Ez történt Hollywood-ban… XXXIX.

377

Nem, még nem unjuk, éppen ezért most is megajándékozunk titeket nagyon sok poszterrel és egy, de lehet kettő előzetessel. Jön a Kick-Ass, a Predators és az első The A-Team poszter is. Nézzétek csak.

Poszteren a Kick-Ass 

Vannak dolgok, amiket nem lehet megunni. A Kick-Ass nem először szerepel már az oldalon, sőt, eddig 16 posztert nyomtak ki a filmhez, és ezzel a bejegyzéssel együtt, nagyjából annyi ide is kikerült. Ebből is látszik, még ha csak nagyon kicsiben is, hogy nagyon várjuk már a filmet. A mostani három poszter hangulatilag nagyon jók, és három karakter köszönt vissza ránk: Kick Ass, Hit Girl, Red Mist.
 
 
 
 
A filmre már nem kell sokat várni. Áprilisban érkezik majd a mozikba. Örülünk? Simán!
 
There Is No Plan B
 
Megérkeztek ők is, így teljessé válik a mai este, hiszen poszter-dömping van. Igaz ez nem baj, így mi sem siránkozunk, legalább van valami, amiről érdemes írni:
 
 
Szerintem minden infó rajta van, júliusban keressük majd a mozikban, és nincs B terv, szóval ne izguljunk!
 
 
Előzetes: Predators
 
Szedjük elő a jól megszokott címkéket: üt mint a 220, meg a hasonlóan elcsépeltekre gondolok. Már csak azért is érdemes előkaparni, mert bizony ez a két perc nagyon jó hangulatot varázsol, és minden esélyt megad arra, hogy jó filmet láthassunk. Nézzétek csak:

Július 7-én kerül majd a mozikba. Addig várhatunk még egy kicsit. Viszont annyit mondanék még, ha szabad, hogy ha lehet ne nézzetek meg sok előzetest. Sőt, már most mondom, hogy ebben is ellőnek pár halált a szereplők közül, szóval mindenki saját felelősségére nézze a két percet!
 
 
Előzetes: Kick-Ass
 
Nem szabadultunk, mert most komolyan ezt gondolom. Egy hónappal a bemutató előtt kellett még egy előzetes. Pedig simán meglettünk volna nélküle is az az igazság. Lassan a „túl sok” kategóriába tartozik a dolog. De azért itt van, ha gondoljátok, nézzétek meg:

Bemutató továbbra is április 16-án lesz, nálunk nem tudom mikorra várható, gondolom egy vagy több hét késéssel (okos gondolat).
 
 

 teddike
(teddike.freeblog.hu)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja


Híreinket a

 és az  

szállította. 

 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu