekvő, a tízszögnek öt oldalával zárt szentélye páratlan a maga nemében; sarkaiban máiglan meglátszanak a boltgerincek gyámkövei, magasra emelkednek a viharral dacoló tűzfalai. A gazdag tagozatú, párkányzattal végződő, csúcsíves kapuja fölött négylevelű rózsa s ezen felül, fent, a homlokfal csúcsában más díszítményű, kerek ablak látszik, valamint a hajó déli falában két körívvel zárt, román stílszerű ablakcsarnokát most kődüledék, repkény, bozót lepi be. Alapítója valószínűleg Erzsébet, Nagy Lajos király anyja, ki e tájon a XIV. században sokáig birtokolt, s annak felvirágzását előmozdította. E században élt itt a Kismuzsalyi család is, mely előkelő lehetett, mert 1368-ban királyi emberül jelöltetett ki Kismuzsalyi János. 1566-ban az átvonuló tatárok teljesen elpusztították, és néptelenné tették a helységet. Annyira, hogy egyetlen lélek sem íratott be az adórovatba; később azonban némileg magához jött.
Rákóczi Györgyöt megbosszulandó, lengyel csapatok Lubomerski vezérlete alatt az 1657. év nyarán az országba törvén Munkácson és Beregszászon át Szatmárnak tartottak, útjukban Kismuzsalyt is felgyújtván, hol Rákóczinak csupán néhány telke volt. A megfélemlett lakosok egy része a hegyekbe vonult, s ott bányaüregekbe rejtőzött, hol azonban fölfedeztetvén, megfullasztattak. A megmaradt csekély számú lakosok azután Nagymuzsalyba költöztek, a leégett házak pedig lassan végképp elpusztultak.”
A nagyravágyó II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratáról itt legyen elég annyi, hogy értelmetlen volt, hihetetlen nagy veszteséggel járt – majd az egész erdélyi sereg elpusztult vagy fogságba esett –, s a bosszú sem maradt el. 1831. február 20-án a Kismuzsalyhoz közeli Endrődvölgyén egy vadász egy húszölnyi üregbe menekült róka után indult, de helyette csontvázakat talált. A bejelentésre hivatalos bizottság szállt ki, s a szűk bejáratot feltárva a számos emberi csonton kívül az alábbi tárgyakat találta: „két csontnyelű kést, hét vaskulcsot, ezüstből harminchárom különféle női hajtűt, miből gyanítják, hogy leginkább nők, hajadonok kerestek oltalmat itt; öt gombot, egy kávéskanalat, egy kapcsot, egy kis láncot, egy 1615. évbeli, III. Zsigmond-féle lengyel és más kilenc darab ezüstérmet. Azonkívül találtatott hat rézgyűrű, kilenc függönyre való karika, öt kapocs, egy tört érme és egy csengőtöredék, valamint cinből egy hajtű és kék, zöld, fehér és violaszínű üveggyöngyszemek egy selyemzsinóron.
Mint mondják, az üreg bejáratánál egy férfi csontváza feküdt, jobbjában karddal; ruhája elporlott volt, de vastag, vörös bagariából készült csizmái még épek voltak. A többi csontváz az üregben részint fekvő, részint ülő helyzetben találtatott. Egy kőpadon ülő nőtetemet egy mellette térdeplő férfi mindkét karjával átölelve tartott, míg a nő karjaiban egy gyermekcsontváz feküdt. Az üreg kőpárkányán több levetett öltöny hevert, néhány nagy bagariacsizmával és néhány kő- és cserépkorsóval együtt; a földön a bejáratnál kénkődarabok hevertek, miből azt következtetik, hogy a mintegy ötven bennszorult egyént kénnel megfullasztották.”
Móser Zoltán, mno.hu
