A Harry Potter-lázra emlékeztető jelenségnek lehettünk szemtanúi az elmúlt években.
Egy narancssárga könyv tűnik fel a villamoson utazók, a buszmegállóban várakozók kezében, és a padok alatt is ugyanazt a vaskos olvasmányt lapozgatják az egyetemi hallgatók. A borítón azonban nem varázspálcák vagy a vastrón áll, hanem a magyar történelem egyik legnagyszerűbb alakja: Hunyadi János.
A lebilincselően izgalmas történelmi sorozat fehér hollónak számít a könyvpiacon, és régóta tátongó űrt igyekszik betölteni a magyar történelmi regények műfajában. Sokak szerint hosszú idő után először érezhetünk büszkeséget, amikor egy magyar történelemről szóló regénybe temetkezünk. Hősökről, írásról, és történelemoktatásról is beszélgettünk Bán Jánossal.
Bán Mórként publikálja történelmi regényeit, a kezemben tartott Hunyadi-sorozat első kötetét azonban úgy dedikálta, hogy „Szeretettel: Bán János”. Hogyan lett Jánosból Mór?
Nem szerencsés újságírói és írói munkát ugyanazon a néven folytatni, és persze szerettem volna tisztelegni Jókai Mór írói munkája előtt is. Arra is gondoltam, milyen jó, hogy a Bán Mór csak hat betű, így könnyen megy majd a dedikálás. Ehhez képest valóban a mai napig Bán Jánosként dedikálok minden könyvet.
És emellett a publikációk között fellehető néhány alkotás Kim Lancehagen álnéven is.
Korábban sok sci-fi és fantasy történetet írtam ezeken az álneveken, és álmomban sem gondoltam volna, hogy más műfajban is fogok alkotni. Még iskolás voltam, amikor az első kisregényem megjelent nyomtatásban a helyi napilapban. Örömömet leltem ebben a műfajban, és a váltás semmi másról nem szólt, mint arról az elkeseredettségről, hogy a könyvpiac nem szolgál ki minket, olvasókat magyar történelmi regényekkel. A vikingek, az angolok, a franciák történeteivel roskadásig vannak a polcok, és ha bekapcsolom a tv-t, nézhetem Szulejmánt, a Borgiákat, a Tudorokat, de az Árpádokról, a Hunyadiakról, a Zrínyiekről vagy ’48-ról nem olvashatok. Ez hiányérzetet keltett bennem és elkezdtem írni.
A könyveinek elsöprő sikere van, és a Facebookon is csaknem négyezren követik. Egyre inkább szeretik a magyar történelmi regényeket?
Szerintem a történelmi regénynek mint műfajnak reneszánsza van ma Magyarországon. Korábban is lett volna ekkora érdeklődés, csak ezt mesterségesen elfojtották. A kánonba tartozó magyar szerzők ugyanis nem nagyon szerették a magyar történelmi tematikát – különösen nem annak dicsőséges részét –, és így nyilvánvalóan a történelmünk nem túl fényes, a bűntudatkeltés felé tendáló korszakait dolgozták fel.
Minek köszönhető a szemléletváltás?
Mára megszűnt a kultúrpolitikai nyomás. Korábban szándékosan elnyomták a nemzeti témákat. Én magam sem gondolom, hogy ne beszéljünk a szomorú időszakokról, csak ne azok uralják a történelmi regények, filmek kínálatát. Ha megnézzük az amerikai filmipart, a westernek sem arról szólnak, hogy kiirtották azt a sok indiánt, hanem a hősökről. Nincs egy olyan ország sem, amely kizárólag a vereségeit, a vélt vagy valós bűneit dolgozná fel. Ma már egyre több kiadó dönt úgy, hogy a magyarok dicsőséges tetteit is szívesen az olvasói elé tárja. Ez lassú folyamat volt, de ma már jól látszik, hogy a magyarokat igenis érdekli a saját történelmük. A győzelmekből tudunk erőt meríteni, nem a gyengeségekből, a vereségekből.
A könyvesboltok kínálata is alátámasztja a változást. A magyar történelem szerelmesei egyre több író regényeiből válogathatnak. Olvashatunk például Csikász Lajost, Bíró Szabolcsot vagy Benkő Lászlót is. Ismerik egymást, tartják a kapcsolatot?
Abszolút. Néhányukkal egy kiadóhoz tartozunk, így sokszor találkozunk, nagy érdeklődéssel figyeljük egymás munkáját, és azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az elmúlt években kollegiális–baráti viszony alakult ki. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek vitáink, sok mindent másképp látunk a magyar történelemmel kapcsolatban, de azt gondolom, valahol mindannyian partizánok vagyunk, tehát az irodalmi kánonon kívül esünk, és ez nagyon erős összekötő kapocs.
Az ön partizánfegyvere a Hunyadi, amely parittyaként indult és nagyágyú lett belőle. Mikor kerül a polcokra a következő Hunyadi-könyv?
