Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Kihűlt tűzhányók változatos formájú és nagyságú tanúhegyei teszik Tapolca környékét varázslatos tájjá. Gulács, Hegyesd, a Tóti-hegy és a szigligeti Várhegy szinte szabályos kúpsüveg; Badacsony és a Szentgyörgy-hegy domború háta arról árulkodik, hogy egy-egy robbanásszerű kitörés leröpítette a vulkán csúcsát. Így keletkezett a Csobánc lapos fennsíkja is, évmilliókkal később alkalmas terepet kínálva várépítésre.
A 376 méter magasan fekvő hegytető délnyugati oldalán ma már alig felismerhetők az egykori végvár falmaradványai és védművei. A lejtő peremén földből emelt 35 méter átmérőjű körsánc, mögötte árok nyomvonala figyelhető meg, beljebb láthatók az egykori várudvart közrefogó falak csonkjai. Az évszázadok alatt kibányászott és építőanyagnak elhordott bazaltkő bástyákból és tornyokból csupán a külső falat kívülről megtámasztó pillérek meredeznek, s a nagy – 14 méter oldalhosszú – négyszögű lakótorony vaskos fala áll viszonylag szilárdan. Giulio Turco olasz hadmérnök a bécsi udvar megbízásából 1569-ben végiglátogatta és felmérte a Dunántúl várait, Csobáncról készített alaprajza részletesen mutatja a vár szerkezetét. 1953-ban, a romok megerősítésekor feltártak, és a régészek megmentettek néhány reneszánsz stílusban faragott XVI. századi kőkeretet.
.jpg)
A vár azonban sokkal régebben épült. Egy 1255-ben kelt oklevél a diszeli nemeseknek a „Chobanchnak nevezett hegyen” végzett kisebb építkezéséről ejt szót. 1272-ben a szomszédos Káptalantóti határjárási jegyzőkönyvében már várként szerepel az említett építmény, 1273 és 1358 között több ízben feltűnik Csobánc neve a Rátót nembeli Gyulaffy család birtokai közt. (A név vagy a perzsa–török eredetű csobán – pásztor – kicsinyítő képzős származéka, vagy a víztartó csobolyó szó rövidült alakja.) A IV. Béla király által elrendelt védelmi építkezések idején emelt várat a török vész közeledtével Gyulaffy László kapitány erősítette meg. Az oszmán hódítóknak soha nem sikerült elfoglalniuk Csobáncot, a kuruc háborúk idején pedig az osztrák Rabutin tábornok serege ellen védelmezték sikerrel a várat hős helybeliek. 1709-ben használhatatlanként, 1722-ben lerombolt várként szerepelt a dunántúli erősségek jegyzékében, akkor már az Esterházyak tulajdonaként.
Csobánc meredek hegyoldalának nyugati lábánál a hétszáz lakosú Gyulakeszi község házai sorakoznak a tapolcai országút mentén. Az első ízben 1164-ben „Kesceu”, azaz Kesző alakban megnevezett helység a honfoglaló Keszi törzs nevét őrzi, a középkorban a Gyulaffyak birtoka volt. Az 1300-as években mezővárosi rangra (oppidum) emelkedett a kétmagvú település, amelynek Felkeszi részén a XIV. század eleje óta ismert, Szűz Máriáról elnevezett plébániáról ír Koppány Tibor a Balaton környéke műemlékeit ismertető munkájában. Alkeszin egy Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt kápolnát említ az építészettörténész. A falu határában a XVIII. század közepén még látható volt egy „régenten épült, kicsiny és kerek jégverem forma Templomocska”, amelyet Esterházy Antal állíttatott helyre. Érdekes hasonlóság, hogy Rómer Flóris 1861-ben szintén egy kerek kápolna romját mérte fel és rajzolta le vázlatkönyvében a Gyulakeszitől Badacsony felé tartó út mentén, Szent Ferenc késése titulussal.
Ugyancsak Rómer naplójában találkozunk először a Csobánc északi lejtőjén található pusztatemplommal. A helybeleik által Rossz templomnak nevezett épületet a Diszel község temetője mellől (zöld turistajelzéssel) a Várhegyre vezető meredek út mentén, szép szőlőskertek közt találjuk. A tudós pap tanár ezt is megörökítette naplókönyvében, leírva a keletelt szentélyű templom méreteit, végigfutó lábazati párkányát, a félköríves apszis – akkor még bedőlve látható – bolthajtását, ablakait és falfülkéjét. Rómer ceruzarajzán a nyugati homlokzat oromzatos fala ugyanolyan, amilyennek mostani állapotában találjuk, csak a bejáratát zárja el vasrács a nemkívánatos látogatóktól.
Entz Géza 1958-ban megjelent balatoni műemlék-monográfiájában azt írja: a román stílusú templom, amely a középkorban Csobánc város tulajdona volt, magánkézbe került, s gazdája borpincét épített a szentélyében. A könyv 22. oldalán látható a csobánci templomrom felmérési alaprajza is, amely öt méter széles, kilenc méter hosszú hajót s ugyanolyan széles ívű szentélyt ábrázol.
A Rossz templom fölött a Csobánc megkövült lávaoszlopai tornyosulnak. Varázslatos látkép tárul innen elénk a Tapolcai-medence északi részére, Hegyesd tökéletes cukorsüveg csúcsára és a szintén vulkáni tanú Halápi-hegy rongyossá kibányászott maradékára. Eötvös Károly Balatoni utazása jutott eszembe, annak is egy idevágó része: „Tördemic felé hajtottunk el Gulács kopasz csúcsa alatt. Keresztül Gyulakeszin, föl a várhegy oldalának, virágzó szőlők közt szűk és mély úton. A szőlőhegy közepén kis tisztáson leszálltunk a kocsikról, és gyalog indultunk útnak fölfelé. Gyulai Pál úr itt is csak megállott egy ponton, s nyakát hátraszegve, esernyőjét két kezével maga előtt a földbe szúrva, harsány hangon kijelenté: »Nem megyek tovább! Én itt is eleget látok.« […] Salamon Ferenc is megszólalt: »Én is itt maradok Gyulaival.« S jól tették, hogy ott maradtak.” Nem akarom e tudós nagyságok mellé harmadiknak odatenni magam, de én sem mentem tovább, mert amit onnan láttam, engem is lenyűgözött. Így ért hát véget az idei esztendő forró nyara a bakonyi hegyek lábainál.
mno.hu – Ludwig Emil
