„Máglyát gyújtottam én minden emlék tüzén. Ért sok bánat, öröm, agyő, megköszönöm.
Régi szerelmekért sírni ugyan mit ér. Mindent, mindent, ha kell, elölről kezdek el” – énekli Non, je ne regrette rien című dalában Édith Piaf. A francia sanzon halhatatlan asszonya 101 éve december 19-én Édith Giovanna Gassion néven látta meg a napvilágot. Édesanyja, Annetta Giovanna Maillard bárénekesnő volt. Énekelni ment Konstantinápolyba, ezért a kis Édithet rábízta anyjára. Később a kislány apai nagyanyjához került, aki egy bordélyház madámja volt Normandiában. Apja, Louis-Alphonse Gassion, aki cirkuszi artistaként próbált megélni, magához vette a lányát: ezt követően Édith utcai mutatványosként szerepelt. Ilyen irányú pályafutása hamar véget ért vékony testalkata miatt, énekhangjának köszönhetően azonban továbbra is pénzt tudott keresni apja mutatványai mellett. Egy szaruhártya-gyulladás következtében 1919-ben megvakult, látását csak hétévesen nyerte vissza, elmondása szerint a Lisieux-i Szent Terézhez intézett imádságoknak és a szent sírjához tett zarándokútnak köszönhetően. Mindössze 17 évesen, 1932-ben megszületett első gyermeke, Marcellina, aki azonban kétéves korában agyhártyagyulladás következtében meghalt.
A tragédia után Édith folytatta az utcai éneklést, melynek köszönhetően felfigyeltek tehetségére. Louis Leplée kávéház-tulajdonos, a Gerny’s kabaré igazgatója indította el pályáján, emellett ő adta neki a „Piaf” (veréb) nevet is, mely aprócska termetére utal. Édith 1935-ben, húszévesen énekelt először színpadon. Első fellépésén maga kötötte pulóverben jelent meg, melynek egyik ujjával nem készült el, ezért a hiányt egy fehér selyemkendővel palástolta. Louis Leplée-t 1936 áprilisában meggyilkolták, a gyanúsítottak között pedig Édith is szerepelt. A botrány következtében újra utcára került volna, ha Raymond Asso költő fel nem karolja. A férfi három évig tanította, sanzonokat írt neki és kiharcolta első revüszínházi fellépését is, majd bemutatta Marguerite Monnot-nak, aki később olyan örökzöld Piaf-slágereket szerzett, mint a Milord. Édith 1940-ben megismerte Jean Cocteau-t, aki neki írta A közönyös szépfiú című darabját. Párizs 1940-es német megszállása után 1941-ben filmszerepet is kapott, a megszállás idején pedig rendszeresen énekelt a katonáknak.
Az énekesnő 1947 novemberében lépett fel először New Yorkban, azonban nem aratott sikert az amerikai közönség előtt. Ugyanebben az évben ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot, akivel 1949-ig volt együtt, akkor ugyanis a férfi életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben. Édith az alkoholban keresett vigaszt, később pedig a morfiumra is rászokott. Néhány évvel Cerdan halála után feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez, akitől négy év házasság után el is vált. Az 50-es évek közepére egészsége rendkívül megromlott, de ő orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra állt. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban és a Waldorf Astoriában épp oly sikert aratva, mint a párizsi Olympia színpadán vagy Stockholm legnagyobb zenés színházában, ám előfordult, hogy éneklés közben többször összeesett.
 |
| Fotó: Michael Ochs Archives |
Az 1950-es évek végén, Stockholmban bekövetkezett rosszulléte után a kórházban gyógyíthatatlan, áttétes rákot diagnosztizáltak nála. 46 évesen, már nagyon betegen feleségül ment a görög származású, 26 éves Théo Sarapo énekeshez, aki több koncertjén is fellépett. A nagybeteg énekesnő egy plascassier-i házba vonult vissza 1963 augusztusában: itt élte utolsó hónapjait, állandó gondozás mellett, és itt hunyt el 1963. október 10-én a déli órákban. Holttestét Sarapo és barátai éjszaka egy mentőautóban titokban Párizsba szállították, halálának hírét pedig október 11-én reggel közölték, mintha szülővárosában hunyt volna el régi barátjával, Jean Cocteau-val egyazon napon.
Forrás: Wikipédia
Fotó: nydailynews.com
