Ma ismét újító hangulatomban vagyok, ezért egy olyan bejegyzést terveztem, amilyen idáig nem szerepelt a "repertoáromban". Étteremkritikát fogok írni, pusztán azért, hogy egy újabb dologba törjön bele a bicskám, egy újabb műfajban valljak kudarcot, váljak nevetségessé, közröhej tárgyává, egyszóval, hogy ismét átjárjon az az utánozhatatlan Epic Fail életérzés!
Nagy volumenű dolgokra azért persze nem vállalkozom, inkább megmaradok a hazai pálya biztosnak tűnő, stabil gyepén. A kedvenc kis helyemet veszem hát górcső alá, ami legfeljebb öt percnyi sétára van tőlem, és ahol az évek során számtalanszor megfordultam már – a Belvárosi Lugas Éttermet!
Jelen esetben a kis jelzőt kéretik szó szerint venni, ugyanis ez a valóban apró, családias hangulatú vendéglő tán ha két tucat asztalnyi vendéget képes egyszerre befogadni. Nyaranta ehhez még hozzákapcsolnak egy utcai teraszt, ami jelentősen növeli ugyan a kapacitást, ám sokszor még így is csak a szerencsén múlik, hogy sikerül-e helyet találnia magának a korgó gyomrú látogatónak.
A belváros közepén, a Szent István Bazilikával szemben a tulajdonosoknak nem nagyon lehet oka a környék frekventáltságára panaszkodni, és ezek után nem is igazán érheti meglepetésként az embert, hogy a vendégsereg egyik része külföldiekből, a másik pedig a környéken lakó állandó, visszajáró kuncsaftokból tevődik össze.
Az a tény pedig, hogy egy hely kihasználtság tekintetében folyamatosan a maximumhoz közelít, azt jelzi, hogy valamit ott nagyon jól csinálnak. Egy étterem esetében pedig nem nagyon lehet egyetlen dolgot sem találni, ami nagyobb súllyal billentené a mérleg nyelvét egyik, vagy másik irányba, mint maguk az ételek. Ebben a tekintetben a Lugas remekül állja a sarat – nincsenek túlbonyolított, mezei halandók számára kiismerhetetlen gasztronómiai szörnyszülöttek, hanem, amennyire csak lehet, a menüsorban azoknak igyekeznek kedvezni, akik a jó, házias ízeket részesítik előnyben. A kínálat pont annyira változatos, hogy mindenki találjon kedvére valót. A vegetáriánusok sem maradnak ki a jóból, az ő számukra is készülnek étkek, bár természetesen, jó magyar szokás szerint némileg többségben vannak a húsételekre alapuló fogások. Az adagok kellően méretesek, nem spórolnak a naftával, így aki végigeszik egy előétel-főétel-desszert szentháromságot, aligha fog éhen maradni. Hétköznapokon olcsó, de roppant kellemes napi menü is választható az étlap kínálatán túl.
Mivel a hely nem kizárólag a turistákból tartja fenn magát, így az árak is barátinak nevezhetők, még egy átlagos magyar család pénztárcájához mérve is.
Hogy milyen kínálattal rendelkeznek alkoholból, ahhoz sajnos nem tudok érdemben hozzászólni, mert nincsenek ilyen jellegű tapasztalataim. Azzal kapcsolatban viszont annál inkább, hogy a hely háziállat- és gyerekbarátnak mondható. Számomra túlságosan is, hiszen kevés dolog idegesítőbb annál, mint egy visítva rohangászó kölök, akit még csak fel sem szabad rúgni egy jól irányzott jobb belsővel. Ám ez legyen az én bajom. Egy a sok közül.
Egyszóval, ha a kedves olvasók gondolnak egyet, és szeretnének egy jót falatozni egy fesztelen, egyszerre pörgős és nyugodt helyen, tegyenek egy próbát, és jöjjenek el ide. Én még nem csalatkoztam a Lugasban egyszer sem – pedig hétről hétre próbára teszem őket!
Sztakó Balázs
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