Én már nem merek pontos időpontot jósolni. Az a helyzet, hogy a két hátralévő kötet olyan hosszú időszakot mutat be, hogy nehéz megmondani, mikor leszek kész velük. De a kilencedik mindenképpen idén, az utolsó kötet pedig jövőre kerülne a polcokra.
Tíz év, tíz kötet. Két év múlva, 2019-ben pedig jön az első Mátyás-regény?
Első perctől kezdve az volt a terv, hogy amennyiben az olvasók jól fogadják a Hunyadi-sorozatot, megírom a három generációs családregényt. Valóban szeretnék a tízkötetes Hunyadi után egy Mátyás-sorozatot útjára indítani, majd Corvin János történetével lezárni azt. Jelenleg huszonöt kötetnél tart a kiadói számítás, ami elképesztően sok idő és munka. Szerzőként legalább olyan izgatott vagyok az új könyvekkel kapcsolatban, mint az olvasók.
Huszonöt kötetesre tervezi a sorozatot, tehát negyed évszázadnyi időt szán erre a családra. Ezek szerint a Hunyadiak regnálása a kedvenc történelmi korszaka?
Az egyik a sok közül. Azt szeretem a legjobban a magyar történelemben, hogy végtelenül gazdag. Ha egy magyar író azon töri a fejét, milyen dicsőséges korszakot válasszon, akkor nagyon nehéz dolga van. A magyar történelem ezer éve óriási kincsestár, amelyet nem ismerünk kellőképpen, és ez pazarlás. A Hunyadiak kora csodás időszak, olyan három nemzedékről beszélünk, amelyben minden benne van, a dicsőség, az országépítés, a bukás, a balszerencse és a szerencse is.
Hogy olvasmányos legyen a történet, mindezek mellett szükség van nem kevés képzelőerőre is. Mennyi a könyvekben a fikció és mennyi a valóság?
Ebben a műfajban a fantázia nem elég, kutatómunkát kell végezni a hitelességhez. Ezek rendszerezése több év munkája és nagyjából a jegyzetanyag két-háromszor hosszabb, mint a könyv, amely születik belőle. Az első köteteknél nehézséget okozott, hogy Hunyadi János fiatalkoráról nagyon keveset tudunk, ezért ezekben a részekben inkább az írói képzeletemnek jutott nagyobb szerep. A kilencedik és a tizedik könyvben viszont már Hunyadi János kormányzóvá választásának idején járunk, amely rendkívül jól dokumentált korszak, nekem inkább csak dramatizálnom kell a történéseket.
Egy forgatókönyvírónak pedig érdemes lenne mindezt adaptálni. Számos pletyka kering a Hunyadi megfilmesítéséről. Miért nem láthattuk még Hunyadi Jánost diadalmaskodni a mozivásznon?
Az én könyveim alapján nem lehet egy egészestés mozifilmben összefoglalni az életutat. Sorozatban tudnám inkább elképzelni. A magam részéről továbbra is bízom benne, hogy megfilmesítik majd a Hunyadit valamilyen formában.
A regényeivel olyanokat is tanít, akik már diákként elfordultak a magyar történelemtől. Mekkora a szerepe a történelemoktatásnak abban, ahogyan a magyarok viszonyulnak saját nemzetükhöz?
Óriási szerepe van, de nem biztos, hogy a jelenlegi oktatási rendszer megfelelő keretet nyújt a történelemtanulásnak. Szerintem a tanításnak nem az a lényege, hogy a diákok évszámokat magoljanak, hanem hogy megértsék, mi miért történik velük. Persze, hasznos a lexikális tudás, de a mögöttes tartalom és a nemzethez való viszonyulás, az identitásépítés sokkal fontosabb.
Bán Mór sokak számára példakép. Mit üzen a történelemszerető, írói vénával megáldott fiataloknak, akik elindulnának ezen a pályán?
Olvassanak sokat, és igyekezzenek megérteni a múlt eseményeinek mozgatórugóit. A Hunyadi célja nem az, hogy önmagában megismertesse Hunyadi János tetteit, hanem hogy azokon keresztül valamit megtudjunk magunkról, magyarokról. Ha más nem, azt, hogy nincs okunk siránkozni. Ebben az országban mindig volt tennivaló, de eleink többnyire nem siránkoztak, nem mindenki futott külföldre a jobb élet reményében, hanem azt mondták: ez a mi hazánk, az a dolgunk, hogy itthon helytálljunk. Ebben az országban egyébként paradicsomi állapotokat lehet teremteni, ha kisöpörjük a negatív hozzáállást és elkezdünk gondolkodni. Ez a mi országunk, melyért mindent meg kell tennünk, akárcsak Hunyadi, mert a múlt felidézésének az a legfontosabb célja, hogy erőt adjon a jövőben felmerülő nehézségek leküzdéséhez.
Jámbor-Miniska Zsejke
