Boncza Berta naplója több mint egyszerű emlékirat vagy öncélú kitárulkozás.
Boncza Berta Vallomás a csodáról. Csinszka naplója című könyvét a kiadó (kiváló érzékcsiklandozó marketingtudásról téve tanúbizonyságot) a következő, Léda által 1912-ben Csinszkáról mondott ítélettel reklámozta: „Érdeklődtem utána, vékony kis leány, sovány, mint egy esernyőnyél, elöl-hátul sexuális duzzanatokkal.” Ez önmagában is elég ajánlás volna, de ha figyelembe vesszük, hogy ez a csodálatos nő Ady Endre társa volt utolsó éveiben, akkor a naplója magától értetődően olyan mű, amelyet minden magára valamit is adó kultúrembernek ismernie kell.
Forrás: Fortepan
És nemcsak ennyi pikantéria van ebben a kötetben, de olyanok is, hogy hüledezve olvastam, milyen nyíltsággal és mégis ízléssel beszél mindenről – azzal az angyali bájjal, amelyhez nem érhet fel a kritika, az emberi szűklátókörűség és a prüdéria. Pontosan úgy, ahogy ezek a dolgok akkoriban sem tudták eltántorítani Ady Endrétől, amíg „összelevelezték” egymást. Boncza Berta édesapja 48 éves volt, amikor elvette testvére 20 éves leányát, és kettejük frigyéből megszületett a gyermek. Az édesanya meghalt a születés után, a kislány Csinszkát a nagymama nevelte Kolozsváron és Csucsán, ahol édesapja valóságos kis tündérbirodalmat, várkastélyt épített neki. Az élet azonban nem volt ennyire idilli: „Testvérek ölték itten egymást. A Boncza fiú és a Boncza leány. Két kemény, kíméletlen székely. A fiú elvette a lány véren szerzett, jogos tulajdonát, erőszakkal vette el – és összetörte.”
A nagymama (és az édesapa is) rendkívül szigorúan nevelte a már korán teljesen sajátságosan gondolkodó, a világ dolgait csak a saját szűrőjén átengedni akaró és hajlandó kislányt. Ilyenek történtek: „Vallásom körül voltak még akadékosságai. Ő unitárius volt. Anyám református – engemet római katolikusnak akart. Miért? »Mert nőnek jól áll a hit, és a térdeplés szép mozdulat.« Nagyanyám nem engedett: »Legyen a kislány az anyja vallásán. Az anyja nem térdepelt, ne térdepeljen ő sem.« Így lettem református. (…) Így lettem Boncza Berta – Bimbi, református hajadon, születvén 1894. június 7-én Csucsán, Kolozs megyében. Utána a pap ebédet kapott, engemet megszoptattak, és elsötétedett házunk az maradt, amivé a halál tette: siralomház.” Édesapja Budapesten élt, csak néha látogatta meg őket: „Kolozsvári látogatásai olyasfélén bonyolódtak le Nagymama otthonában, mintha elvált szülők gyermeke volnék. Apám szállodába szállt, honnan bejelentette az időt és a napot, amikor látni kíván. Pontos időre kifürösztve és kidíszítve vártam, a csinos kis pesztra védelmében. Eljött, megcsókolt, játszott velem, átvette az óhajok, panaszok és szükségletek Nagymama által leíratott listáját, játékokat hozott, pénzt adott minden szükségletre, és másnap elutazott.”
Nagymamája verte, de ezt ilyen humorral oldja fel: „Verés? Kikapás? Napirenden volt nálam. Mondhatnám: valami szertartásféle. A jó Isten tudta csak, hogy naponta miért és mennyit időztem az »áristomnak« becézett sarokban. Úgy jártam oda, mint kismalac az óljába.” Aztán elkerült Svájcba, levelet írt Ady Endrének (igen, éppen ilyen levelet szeretne kapni minden íróember rajongó lányoktól, de hát ez csak Ady Endrének járt…), verseit küldte neki. Ady válaszolt, a lányt igen, de a verseket nem kímélte („Lázas, forró, formátlan, de becsületes panaszok egy-egy kis affektáltsággal mazsolázva.”), aztán addig-addig leveleztek, amíg találkoztak, és végül – a család minden ellenkezése dacára – Csinszka Ady felesége lett.
A szerelem és a házasság azonban nem volt annyira ideális, amilyennek képzelték, és amilyennek Csinszka festette le, legalábbis Benedek István szerint, aki – másokkal egyetemben – a könyv függelékében árnyalja kicsit a képet, és ilyeneket ír például a nászéjszakájukról: „Ady a közös vacsora után eltűnt, senki sem tudta, hová lett, Csinszka egyedül vacogta át az éjszakát, reggel ájult-részegen találták meg az új férjet egy árokban.” Passuth László visszaemlékezése: „Elmondta [Csinszka] az emlékezetes csucsai napok krónikáját: napi 4 liter bor, üveg pálinka, száz cigaretta, este veronál… »Amikor nagymamával ágyba fektettük Bandit, nagymama megnézte pulzusát – azt hitte, nem éri meg a reggelt. Ady délig aludt, felkelt, frissen, fiatalon, olyan volt, mint egy görög isten«.”
De mindent félretéve: ember másik emberről ilyen odaadó és alázatos lélekkel ritkán beszél. Én ennek a naplónak az alapján elhiszem, hogy Csinszka tényleg szerette Adyt, és csak őt szerette, és ha az életük nem is volt olyan, mint (ez) az irodalom, azért (ez) az irodalom (is) messzemenően teljesítette a célját: gyönyörködtetett.
Vallomás a csodáról. Csinszka naplója. Szépmíves Könyvek, Budapest, 2017.
Nagy Koppány Zsolt – www.magyaridok.hu
