Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.
Eltévedtünk a partiumi Bihar megyei Margittán: egyszer csak véget ért a műút, s földútként vitt tovább a szemközti dombra, a szőlők közé. Október utolsó napját mutatta a naptár, bár ragyogó volt ez az ősz, már majd mindenki leszüretelt. Ott s akkor nem jutott eszembe semmi arról a dombról és az ottani szüretről, hisz a visszautat kerestem. De néhány hét múlva, midőn Kazinczy Ferenc régi feljegyzéseit forgattam, egyből új jelentést kapott minden: a véletlen sem tűnt annak, a zsákutca is kinyílt – az idő kitágult. Még az előző kilométerek is sokat jelentettek, hisz épp Érsemjén felől jöttünk. Az idő kapujának kinyílását pedig az adta, hogy az egyik feljegyzésből megtudtam: közel másfél évszázaddal ezelőtt, 1759. október 27-én az itt szüretelő Bossányi Ferenc úrnak, Kazinczy nagyatyjának ugyanezen az úton hozták ide az örömhírt: megszületett Ferenc, az unoka. („Meg van a’ béköttetendő csomóban az a’ levél is, mellyel születésemet tudtára adta az atyám a’ margittai szőlőben szüretelő nagyatyámnak.”)
|
A Bihar megyei Érsemjén néhány lépésre van a mostani határtól. A falubeliek jól tudják, hogy itt született, és gyermekként itt lakott Kazinczy Ferenc, akinek 1907 óta szobra áll a településen. A ház helyén üres telek tátong: a fényképen csak ezt tudom megmutatni, de a Pályám emlékezete című önéletrajzi írása szerint bár nagyatyja Bihar megye főszolgabírója volt, „náddal-födött, vályogból rakott ház” állott itt.
Kazinczy édesapja, József akkor 26, édesanyja 18 esztendős volt. A családi fészek, az anyai nagyatya háza Abaújban, Alsóregmecen szűknek bizonyult, így kerültek a Nyitrából Biharba „átszállott” Bossányi Ferenc házához, Érsemjénbe, ahol a gyermek Kazinczy füle nyolc évig „magyar hangnál egyebet nem halla”. Szülőhelyén keresztelték meg, itt tanulta a betűvetést már négyéves korában. Egyik feljegyzéséből idézek: „1763 ősszel ismerni kezdettem a betűket, Kecskés György érsemjéni oskolamester alá járván. A nagyatyám nagy levéldiktáló volt, s kedvet kaptam tőle leveleket írni, melly örökös passzióm. 1764. december 3-án már igen jól írtam egy levelet a szüleimnek Regmecre; a Kazinczy Fer(enc) név után már tintával és talán már kézzel is ez van írva: generális. A’ szegény atyám katonának készített; és ezért vagyok a’ gyermekkori képeken Ferd(inánd) herczeg gyalog regementbéli tisztnek festve.” A Pályám emlékezetében gyermekkorát festve magáról szinte semmit nem árul el, de annál többet a nagyapjáról. Leírása aprólékos, mondhatni, megdöbbentően pontos. Bossányi Ferenc alakja, típusa a vétkes jóság, a gondatlan nemeslelkűség példája, környezetének korlátlan ura, aki semmiféle ellentmondást nem tűr. Kijelentése – a „Föld ne forogjon, hanem álljon!” – hűen tükrözi világfelfogását és gondolkodásmódját. Alakja, személye számomra egy meg nem írt filmforgatókönyv főszereplőjét mutatja. (Ugyanis Kazinczy visszaemlékezései ragyogóbbnál ragyogóbb jelenetekkel vannak tele.) Biztos vagyok benne, hogy ha ez a film egyszer elkészül, a főszereplő megkapja az év legjobb alakításáért járó díjat. Csak azt nem tudom, ki írja meg ezt a forgatókönyvet. |
