Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét?
– kérdezi Ádám Lucifertől Az ember tragédiájában. Madách Imre számtalan olyan kérdést tett fel művében, amely azóta is foglalkoztatja az emberiséget. A nagy gondolkodó, író és költő éppen 194 éve, 1823. január 20-án született.
Madách Imre nemesi családban látta meg a napvilágot, idősebb Madách Imre és Majthényi Anna elsőszülött fiaként. Talán kevesen tudják, de a család egészen a 13. századig vissza tudta vezetni származását. Imre szülei kastélyában töltötte gyermekéveit Alsósztregován. Nevelői vezették be a tudományokba, és a családi körön kívül nem is igazán volt társasága, így zárkózott ifjúvá érett. Visszahúzódó magatartását csak tovább növelte, hogy korán elvesztette édesapját. A magány elől a könyvekbe menekült, hat idegen nyelvet tanult meg (német, szlovák, francia, angol, latin, ógörög), és már akkor tollat ragadott a kezébe.
Írói ambícióit bizonyítja, hogy nagyon fiatalon, már 15 évesen lapszerkesztésen gondolkozott. Öccsével, Pállal együtt hetilapot írt Litteraturai Kevercs címmel, melynek elsőszámú olvasói a családtagok voltak. Emellett természetesen olvasta az akkori folyóiratokat és a magyar költők verseit is. Pestre 1837 őszén került, amikor beiratkozott bölcsészetet tanulni, a második évben azonban már jogot hallgatott évfolyamtársaival, köztük: Andrássy Gyulával és Lónyay Menyhérttel.
A fiatal, visszahúzódó fiú az egyetemi évek alatt kinyílt, diáktársaival kéziratos lapot szerkesztett, úszott, vívott, festett, zongorázott, részt vett az egyetemi ifjúság báljain, kirándulásain, színház- és koncertprogramjain, és a szerelem is megtalálta. Diáktársának húgába, Lónyay Etelkába szeretett bele, aki első verseinek múzsájává vált. Nem csoda, hogy ekkor jelentek meg első művei is a Honművészben, majd az első kötete is: a 26 költeményt tartalmazó Lantvirágok. Később azonban édesanyjával és testvéreivel visszautazott Nógrádba, és magánúton folytatta és fejezte be tanulmányait.
Ügyvédi vizsgája után 1843-ban Nógrád megyében tiszteletbeli aljegyző lett. A visszahúzódó Imrét itt Szontágh Pál, legkedvesebb barátja csalta el társaságba. Még egy Nógrádi Képcsarnok című füzetet is összeállítottak a megyei közélet nagyobb alakjait bemutató epigrammákból. Bár 1844-től táblabíró, majd élelmezési főbiztos lett, az írást sem hagyta abba, alkotott verseket, elbeszéléseket, esztétikai értekezéseket és hat drámát is.
A szerelemben azonban nem volt szerencséje. Feleségét, Fráter Erzsébetet 1845-ben vette el anyja akarata ellenére. A két asszony később sem kedvelte meg egymást. Bár Madách eleinte boldognak érezte magát családja körében, csesztvei birtokán, a szabadságharc idején kiújult régi szívbaja, és ágynak esett, a forradalom leverése után pedig két tragédia is érte. Befogadott ugyanis egy politikai üldözöttnek: Rákóczy Jánost, Kossuth titkárát, és amikor lebukott, elfogták és majdnem egy teljes évig fogságban tartották. A vizsgálat végén bizonyítékok híján elengedték, de Pesten kellett maradnia felügyelet alatt. Mire hazaért, feleségét hűtlenségen kapta, ezért a családi béke odalett, és 1854-ben elváltak. Madách ezután édesanyjával élt, csalódása és magánya elől pedig ismét az írásba menekült.
 |
| csesztve.hu |
Ekkor született meg az emberiség nagy drámája is, bár az első vázlat már a fogság alatt elkészült Lucifer címmel. A második változatot magával vitte Pestre is, ahol Arany János véleményét kérte ki. A mű hatalmas sikert aratott a Kisfaludy-társaságban, és megjelenése után rögtön taggá is választották Madáchot. A mű népszerűsége pedig azóta, az elmúlt 150 évben is töretlen, számtalan nyelvre lefordították, hazánkban pedig egyfajta szimbólumává vált a magyar drámaírásnak. A mű olyan kérdéseket tesz fel, amellyel mindannyian találkozunk életünk során. Az egész emberiség sorsával foglalkozik, miközben személyes történetünket is felfedezhetjük lapjain. Az életrajzírók szerint Madách Imre saját élettörténetét mesélte el benne.
Ahogy Palágyi Menyhért fogalmazza meg: Madách Imre élete és költészete című 1900-ban kiadott könyvében: „Madách Imre életrajza legjobb s legrészletesebb magyarázata az ő főművének, mert e műben ő tudatosan egész élettörténetét foglalta össze a maga sajátos, önalkotta költői módszerével. Mikor családi boldogsága összeomlott és maga alá temette ifjuságának legédesebb álmát, életének nagy özönvizéből egy hatalmas erőfeszítéssel mindent megmenteni iparkodott a költészet számára, ami még megmenthető volt. A sors azért sujtotta oly kegyetlenűl az embert, hogy annál nagyszerűbb életre támaszsza benne a költőt.”
Forrás: Kultúra.hu/ Palágyi Menyhért: Madách Imre élete és költészete/ Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VIII./ Wikipédia
