„Dinamikus, játékos dalokat akartam írni, amelyek a mindennapokba humort, mozgékonyságot visznek, és segítenek áthidalni az átmeneteket”
– mesélte legújabb, Nappali dalok című könyvlemezének születéséről Palya Bea. Az énekesnővel az új lemezről, a dalszerzésről és az ahhoz szükséges bátorságról beszélgettünk, valamint arról, mi lesz akkor, „ha csendben marad”.
Legújabb alkotásod, a Nappali dalok egy családi könyvlemez, mely azt mutatja meg, hogy minden hétköznapi zaj lehet zene. Hogy született meg ez az ötlet? Volt egy konkrét élmény?
Az otthoni zajok gyerekkorom óta zenévé állnak össze a fejemben, a csap csöpögésére ritmikai ellenszólamokat gyártottam, a porszívó hangjára énekeltem, a lépteim ritmusára dallamhangokat kerestem, a fogmosás hangjára pedig ráztam a fenekem – a nyolcvanas évek korszellemének megfelelően Zoltán Erika csípőmozdulatait utánozva. Aztán késő kamaszkoromban megismerkedtem John Cage néhány művével, gondolatával: ő azt mondja, hogy minden hang zene, minden természetes zaj összeszerveződhet dallá, zenévé. És mindez természetes módon átszivárgott belőlem a kislányomba, így a közös mindennapjainkba, a játékainkba is. Innen már csak egy ugrás volt a komponálás. Azonban kellett hozzá még egy gondolat: a saját életemmel babráltam, megfigyeltem, hogy néha nehéz egymáshoz hangolódnunk a családban, mikor délután ötkor ott vagyunk mind a szőnyegen, hárman háromféle hangulattal. Az afrikai zene segített: Lili, a kislányom volt a dj, következesen betette a lemezt délutánonként, és a táncban sokkal könnyebb volt megérkezni egymáshoz. A mozgás és a zene azonos közeget vont körénk, mintha vízben úsznánk. Ilyen dinamikus, játékos dalokat akartam írni, amelyek a mindennapokba humort, mozgékonyságot visznek, és segítenek áthidalni az átmeneteket.
Mitől családi ez a könyvlemez?
Én nem tudok pusztán gyereklemezt írni, nem is nagyon hiszem, hogy kellene ilyet csinálni. Fájó füllel hallgatom, hogy a gyerekzenék írói – a gagyogás párhuzamával élve – néha hülyének nézik a gyerekeket. Szerintem az a jó gyereklemez, amelyik valójában nem az. Az egész családnak kell általa megérintődnie, kell rajta szórakoznia és gondolkodnia, hiszen a gyerekek a felnőttekkel együtt élnek. Ezért is kezdtem családi könyvlemeznek hívni a Nappali dalokat. Kifejezett szándékom, hogy a család kicsi és nagy tagjai játszanak, nevessenek, bulizzanak együtt annak a mentén, amit ebben a műben hallanak és olvasnak. A Nappali dalok humora jórészt felnőtt humor, de nagyon sok kedvességgel tálalva, és ha a szülőknek jó kedve lesz e dalok hallgatásától, az átragad a gyerekekre. Nagyon fontos, hogy otthon milyenre vannak hangolva a felnőttek, sokkal fontosabb annál, hogy mit mondanak, milyen szavakkal és cselekedetekkel nevelnek. A tanulás valójában nem ezen a szinten zajlik, hanem egy sokkal ösztönösebb, sejtszintű dolog. A gyerekek szivacsok, beszívják az anyjukat és az apjukat, átvesznek gesztusokat, hangulatokat, a felnőtt test és lélek rezdüléseire reagálnak. Tehát nem lehet a gyerekkultúrát a felnőttekről leválasztva értelmezni. Ezért szeretek én olyan zenéket, szövegeket kínálni a családoknak, amelyek által kicsi és nagy egyformán feloldódik, akár a dallamban, akár a játékban.
A könyvben játékok is találhatóak. Milyen játékok ezek, s hogy találtad ki őket?
A pályám legeleje óta dolgozom egészséges és fogyatékkal élő gyerekekkel, és van saját gyerekem is, mindez rengeteg tapasztalatot hozott. Vannak saját fejlesztésű játékok, és vannak, amelyek továbbfejlesztett gyakorlatok. Összekapcsolódik bennük zenei fejlesztés, énektanulás, önismeret, testtudat, és mivel a legtöbb játékban a kicsikre és a nagyokra is szükség van, a könyvnek ez a része kimondottan a szülő-gyermek kapcsolatot teheti harmonikusabbá. A leírásokban mindig van gyerekcsoportos változat is, így óvodákban, iskolákban is jól lehet használni őket – ebben az esetben a csoport tagjait hangolja egymásra, kiegyensúlyozza a társaság dinamikáját. A játékokat a szöveg véglegesítése előtt óvodákban teszteltük, amelyből szintén rengeteget tanultam. Mert ha ott vagyok, és én vezetem a foglalkozást, akkor van egy csomó plusz információ, de ha a könyvből kell dolgozniuk az óvónőknek, akkor bizony nagyon pontos és inspiráló szövegeket kell alkotni. Még egy ilyen folyamatleírásnál is, mint ezek a játékleírások, nagyon sokat számít a kedvesség, a pontosság és a humor.
A zene fontos szerepet játszik a gyereknevelésben. Hogy tudja „bulivá” tenni a mindennapokat egy kisgyermekes család számára?
Úgy, hogy hidat csinál, azonos közeget von körénk. Persze kell ehhez egy adag jókedv és elszántság is, hogy délután öt körül, amikor a családtagok hazaesnek egymástól teljesen eltérő hangoltsággal, akkor abból buli – közös éneklés, közös tánc – kerekedjen. Ezt a kezdő lendületet, ezt a csipetnyi jókedvet akartam megadni a Nappali dalok lendületes, táncra hívó zenéivel és mosolygós hangulatával. A rengeteg önismereti, mozgásos munka megtanított arra, hogy bármilyen érzést, állapotot, feszültséget át lehet alakítani mozgási energiává. A gyerekek még természetes módon ezt csinálják – persze csak akkor, ha nem korlátozzuk le őket ebben. A felnőttek már sokkal statikusabbak, a nappali berendezése is mutatja ezt: kanapé, asztal, fotel a tér közepén. Én azt javaslom, dobjuk ki a cuccok felét, legyen bent tér, lehessen szaladgálni, és a gyerekeinktől tanuljuk vissza ezt a mozgásos-bulizós dolgot, mert egészen átformálja a családi alaphangulatot. Egyszerűen jókedvűbb, megoldás-centrikusabb, kevésbé beszorult gyerekeket – és így felnőtteket – eresztünk ki a világba, ha megvan az az élményük, hogy otthon lehet mozogni, táncolni, zenére bulizni. És nagyon lényeges, hogy mindez a szülőkkel együtt történik! Tudom, erőt kell venni magunkon, mert nem mindig jön ez természetesen, de ha szokássá válik az otthoni közös tánc, akár csak napi egy szám erejéig, rengeteg változást tud hozni mind a kicsik, mind a nagyok életében.
A Nő és a Tovább nő című lemezek megjelenése után említetted, hogy tervezel egy Férfi című albumot is, melyben duetteket énekelnél férfi előadókkal. Ez a terv még továbbra is él?
Van tervem a férfiakkal, abszolút. Vártam ezzel, mert előbb – úgy látszik – tovább kellett nőnöm. Megtanultam hallgatni az impulzusokra, és azt az ötletet megvalósítani előbb, amely körül több energia van. A növekedést pedig nemcsak a hasamra, a második kislányom érkezésére értem, hanem úgy tűnik, a lelkemnek is tenni kellett még egy lépést a férfiak felé. Nagy örömmel látom, hogy a koncertjeimen egyre több a férfi: idős, fiatal, egyedül, párban. Ennek nagyon örülök, mert ezzel lassan lekerül a „női zene” címke a zenémről. Inkább arról van szó, hogy az egyik első magyar női énekes-dalszerzőként egyszerűen másképp írtam, női nézőpontból, mert nem tudok máshogy, de ez nem jelenti azt, hogy a témák – exek, ősök, tükrök, apák, anyák, flörtök – csak női témák lennének. Ennek befogadásához idő kellett, de eltelt néhány év, és a közönségem színesedik, tágul, férfiasodik. A férfi-női viszonyról mindig is rengeteg mondandóm lesz, így a férfi-női duetteknek is meglesz majd a maga helye és ideje a közeljövőben.
A dalaid – különösen a Nő és a Tovább nő című lemezeken hallhatóak – mély és személyes témák, érzések, gondolatok közvetítői. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy kimondd azokat a dolgokat, melyeket a legtöbben nem mernek? Fontos volt ebben az, hogy érezted, ezáltal segítesz másoknak?
