Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Szécsény az Ipoly déli partján, a folyó lapályára néző fennsíkon, öreg országút mentén fekszik. A középkortól a török hódoltság végéig váras hely volt, erődfalainak nyomvonalát és kisebb maradványait a település utcái és házsorai őrzik.
A napjainkban hat és fél ezer lakosú város ősidők óta folyamatosan lakott. A Szécsény név első ízben – villa Scecen formában – 1219-ben szerepel egy peres iratban, Árpád-házi uralkodóink idején a honfoglaló Kacsics nemzetség birtoka, ám a Gertrúd királyné elleni gyilkos merényletben részt vett Simon bántól II. András 1229-ben elkobozta. A királyi birtok 1275-ben adományozás által Folkus fia Farkas kezére került, az ő fia, Tamás már Szécsényi előnévvel emelkedett főúri rangra Károly Róbert udvarában. A falu a vajda közbenjárásának köszönhette vásártartási jogát, adó- és vámmentességét, szabad bíróválasztását, majd előléptetését mezővárossá. 1334. május 5-én kelt szabadalomlevele megengedi, hogy fallal vegyék körül. E középkori várfal nyugati kapujának közelében épült a település legrégibb műemléke, a Szent Ferenc-rendi kolostor. Alapítása szintén Szécsényi Tamás nevéhez fűződik: ő folyamodott engedélyért a pápához, hogy az akkor már helyben lévő szerzetesek építkezésbe kezdhessenek. A XXII. Jánostól 1332. május 9-én Avignonból a „kedves fiunknak, nemes férfiúnak, Tamás erdélyi vajdának” küldött jóváhagyás birtokában a barátok azonmód hozzáfogtak a munkához, s még a XIV. század folyamán elkészült a gótikus templom a hozzá tartozó rendházzal.
A ma túlnyomó részben az újkori átalakítások barokk stílusát mutató, tekintélyes nagyságú épületegyüttesből a templom szentélye és a tőle északra lévő sekrestye őrzi gótikus formáját. A hosszú hajóhoz kapcsolódó háromszakaszos, sokszögzáródású szentélyen eredetiek a tágas csúcsíves ablakok és a boltozat oldalnyomását hárító lépcsős támpillérek. A déli fal belső oldalának gótikus ülőfülkéje 1976-ban került elő. A szintén középkori falazatú, négyszögletes torony – a ferences kolostorokra jellemzően – a szentély északi oldalához kapcsolódik. Öt emelet magas, újkori ablakokkal, órapárkányán az 1750-es évszám jelzi befejeztét. A második világháborúban megsérült barokk rézsisakját az 1970-es években renoválták. A rendház legértékesebb része a sokáig sekrestyének használt káptalanterem. Szabályos négyzet alaprajzú helyiség, egyetlen középoszlopon nyugvó csúcsíves hálóboltozattal. A nyolcszögletű kőpillér faragott-színezett reliefjei, a bordákat díszítő szimbolikus ember- és állatalakok, a pompás növénymotívumok mind-mind az Anjou-kori magyar gótika legszebb emlékei közé sorolják e pompás építményt. A kolostor emeletén fölötte található, szintén XIV. századi oratóriumról azt tartják, hogy az 1705. évi országgyűléskor II. Rákóczi Ferenc fejedelem lakott benne.
A szécsényi kolduló barátoknak sok hányattatásban volt részük az évszázadok során. Az 1440-es években cseh husziták üldözték el őket, 1544-ben a török hadak elől kellett menekülniük. Viszszatértük után a kuruc–labanc háború, majd tűz pusztította a rendházat (1719-ben). 1950-ben az állam feloszlatta a ferences rendet, a kolostorban szakiskolát és kollégiumot rendeztek be. Az épület 1989-ben került vissza a szerzet tulajdonába.
Ludwig Emil, mno.hu
