Építészet – Fény és egyszerűség a debreceni Szent György-templomban.
János evangéliumában Jézus tőmondatban és tömören fogalmaz. „Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál.” Az építésznek – legyen hívő és nem hívő – az egyik legnagyobb kihívás e tömör, esszenciális, lelki bensőnket megszólító üzenetnek helyet és teret adni: templomot tervezni. A szakrális funkciót befoglaló keret (maga az épület) úgy méltó, ha nem fecseg – ehelyett koncentráltan (ki)szolgál és (fel)erősít.
Győrffy Zoltán debreceni építész munkatársaival 2012-ben, meghívásos pályázaton nyerte el a Debrecen Józsa városrészében építendő új, Szent György nevét felvevő római katolikus templom tervezésének lehetőségét. „Az erdősült, falusias („rurális”) környezethez illő, a mai igényeknek és lehetőségeknek megfelelő létesítményt kívántunk létrehozni, amely külsejében és belső használatában, megjelenésében is méltóképpen, időállóan kifejezi szakrális, közösségi tartalmát” – írták az építészek a pályázat idején a templomról. A koncepcionális alaptörekvést aztán rengeteg részlet aprólékos megtervezése kísérte éveken keresztül. Az egyszerű, tagozatmentesen formált alkotás láttán talán felmerülhet, hogy a háromévnyi tervezői munka vajon miből is állt.
A válasz erre egyrészt az, hogy a mérvadó középkori templomépítésnek talán paródiája is lenne az ennél gyorsabb építési folyamat: a szakrális funkciók befogadására szolgáló épület létrejöttéhez természetesen hozzátartozik ez a szellemi érés. Másrészt a letisztult és egyszerűségében erőteljes építészeti mű tervezésének részletei nem föltétlenül tárulnak föl a „befogadó közeg”, a templomba járók előtt – hiszen az épület nem tolakodóan magamutogató, hanem „jól működésével” és minőségével van inkább csak jelen. Győrffyék mindvégig bevonták a későbbi használókat a tervezési döntésekbe (a padok egy az egyes modelljeinek teszteltetésével vagy a speciális téglaburkolat építkezés közbeni megváltoztatásával). Ez a fajta tervezői attitűd folyamatos kommunikációt, valamint szellemi és fizikai jelenlétet is igényelt.
A templombelső világát a természetes fény játéka és a liturgikus rend szerint alakított egyszerű formák határozzák meg. Az épület és belső terének kortárs, finom aszimmetriája a kezdeti adottságokból adódik: a tervezési program viszonylag nagy létszámú, kétszáz fős befogadóképességről szólt. A tervezők ezt a létszámot nem egy nagy hajótérben helyezték el, hanem a padoknak hozzávetőlegesen egyharmadát a szimmetrikus hajótér egyik oldalán végigfutó oldalszárnyban – ezzel csökkentve és humanizálva a tér léptékét. Az oldalhajó külső falának üvegfalas megnyitása, valamint a szemközti homlokzat felől beeső, kötényfallal rejtett felső bevilágítás misztikus érzetet kelt a szándékoltan egyszerű, de igényes, arányos térben.
Forrás: MTI
A felszenteléskor tartott mise 2015. november 22-én. Az építész bevonta a későbbi használókat a tervezési döntésekbe
A lineárisan sorolt padsorok, a meredeken emelkedő tető belső látványa egyértelműen kijelölik a tengelyt, a figyelem irányultságát a szentély felé. (Ehhez a kertészeti eszközökkel alakítandó természeti látvány minősége is hozzátartozik.) A tervezés kezdeti szakaszában más megnyitások is szerepeltek a koncepcióban, de a terv egyszerűsítésével még intenzívebb, még inkább befelé összpontosító tér keletkezett, mely a sötétebb felső térrész alatt szemmagasságban kivilágosodik, kinyílik.
A kissé visszahúzott bejárat mögött a hagyománynak megfelelően előtér, keresztelőkút, a gyülekezeti kisterem és a galéria megközelítésére szolgáló lépcső található. A szentéllyel szemben jól méretezett galériára került az orgona. Itt kapnak helyet a zenészek, a kórus és még néhány ülőhely.
A főhajó mentén, az oldalszárny karzat felőli végébe finom, neutrális, bordamentes üvegdoboz került – ez a gyerekek hangszigetelt helyisége, ahol igény szerint tartózkodhatnak mise közben, vizuális kapcsolatban maradva szüleikkel.
A tervezők kezdeti elképzelésében olyan épület szerepelt, amely homogén módon földanyagú, és mintha a földből nőne ki. A felhasznált természetes anyagok egyneművé teszik az épületet. A kerámia (tégla) és a fa (a bejárati ajtónál kiégetett faburkolat) harmóniája, melegsége belülről biztosítja a templom bensőségességét.
A külsőben a tető fedésére is használt tégla – a vidékre jellemzően telibefugázva, „smírolva” – távolról inkább vakoltnak mutatja magát, csak közelebb érve bomlik ki gazdag részletezettsége. Az építészek a templomhajó mértéktartóan, de lendülettel magasba törő tömegét egy kompozícióba, sőt egy síkba is fogták a harangokat és keresztet hordozó toronnyal, amely a település központja felől kapott helyet. A fény és az épületet körülölelő erdő folyamatosan változó árnyékhatásaival szintén szervezőelemmé vált.
A templom épületét az utcához képest hátratolták, így előtte – többcélú, külső gyülekezőtér formájában – kialakulhat a megérkezés rítusa. Emiatt az utca felől terveztek kapuépítményt is a templomhoz, amely lehatárolja, illetve össze is kapcsolja a várost a belső templomtérrel. Aki rajta keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár, és legelőt talál…