Igen, kell hozzá bátorság, és van is a folyamatban félelem. De sokkal erősebb a hívás, hogy az életem egy adott problémáját, kérdését boncoljam, megoldjam, dalba öntsem. Nagyon izgalmas feladat, és még ha el is fáradok benne néha – mert folyton új ösvényt kell vágni a bozótban, létrehozni dolgokat, amelyek előtte nem léteztek –, nagyon is megéri: az én életem a dalok mentén változott, azok az útjelzőim, én dalokban élek. És már nemcsak én: megszámlálhatatlan levél, komment, élőszó jut el hozzám arról, hogy a hallgatóim élete is változik a dalok mentén. És én repesek az örömtől, hogy ezt adhatom nekik, mert a dalban írt történetek nemcsak az enyémek. A tudattalan mély rétegeibe járok le dalnak való anyagért, ebben a mélységben pedig már közösek a történetek, a dalban szereplő „én” akárki lehet. Az elején nem volt ennyi visszajelzés, mégis, valami e felé a dalszerzés felé vitt, szinte élet-halál kérdése volt, hogy ezek a dalok megszülessenek, én is újra és újra megszülettem általuk. De mostanra már van ennek egy egyre szélesedő közönsége, ami még több megerősítést ad.
Hogyan hatnak rád a közönség visszajelzései? A dalszerzés során gondolsz arra, hogy milyen érzéseket, gondolatokat vált majd ki a dal?
Első körben magamra gondolok, arra figyelek, hogy egy-egy téma mit hoz létre bennem. Először testérzetek vannak. Például a Tükör című dal kapcsán: remegett a gyomrom, forró volt a tarkóm, féltem, mint az állat az erdőben, mégis kigurultak a sorok, de reszkettem. Nem nagyon van időm ilyenkor másokra gondolni, mert elkapnak dallamok és a szavak, velük létezem napokig, hetekig – amíg nincs kész a dal. Valahol mélyen tudhatom, hogy ez jó lehet másoknak is, de a dal születése idején ez nem tudatos. Ahogy mondtam, ott a mesterség imádata és a magam életének egy adott kérdése találkoznak, vívnak egymással. A hatás és a többi kérdés csak utána jön.
És miképpen zajlik nálad az alkotómunka? Hogy születik meg egy új dal?
Először csak énekelek. A telefonom és a gépem tele van dalvázlatokkal. Dallamokat, ritmusokat keresek – ehhez a kettőhöz értek leginkább. Aztán azokról a dolgokról, melyek foglalkoztatnak, elkezdek írni. Szűretlenül, automatikus írásban, és nagyon érdekes, de az ilyen szövegfolyamban már ott vannak a főbb mondatok, szavak, képek. Aztán ott van a testérzet, amikor egy téma nem ereszt. Remeg a hasam, felébredek éjjel, pötyögök a gépbe, énekelek újra, részeken gondolkodom. És közben – mint amikor egy ember a ködben halad felénk, és egyre jobban látszanak a kontúrjai – elkezd megszületni valami forma, valami dalszerű vázlat, amelynek minden része a húsomból születik, belekerül mindenem a szavakba és a dallamokba. És nagyon tudom, hogy mit akarok a daltól: erről is sokat írok, gondolkodom, mire is jó ez, mi a dal születésekor az én kérdésem, szándékom. Ez persze ettől még lehet könnyed, a lényeg, hogy őszintén belőlem törjön elő. A többi mesterség, és ha odaadó mesterember vagyok, múzsacsókot is kapok…
„Az énekesnő, ha csendben marad” – ez a mottód a következő évre. Miért döntöttél most a visszavonulás mellett? Mit jelent ez a csend?
Szülök egy második kislányt. Ez önmagában egy nagy változás, és hogy pontosan mekkora, azt csak szülés után fogom megtudni. Lilivel, az első kislányommal szinte le sem álltam – most nem így szeretném. Persze koncertek azért lesznek, csak ritkábban. A Selymeim sorozatom következő koncertjével térek vissza május 8-án a Müpában, ahol egy izraeli énekesnő lesz a vendégem, egy világklasszis. És lesznek nagyobb koncertek is, de azt szeretném, hogy ha a gyerekeim helyett épp a közönségemet választom egy-egy estére, az valóban különleges, ünnepi alkalom legyen, nagyobb legyen az értéke mind számomra, mind számukra.
És mi várható majd, mikor „az énekesnő ismét dalra fakad”? Milyen terveid vannak?
Rengeteg tervem van: jelenleg épp az Éjjeli dalokat írom, a Nappali dalok folytatását, de könyvterveim is vannak. Emellett dolgozom a workshopjaim, motivációs beszédeim előkészítésén, mert erre is egyre nagyobb az érdeklődés, valamint tanítok is. De először is szülök, lassulok, babázok, átcsúszok az életem egy újabb, még kiteljesedettebb, még élvezetesebb szakaszába.
Tóth Eszter
Fotó: Emmer László
