Szent István-domborművet avattak

304

Az államalapítás ünnepére időzítve avatták fel augusztus 19-én Szent István király domborművét a kápolnásnyéki Halász-kastély előtt.

Kontur András szobrászművész alkotása mellett az épület közelében álló régi, felújított kőkeresztet is újra megszentelték, és közösen emlékeztek népünk történelmére.

A megjelent tisztviselőket, a helyi lakosokat és az érdeklődőket Dr. Kazai Viktor, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte. „Kicsiben, de mi is alkotni próbálunk, úgy, ahogy Szent István létrehozta a maga nagy művét az államalapítással” – mondta el a domborműről. Majd hozzátette: a kastély körül zajló felújítás is egy nagy alkotómunka, amelyben a maguk lehetőségei szerint szeretnének folyamatosan tovább haladni. „Nagyon büszkék vagyunk, hogy az annak idején fákkal benőtt, már az enyészet sorsán lévő feszületet helyreállíthattuk régi szépségébe, és megmentettük a következő korok számára” – utalt a dombormű közelében elhelyezkedő, felújított kőkeresztre.

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér megyei közgyűlés elnöke ünnepi beszédében így fogalmazott: „Emléket, szobrot, képzőművészeti nyomot annak állít az utókor, aki saját életében, korszakában valami olyat alkotott, ami értéket teremtett és az életünket máig hatóan jobbá tette. Vitathatatlan, hogy államalapító Szent István királyunk ilyen személyiség.” Rámutatott: a fejér megyeieket különös büszkeséggel tölti el az az ezerszálnyi kötődés, amellyel Szent István életműve hozzájuk kapcsolódik. Dr. Molnár Krisztián arról is szólt, hogy a dombormű azt a pillanatot örökíti meg, amikor a király az egész országot Szűz Mária kezébe ajánlja. Az elnök ezt a momentumot magyar történelmünk egyik legszentebb képének nevezte, amely a megye címerében is visszaköszön. „Egy szobor mindig kapcsolatot teremt a jelen, a múlt és a jövő között. Egyben értéket teremt, és meg is őrzi a korábbiakat” – hangsúlyozta záró gondolataiban.

A beszédeket követően Kelemen István színművész a Szent István legendája Hartvik püspöktől című írásból olvasott fel részletet, majd leleplezték a domborművet, amelyet Spányi Antal megyéspüspök a felújított kőkereszttel együtt megszentelt.

Végh Nóra

Fotó: Papp Eszter

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu