„Időnként felhősödés, szórványosan előforduló esőkkel”
– hangzott a meteorológiai előrejelzés 1966. szeptember 28-án, így aztán a hétközi válogatott meccsre nem sokan mentek ki a Népstadionba. Ha tudták volna, hogy a boszorkányos Farkas János négy finom gólt rúg a francia Georges Carnus hálójába…
Igaz, már egy héttel korábban, a dánok elleni másfél órán is csak 30 ezer ember jelent meg a legnagyobb magyar sportlétesítményben, pedig az Eb-selejtező volt, és honfitársaink az első félidőben iparkodtak is hangsúlyozni a találkozó tétmérkőzés jellegét. Harmincöt perc alatt 5-0-ra elhúztak, aztán viszont megpihentek, és a 6-0 után némi malíciával írta a Népszabadság: „Hamar megelégedtek a csatárok.” Akkoriban a Népsport sem hízelgett a válogatottnak, sőt felhívta a figyelmet, hogy „lehetett volna nem csak fél, de egész tucat is”. Ezzel együtt az első bő fél óra fergetegesebb szórakozást nyújtott, mint Zugló másik korabeli látványossága, a delfinshow az ideiglenes városligeti sátorcirkuszban…
Ljubljanában szintén állt a bál, pedig az FTC tökéletesnek tetsző 3-3-at ért el a Vásárvárosok Kupájában az Olimpija vendégeként. Ám a csapaton belül széthúzás volt, s amikor erről a küldöttség vezetőjét a visszautazás előtt a repülőtéren megkérdezték, az elöljáró úgy nyilatkozott: minimális feszültség sincs a játékosok között. Rákosi Gyula meghallotta a félrevezető mondatot, és felkiáltott: „dehogy nincs!”, mire tiszteletlen magatartásért két bajnoki mérkőzésre eltiltották, és klubja nem javasolta a válogatott kerettagságra a dánokkal, majd a franciákkal szemben sem.
Illovszky Rudolfnak a szeme sem rebbent, mert a szövetségi kapitánynak kellemes gondjai voltak. A nemzeti együttes jelöltjei között olyan kiváló mezőnyjátékosok sorakoztak, mint Mészöly, Ihász, Mathesz, Molnár, Farkas, Korsós (mind Vasas), Mátrai, Varga, Albert (mind FTC), Káposzta, Bene (mindkettő Újpest), Sipos (Honvéd). A bőségre jellemző: a szakvezető nem hívta a legjobbak közé a Megyeri út és Kispest bálványát, Göröcsöt és Tichyt, nem invitálta a keretbe a mesterlövészek listáját 18 góllal vezető angyalföldi Puskás Lajost sem, ellenben a megsérült Bene helyére be akarta rendelni Dunai Antalt, de kiderült: a másik lila-fehér csatár is húzza a lábát. Így aztán a franciák ellen a Molnár Dezső, Varga Zoltán, Farkas János, Korsós István támadó négyessel kellett kiállni, a kvartett mögött az irányító Albert Flóriánnal, te jóságos isten…
A vendégek előtt nagyobb problémák tornyosultak, mivel egy esztendeje nem nyertek meccset, és azon az 1966-os világbajnokságon, amelyen a magyarok oly felejthetetlen játékkal 3-1-re legyőzték a brazilokat, csupán a mexikóiaktól vettek el pontot (1-1); az uruguayiaktól (1-2) és a rendező angoloktól egyaránt kikaptak (0-2). Igaz, a vb után huszonegy perc elteltével 2-0-ra vezettek – 103 ezer moszkvai néző meghökkenésére – a szovjet csapat ellen, de a végén nekik kellett 3-3-ra egyenlíteniük. Ráadásul nem volt velük előző diadaluk főhőse, az argentin származású Nestor Combin, aki az egyetlen gólt szerezte 1965 őszén Oslóban, a norvégokkal vívott mérkőzésen. A csatár ez idő tájt a Juventus és a Varese labdarúgója volt, majd a Milannal 1969-ben BEK-et, valamint klub Világ Kupát nyert, és az utóbbi díjért az Estudiantesszel vívott Buenos Aires-i találkozón (2-1) egyrészt kiütötte a védő Ramon Suarez, másrészt letartóztatta mint „disszidenst” az argentin rendőrség. Nereo Rocco edző azonban addig nem volt hajlandó elhagyni a dél-amerikai országot, amíg a 3-0-ás milánói meccsen gólt szerző Combin vissza nem tér a delegációhoz, és a hatóságok végül elengedték az előállított labdarúgót.
