Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a mese.
De vajon mi a mese? Egy történet, melyet elmesélnek? Netán gyerekeknek szóló tanulságos monda? Milyen szerepet tölt be a népmese a magyar kultúrában, és hogyan lehet megőrizni ezt az ezer éves hagyományt? Utánajártunk!
A legtöbb népmese ugyanazzal a formulával kezdődik: „Egyszer volt, hol nem volt…”. Solymossy Sándor néprajzkutató szerint ez a szólam adja tudtára a hallgatónak az elmondandó mese jellegét, műfaját, és ez adja meg a mesemondó beszédének ritmusát is. Érdekesség, hogy ez a mindenki számára ismert mondatkezdés Magyarországon belül is eltérő formákban maradt fent. A nyelvterületnek a Tiszától nyugatra fekvő részében „Hol volt, hol nem volt” formával, attól keletre „Egyszer volt, hol nem volt …”, a Székelyföldön, főként Csíkban legtöbbször a „Volt, hol nem volt …” formával találkozunk.
A XIX-XX. században a kultúra hasadozásai és átrétegződése folyamán a népmese szerepe megváltozott: a paraszti-mezővárosi felnőtt közösségek hagyományos kommunikációs rendszerének egyik eleméből fokozatosan a gyermekek kizárólagos műfajává vált.
A népmesék jelentősége a kultúrában sokakat foglalkoztatott. Benedek Elek, a magyar népmese-kutatás egyik legkiemelkedőbb alakjának „Magyar népmesék” című könyvén például ez olvasható: „Talán kevesen tudják, hogy a magyar népköltészet a világ leggazdagabb mesekincsével rendelkezik”. De hasonlóan nyilatkozott Leszkoven László mesekutató is: „Meggyőződésem, hogy a magyar népmese egyedülálló a világon. Olyan kincs birtokában vagyunk, aminek értékét még annak ellenére sem látjuk igazán, hogy nap, mint nap a kezünk ügyében van.”
 |
| Fotó: Mesemúzeum |
Valóban, a magyar népmesék számát a szakértők több mint tíz ezerre becsülik. Kelemen László a Hagyományok Háza főigazgatója szerint ez a gazdagság azért van jelen a hazai népmese kincsben, mert a magyar nép nem egy írott gyűjteményt mond el újra és újra, hanem élőszavas mesemondással adja tovább a hagyományokat generációról generációra.
„Ez úgy nézett ki annak idején, hogy odaült az apa vagy az anya a gyerek ágyához és azt mondta, mondd édes gyermekem miről meséljek ma neked és a gyerek azt mondta, hogy legyen benne királykisasszony, ló, boszorkány és még valami és akkor fel lett adva a lecke! A fiamnak a Trabant volt a kedvence, ezért mindig bele kellett szőnöm a Trabantot az estimesébe. Szerintem ez a gyerekeimre kifejezetten jó hatással volt, mert a gyerek és a szülő közötti kapcsolatot bizalmassá tette.” – emlékezett vissza Kelemen László.
Az élőszavas mesemondás előnyei közé sorolható, hogy a történet a hallgatóságra szabható, hiszen nálunk jobban senki nem ismeri jobban a gyerekeinket, tudjuk mitől félnek, mit szeretnek, mi az amit elbír a lelkiviláguk és mi az amit nem. Ennek ellenére sokan tartanak attól, hogy előadói képességek hiányában a hallgatóság számára a mesemondás nem lesz élvezetes. Szakértők szerint azonban aggodalomra semmi ok, hiszen ez a tulajdonság fejleszthető. A Hagyományok Háza időről- időre közösségi mesemondás foglalkozásokat indít, ahol az érdeklődők megtanulhatják a történetmondás csínyját- bínyját.
 |
| Fotó: gyermekirodalom.hu |
Bár a népmese eredetileg az élőbeszéd művészete, mégis sokakat érdekelt a történetek gyűjtése. Benedek Elek több száz mesét gyűjtött össze és írt át nagy sikerrel. Eladott példányszám tekintetében két ízben még a pályája delelőjén álló Jókait is megelőzte saját korában. Ahogy Lengyel Dénes fogalmazott: „Meséinek sokasága olyan tengerre emlékeztet, amelynek eddig még csak partvidékét kutatták fel.”
Bár a legtöbbeknek a népmesékről először Elek apó ugrik be, Kárpát-medence szerte a mai napig sokan űzik a mesélés hagyományát.
