Török kori történelmi fesztivál részesei lehetettek azok, akik a május 27. és 29. között Tatára látogattak.
A rendezvény az 1597-es tatai várostromkor használt patara bevetésének első sikeres magyarországi kísérletét idézte fel több mint 400 hazai, cseh, szlovák, lengyel, finn, német, osztrák és olasz hagyományőr jóvoltából. Az eseményen bemutatták a A tatai patara című kalandregényt is, mely a fegyver köré épül.
Két, töröknek álcázott katona kért védelmet 1597. május 23-án a tatai végvár oszmán kapuőreitől, a portyázó hajdúkkal szemben. Néhány száz méterrel távolabb az éj leple alatt addigra már csendben felsorakozott Pálffy Miklós vezetésével a magyar, német, spanyol és vallon alakulatokból álló csaknem 3000 fős sereg, hogy csellel, na meg egy különleges ostromfegyver, a patara bevetésével visszahódítsák a várat a törököktől.
Az évről évre megismétlődő tatai várostrom a patara bevetésének első sikeres magyarországi kísérletét idézi fel, több mint 400 hazai, cseh, szlovák, lengyel, finn, német, osztrák és olasz hagyományőr, valamint több száz további közreműködő egyedülálló összefogásának köszönhetően.
L. Simon László kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár beszédében elmondta: a tatai várostrom harcászati szempontból nem tartozott a korszak jelentős csatái közé, mégis szimbolikussá vált. Az első katonai siker volt, amely a három részre szakított hazának visszaadta a reményt, hogy van értelme a magyarság jövőjében gondolkodni és katonai erővel visszafoglalni azt, amit őseink hazának választottak.
„Sokszor hallani azt a propagandát, hogy az a bizonyos 150 év baráti-rokoni együttélés volt, új szavakat tanultunk, új eszközök használatát sajátítottuk el, új pénzügyi-gazdálkodási kultúrával ismerkedtünk meg. Ez ugyan mind igaz, hiszen az étkezésünk, a mezőgazdaságunk, a kultúránk gyarapodott ezekben az időkben, de ez mégiscsak rabság volt. Megszállás volt. Vallási háború volt, amelyről nem szabad elfeledkeznünk” – hangsúlyozta az államtitkár.
Elmondta: amikor Pécsett az Idrisz baba türbéjének restaurálásáról tárgyalt, egyetértett azzal, hogy a török kori műemlékeket ápolni kell, így ezt is fel kell újítani. De „azt is mondtam, hogy a közönség számára tegyük egyértelművé: Idrisz baba olyan vallási vezető volt, aki a keresztény magyarság eltiprását, a semmivel való egyenlővé tételét hirdette, és aki vallási alapon akarta fölszámolni a kereszténységet és megszüntetni a magyar kultúrát” – hívta fel a figyelmet L. Simon László.
Természetesen kellő kegyelettel és az örökségvédelem szempontjainak figyelembevételével fogjuk rendbe tenni a műemléket – jegyezte meg –, ám „nekünk feladatunk, kötelességünk, szent küldetésünk a magyarság európai keresztény örökségének ápolása, sőt továbbörökítése gyermekeinknek, unokáinknak. Mert ez a megmaradás záloga, ez garantálhatja, hogy sok száz év múlva is magyarok fognak itt élni” – emelte ki az államtitkár.
Hozzátette: „ugyanennek a gondolatnak a jegyében küzdött Pálffy Miklós is, aki pontosan tudta, hogy a keresztény magyarság zászlajával kell legyőzni az Oszmán Birodalom katonáit, mert ha ezt nem teszi meg, akkor végleg asszimilálják a magyarokat, és ezzel elérik a nyelv, a kultúra és a vallás cseréjét, az identitásunk elvesztését”.
A beszédek végén az államtitkár megkoszorúzta Pálffy György és várvédő katonáinak emléktábláját.
A Tatai Patara török kori fesztivál keretében mutatták be Hrubos-Takács Róbert történész, történelemtanár új, A tatai patara címet viselő könyvét. A mű kalandregény, amely azért született, hogy emléket állítsanak Pálffy Miklósnak és annak, ami itt, a várban több száz évvel ezelőtt történt. A regény 11 fejezetből áll, és felváltva játszódik a régmúltban és a jelenben: a múltidézés 1582-ben indul és Pálffy Miklós haláláig, a patara robbantásáig tart, a jelenkori rész pedig épp a patara bevetésével kezdődik. A könyvet széljegyzetekkel bővítették, melyek a régies szavak, kifejezések megértését segítik. A történelmi kalandregény az alkímia aranykorába kalauzolja az olvasót, előkerül számos robbanószer, sőt szerelmi szál is található a könyvben.
www.kultura.hu – Szíjjártó Anita – Fotó: Kőmives András
