Ennek a könyvnek szentírás-szerkezete van. Mint egy szentségtörő biblia, genezistől a revelációig, Édentől a Jelenésekig. Szentírás-szerkezetben az elvetemült ötletek parádéja, szentírásban a vándorló sírok, amelyekbe a szerző a mítoszgyilkosság áldozatait temeti.
Csak a „főszereplő” hiányzik, helyette Jézus-manökeneket kapunk. Hiszen nem Jézusimitáció-e minden művész, s félresikerült megváltásgesztus minden alkotás: hol a magunk, hol a szeretteink, hol a gyűlöltjeink; avagy nemzeteink, nagy világaink ezmegazából váltana meg – adnánk váltságul az elhangzott szót, a dalt, a képet; akár az ihletetten ásott sírgödröt? Mindent, csak magunkat ne kelljen. A „főszereplő” hiányzik, s ettől mintha igazabbul csengene a minden-róla szólás.
.jpg)
Apró, de jellemző momentum: a hősnők és hősök, művészek, alkotó emberek, testén, ajkán, szemhéján számos esetben ül meg rovar – hol egy légy, hol egy darázs. Kevés annál irritálóbb dolog van, mint a rovarlábak bőrön szöszmötölése. Mintha a művészet arról is szólna: hogy az ember nemcsak eltűri, de megéli és megérti a világ – vagy akár a saját – irritáló gesztusait. Megélni és elviselni a borzalmat – akkor is, ha a lehetséges befogadó számára érdektelen, a megrendelőnek puszta hatalom-dekoráció, s kifordultában e megélésből is szemérmetlen hazugság lesz. Darvasi mintha azt állítaná: a mítoszaink ilyen kifordult, szemérmetlen hazugságok. Amiket mi találunk ki, hogy mentsük magunkat, avagy hogy mást lökjünk a bajba. Vagy unalmunkban delirálunk, puszta szórakozásképp. S ez nem azt jelenti, hogy a világban ne lenne mítosz. Csak mi azokat nem meséljük. Se szavunk nincs hozzá, se szívünk.
Mindegy, hány saját világból vándoroltak át újrahangolt történetek – mindegy, a saját mitológiák melyik szegmensébe illeszti az író a mondanivalóját, hiszen nem összegyűjtött resztlik, vagy a továbbírás sajátságos termékei a novellák. Ahogy feltűnik például a lojangi környezet, ahogy Kína visszatér, azzal csak bevonja az író a régebbi munkáit is abba az erőtérbe, ahol a sírok nyitva vannak, „vándorolnak”, ahol nem nyughatnak a holtak. Mintha kiderülne: az eddigi kötetek világa is lezáratlan. S mindeközben ez a pár saját világba tovább álmodott történet is szigorú rendbe katalogizálja a művész-aspektusokat. A művészek szerepeit, az alkotás folyamatát és a hatás mechanizmusát. Ijesztő, hogy a látszólag lazán egymás mellé szórt novellák rendje valójában mennyire koherens.
Merthogy ennek a szentírás-szerkezetű könyvnek a fő témája a művész. A pozíciója, a világhoz való viszonya, ha tabukat döntő szobrász, ha a látványért a látvány pusztulását vállaló festő, avagy mesterségét mély átéléssel űző sírásó is az illető. Ha meghúzná magát – belésimulva a tájba, ha lírát álmodna a szembesülésig, ha a drámáért halált modellezne, akár a magáét. Ha tud az írástudás felelősségéről, ha nem. Ha a dolga helyett hamisat él, vagy ha megéli a dolgát – a művész szentséget tör, hiszen teremt. És soha nem úgy lesz valósággá a teremtménye, ahogyan szeretné. S közben a művészet hit. Hogy egyszer mégis sikerül igazat hazudni.
Sajnos egyszer eljön a pillanat, amikor az ember felméri, mi minden teremtődik a testén – a különböző üregek illemgyilkos nedveit, a test létre száradt rücskeit valamely életkorban az ember számba veszi. Darvasi László így veszi észre, emeli vagy taszítja betűk koppanó jelei közé a művészet „korpuszának” nedveit és száradt rücskeit. S ha figyelmes és türelmes olvasóra lel, az olvasója számára testté lőn ez az ige. Mondjuk torzalakká, de van olyan nézet, miszerint a torz is szép. Van ilyen nézet, s itt alkalmunk nyílik elgyönyörködni e torzulatokban.
.jpg)
Az utolsó öt történet, A szomszéd halála abszurd visszatükrözés: nem a művész van fókuszban, hanem a befogadó. Azok sorolódnak, akik elviselik, elszenvedik – vagy nem viselik és szenvedni lökik a művészt. Akik a művész történeteiben szerepelnek, akik a művész szomszédai, vagy „se kutyái se macskái” a művésznek. Ez az öt történet a kötetbeli „jelenések könyve”. A művészet hatástalan? Önmagának ellentmondó kérdés. Csak abból az aspektusból van értelme, ahol az élet és művészet egyként az ítélet hatálya alatt létezik.
Darvasi László következő könyvére leszek nagyon kíváncsi. Hogy egy ilyen önfeltépően bátor írói gesztus után hova indul tovább. A művészet felelősség? Egészen biztosan az. Ebből az aspektusból nyilván. Kíváncsi vagyok, hova vezet az útja az írónak, aki látja ezt a felelősséget. Hogy innen, a „jelenések jelenéből” merre nyílik az író-jövő.
http://konyvvizsgalok.blogspot.hu
A könyv megrendelhető a következő címen:
http://kiadok.lira.hu/kiado/magveto/index.php?action=konyv&id=139411081
Darvasi László: Vándorló sírok