Az az ötven évvel ezelőtti szeptember 28. Farkas János napja volt – Mikó István / Népszabadság/archív
Pesten Hervé Revelli, a St. Etienne húszéves reménysége játszott Combin helyén, de a mérkőzés korántsem róla szólt. Sokkal inkább Farkasról. A pázsit Fáy utcai ördöge nem törődött azzal, hogy mindössze harmadház van az arénában – pedig korábbi játékostársa, a szintén klasszis Machos Ferenc már akkor is azt kérdezgette az öltözőben, ha 40 ezer szurkoló gyűlt egybe stadionban: „Gyerekek, kimegyünk egyáltalán?” –, és hasonlóképpen briliáns játékot nyújtott, mint a „brazil” bemutatón Liverpoolban. Amúgy a Mersey-parti demonstráció után egy hónappal jegyezték fel a Népstadion 1966-os nézőcsúcsát: a Vasas–FTC bajnoki rangadón (3-0) 85 ezren tolongtak. Az első ötbe az évben még a következő meccsek fértek be: Vasas–Internazionale 0-2 (80 000), FTC–Internazionale 1-1 (76 000), FTC–Olimpija Ljubljana 3-0 és Vasas–Sporting Lisszabon 5-0 (egy műsorban, 75 000), Vasas–MTK 3-2 és FTC–Újpest 5-2 (egy műsorban, 65 000).
Farkas elsőre Varga jobb oldali beadását vágta be, aztán ragyogó tizenöt méteres lövéssel zárta a Varga, Albert, Farkas hármas kombinációt. Majd, amikor a favorittal bátran szembeszálló franciák már kezdtek reménykedni a döntetlenben, végképp megtörte a vetélytárs ellenállását: az utolsó tíz percben Albert érzéssel teli indítását és Molnár pontosan középre tett labdáját is menthetetlenül a kapuba küldte. Carnus szomorúan számolt: un, deux, troi, quatre…
A francia sajtó pedig áradozott a négygólos labdaművészről, aki lemásolta Zsengellér Gyula 1943-as szófiai teljesítményét: a huszonhárom esztendővel korábban rendezett bolgár–magyar mérkőzés is hazánk fiainak 4-2-es diadalával zárult, és az Ábelnek becézett virtuóz négyszer keserítette el Lubomir Aldev kapust. A France Football „Monsieur But-nek” (Gól úrnak) nevezte el a hatvanhatos főhőst, míg a Parisien Liberé azt írta: „Az ellenállhatatlan Farkas döntötte romba a magára találó francia csapat reményeit.” A Paris Jour bánatosan említette: „Kár, hogy Farkas a pályán volt.” A L’Aurore pedig kiterjesztette az elismerést az egész magyar csapatra: „A franciák legyőzői alighanem Európa legjobbjai.”
Ezzel szemben a Népsportban az jelent meg: „Farkas ezúttal nem nagyon vette ki a részét a mezőnymunkából. Annál határozottabb, célratörőbb volt a kapu előtt. Négy gólja önmagáért beszél.” A Képes Sport is megjegyezte, hogy a csatár „a mezőnyben való szorgoskodást mellőzte”, és azt sem hallgatta el: „A két szélső hátvéd és Mathesz indiszponáltan játszott.” Ellenben lelkesen idézte fel: „Albert és Farkas viszont élményszerű produkcióval állt elő. A mérkőzést az utóbbi duó nagyjelenetei döntötték el. Jancsi véghez vitte a játéksportok legnagyobb bravúrjainak egyikét: adott pillanatban mindig ott volt a legjobb helyen.”
Mathesz „indiszponáltságáról” annyit, hogy a jobb oldali középpályás nagyszerű szöktetésével Albert már a harmadik percben gólt szerezhetett volna, de a karmestert a középhátvéd Bernard Bosquier lerántotta. A tizenegyest pedig Mészöly Kálmán mellélőtte… Aztán megint Mathesz kezdeményezett akciót, ő játszotta meg a jobb oldalon Vargát az első gól előtt. Később nyilván lehangolódott, mint a sokáig a sarokban hagyott dobgitár. Ezt azonban csak annyira vegyük komolyan, mint Mészöly szavait. A büntetőt rontó védő utóbb azt mondta: azért nem rúgta a hálóba a labdát, mert nem akart belerondítani jó barátja, „Jancsika” négyesébe…
Az interjú közben az egy hónappal azelőtt véget ért első Táncdalfesztivál dalaival búcsúztak a kilátogató közönségtől. Kovács Kati – a megafonokon keresztül – „ezerrel” nyomta: Nem leszek a játékszered.
A sláger még véletlenül sem Farkasról és a labdáról szólt…
Hegyi Iván – www.nol.hu
