Zavarba ejtheti a polgári közönséget a hazai könyves piac idei szenzációja, Márai Sándor Hallgatni akartam című kötete. A mű ugyanis keresetlen őszinteséggel ír a két világháború közti jobboldalról, Trianonról és a zsidókérdésről vagy a vitézi rend ellentmondásosságáról.
A Heti Válasz arra kérte Ablonczy Balázs történészt, hogy fűzzön lábjegyzeteket a műhöz.
„A pallér, aki nem volt elég tehetséges és szorgalmas, úgy vélte, itt a pillanat, amikor a versenytárgyalás feltételeinek megkerülésével elkaparinthat egy zsíros repülőpálya-építkezést, az orvos, akinek nem voltak betegei, mert nem bíztak tudásában és diagnózisában, egyszeriben módot látott reá, hogy kinevezzék főorvosnak egy közkórházba, az ügyvéd, aki tyúkperekkel bíbelődött eddig, a »számarányos zsidótörvény« jóvoltából elérkezettnek látta az időt, hogy besétáljon valamelyik nagybank vagy iparvállalat jogtanácsosi irodájába.”
„Nagy csinnadrattával vonultunk be [Kassára], ágyúkkal, motorokkal, tankokkal és gyalogsággal, mintha valamilyen győztes hadsereg venné birtokba az ősi magyar várost. […] Nagyon rövid idő múltán a város őslakosai is úgy érezték és ki is mondották, hogy az a Magyarország, amelyhez most hazatértek, nem egyezik a régi hazáról őrzött emlékképpel. […] Ezen a napon nemcsak az elszakított országrész tért haza Magyarországra, hanem visszatért a »méltóságos úr« is a Felvidékre, visszatértek a kísértetek, a magyar félmúlt megdöbbentő, elevenen maradt árnyai, a műveletlen és orrhangon tárgyaló, pecsétgyűrűs bíró, adóhivatalnok, városi skibbler. […].”
„A háború a legnagyobb emberi próba, s aki e nagy vizsgán lelkierőről, öntudatról, megfontoltságról és bátorságról ad jelt, megérdemli, hogy a társadalom, amelyhez tartozik, elsőrendű embernek, egyféle arisztokratának tekintse. Így képzelték azok is, akik a vitézi rendet elgondolták és megalkották. […] Két évtized alatt a vitézek rendje átalakult valamilyen közkereseti társasággá: a vitézi cím előjogot jelentett a versenytárgyalásoknál, állások elnyerésénél. […] Aki vitéz vagy vitéz leszármazottja volt, az ország belső, valóságos hatalmi köreihez tartozik: az volt az általános felfogás, és az érdekeltek mind mohóbban, mind kapzsibban kihasználták e felfogás előnyeit.”
A fenti három idézet Márai Sándor Hallgatni akartam című, nemrég megtalált kötetéből származik, mely az idei könyvhét szenzációjaként jelent meg. Az Egy polgár vallomásai folytatásának szánt írásban a szerző a rá jellemző éleslátó módon tárgyalja a két világháború közti Magyarország történelmét. Bár Márai korábban ismert köteteiben sem fukarkodott a bírálatokkal saját osztálya, a polgárság, valamint a jobboldal felé, ezúttal minden eddiginél keményebb kritikával illeti a kor egyes személyeit és jelenségeit. Miközben hangsúlyozza, hogy szépíróként nem áll módjában hivatásos történészként fellépni, fenntartja magának a jogot, hogy – helyenként historikusokat és szociológusokat megszégyenítő lényeglátással – értelmezze a korszak főbb folyamatait, legyen szó az Anschluss jelentőségéről, a Tanácsköztársaság és Trianon utóéletéről, a zsidóság vagy éppen a cselédség helyzetéről.
Az augusztus 29-i Heti Válaszban Ablonczy Balázs történész három-három pontba szedve fűz kommentárt a műhöz, megállapítva, hogy hiányosságai és hibái ellenére miért van szó fontos könyvről. A lap a Digitalstandon is megvásárolható.