„Még ma is vannak híres mesemondók és a mesék ebben az esetben nem csak a gyerekmeséket, jelentik, hanem a felnőttek közötti mesélést is. Hiszen amíg nem volt modern média addig az emberek összeültek a téli tétlen estéken és meséltek egymásnak. A székelyföldi Gyergyóditróban én is sokszor hallgattam meséket. Nagyanyám gyakran elvitt a tollfosztó kalákába, emlékszem éppen akkor vezették be a villanyt a faluba, és miközben dolgoztak szorgosan a kezek, beszélgettek az emberek. A modern kor ennek a típusú mesemondásnak véget vetett. Ma már nem hogy nem mesélünk, de odatesszük a gyerekeket hang- és zaj- és képkeltő eszközök elé. „Kész” konzerveket tálalunk eléjük ahelyett, hogy az élő étekkel táplálnánk őket
 |
| Fotó: Csákvári Zsigmond |
Pedig a gyerekeknek óriási szüksége van a „kulturális étekre”. A pszichológusok szerint a mesélés, mint jelenség, segíti, stabilizálja a kötődés kialakulását a szülő és a gyermek között. A mesélés segíti a gyermek nyelvfejlődését, a szókincs bővülését, fejlesztő hatással van a figyelem-koncentrációs képességre, fejleszti az érzelmi intelligenciát és a képzeletet. Megfigyelhető, hogy idővel egyre jobban tudnak koncentrálni a hallottakra, könnyebben felveszik a történet fonalát, érdeklődőbbé válnak. A mesében tapasztalt jó és rossz, a jó győzelme, az érzelmek megjelenése, a rossz érzések leküzdése segítenek a gyermeknek megérteni a valóságot is, és az érzelmek mesén keresztül történő megélése az érzelmi intelligencia fejlődését segíti.
Ennek szellemében NépmesePontok létrehozására írt ki pályázatot a kormány csaknem 1,2 milliárd forint értékben. A projekt célja, hogy a kulturális intézmények minden megyében gondolkodjanak el azon, miként tud hozzájárulni a népmese a gyerekek személyiségének, képzelőerejének fejlődéséhez. A projektben a szakmai segítséget a Hagyományok Háza nyújtja majd a kivitelezőknek.
 |
| Fotó: Csákvári Zsigmond |
A Hagyományok Háza 2001-ben azzal a céllal alakult, hogy a népművészet országos központja legyen, olyan szolgáltató intézmény, amely a néphagyományt a maga komplexitásában mutatja be. Célja a magyar nyelvterület és a Kárpát-medence történetileg és szájhagyomány útján fennmaradt kommunikációs rendszereinek (népzene, néptánc, népköltészet) és népi kézműves hagyatékának felkutatása, értelmezése, rendszerezése, feldolgozása és hozzáférhetővé tétele minden érdeklődő számára.
„A rendszerváltás után kinyílt a világ és Európa keleti felébe gyorsan megérkezett a fogyasztói társdalom összes kommersz vonulata. Azért kezdtem lobbizni, hogy létrejöjjön egy olyan intézményszerű képződmény, amelyben állami költségvetési forrásokból, szervezetten meg tudjuk oldani a magyar nép kultúrájának továbbélését. Számomra a kultúrahordozó réteg a táncház és a kézműves mozgalom lett, hiszen ott olyan jórészt városi fiatalok jelennek meg, akik egy tudatos hagyományőrzésre adták a fejüket. Azt is mondhatnánk, hogy korábban volt egy vadvirágos rét és mi létrehoztunk egy virágos kertet a ház előtt és megpróbálunk begyűjteni minél több vadvirágot, hogy tovább tudjon élni művelt keretek között.” – emlékezett vissza Kelemen László, a Hagyományok Házának megálmodója.
A küldetés világos: a magyar hagyományokat határon innen és túl, az egész Kárpát-medencében gondozni kell. Ez a misszió azonban egyben felelősség is, hiszen ha nem adjuk tovább jelenlegi tudásunkat a felnövekvő generációnak őseink gondolatai, eszméi, szokásai eltűnnek, és mi sem leszünk mások, csak egy nép a sok közül. Ha csak annyit teszünk, hogy olykor levesszük Elek apó könyvét a polcról, leporoljuk és felolvasunk belőle a gyerekeknek, akkor már tettünk egy lépést hagyományaink megőrzése érdekében.
 |
| Fotó: Wikipédia |
Jámbor- Miniska Zsejke – www.kultura.hu
