Az utópiák, a jövő áll az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálén ma megnyílt magyar pavilon kiállításának középpontjában.
A Referenciautópiák című tárlatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg május 12-én, ahol elmondta: „a művészek másként közelítenek a valósághoz, mint a politikusok és a közgazdászok, és ez a látószög nélkülözhetetlen. A művészek szeizmográfok, akik láttatják a jelent, a múltat és a jövőt.”
„Abba a manipulatív világban nőttem fel, ahol az ember örök érvényű békevágyát próbálták kihasználni, hogy ideológiailag beállítsák őket a szocializmus, kommunizmus mögé. Izgalmas, mit mondhat ma ez a kiállítás” – mondta el a Kultúra.hu-nak Balog Zoltán. „A tény, hogy vannak művészek, akik az ideológiailag manipulatív életünk egy darabját kiemelik az eredeti jelentéstartalmak közül, és behelyezik a művészet világában” – mond példát arra a miniszter, miért is értékeli pozitívan a jelenlegi folyamatokat a kultúra világában.
A Biennále helyszíne, Velence Európa legelegánsabb szalonja – idézte Napóleont Balog Zoltán a megnyitón. „A kultúra olyan koncentrációjában élhetjük a mindennapjainkat Európában, amire sokan vágynak a világban. Ahol valaha magától értetődő volt ugyanez, ott ma rombolás megy végbe, gondoljunk csak a keresztény hagyományokra a Közel-Keleten.” Mint fogalmazott, a béke lehetőséget teremt a kulturális hagyományaink megőrzésére. Különösen izgalmasnak találta ennek fényében a kiállítás mottóját, amely így hangzik: Békét a világnak!
„A mondatot olyan világ fogalmazta meg a hidegháború idején, ami éppen a kultúra ellensége volt. Templomok ezreit rombolta le, ahogy a békeharc nevében is a szabadságot. Korlátozta a művészek és a lakosság szabadságát is” – fogalmazott Balog Zoltán, majd hozzátette: a művészek másként közelítenek a valósághoz, mint a politikusok és a közgazdászok, és ez a látószög nélkülözhetetlen. A művészek szeizmográfok, akik láttatják a jelent, a múltat és a jövőt” – mondta a miniszter.
Tizenkét pályázat közül választották ki a nyertes munkát – avatott be a kiállítást megelőző folyamatba dr. Fabényi Julia nemzeti biztos, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója. „Feltétel volt az elbírálás során, hogy a munka nemzetközi, átfogó üzenetet tudjon közvetíteni a Biennále látogatói felé” – fogalmazott. „Mindezt az Utópiapreferenciák című kiállítás egy olyan korban teszi, amikor hol utópiák, hol játékelméletek alapján szervezik a társadalmat. Ezekben az utópiákban megvan a kellő pozitív erő, miszerint mindig létezik egy újabb lehetőség a továbbélésre.”
A magyar pavilonban Várnai Gyula Peace on Earth című kiállítását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitja meg május 12-én. A kiállítás felidézi a hatvanas évek jövővízióit, hogy szembesítsen azok megvalósulatlanságával, a jövő kiszámíthatatlanságával.
Várnai Gyula Békét a világnak! című projektje az utópiák életképességéről és szükségességéről szól, arról, hogy bár múltbéli elképzeléseink a jövőről nem teljesülnek, az emberiség céljaihoz azonban minden korban újabb verziókra van szükség. Mivel a körülmények, a technológia fejlődése, a világpolitikai helyzet, a globális gazdasági és természeti válságok vagy a migráció hullámai újabb és újabb kihívások elé állítana, jövőképünk gyorsabban változik, mint korábban. Bár okunk lehetne a pesszimizmusra, a művész mégis bíztató forgatókönyvet kínál, hogy ne adjuk fel a hitünket, amelyet egy jobb kor eljövetelébe vetünk. Munkásságában a múlt vizuális és tárgyi elemeit felhasználva, a legkülönbözőbb technikákkal alkotja meg műtárgyait. A mintaszerű, úgynevezett szocialista városként felépített Dunaújvárosban – az egykori Sztálinvárosban –, ahol felnőtt és máig is él, forrásai sokszor a hidegháború relikviái, vagy az indusztriális környezet esztétikuma. Egyszerű eszközökkel montázsszerűen összerakott művei kortárs filozófiai és irodalmi utalásokkal írják felül a sztereotip kelet-európi világképet.
A kiállítás hat elemből áll. A Dunaújváros legmagasabb épületén 1958-tól az 1990-es évekig állt neonkivilágítás újragondolt változata a világbékét hirdető Peace on Earth! felirat, amely a kiállítás első elemeként köszönti a látogatókat. Stanislaw Lem lengyel sci-fi író is megszólal a tárlaton: mintha csak a minap adta volna azt az interjút, amely a józanságra és a mértéktartásra hívja fel a figyelmet. Az 1960-as, 1970-es évekből származó kitűzőkből összeállított szivárvány a kor szimbólumait, címereit rendezi színskála szerint, az összeállítás a konfliktusokat elfedő béke vízióját kelti nyolcezer eredeti, különféle szervezetek, vállalatok, városok és mozgalmak jelvényeivel. Az e-wars című munka arra figyelmeztet, hogy a globális hatalmak adatszerzési és megfigyelési erőfeszítései egyre inkább a disztópikus orwelli 1984 világához közelítenek, a videóinstallációt pedig a negyven-ötvenéves sci-fi-illusztrációkból vett épületekből állította össze a művész, és arra kérdez rá, hová tűntek az elképzeléseink a békében egymás mellett élő, a kényelmet szolgáló modernista városokról.
Egy óriáskerék újragondolt egyik ülése zárja a kiállítást, „ami egy Dunaújvárosból állt létező óriáskerék egyik darabját idézi meg. Mivel a kerék 12 gondolával bírt, és hasonlított az órára, egy szerkezet 5 percet idéz meg. Mindezt egy tudóscsoport korábbi, valamikor a ’60-as években született megállapításával azonosítottuk, ők megpróbálták ugyanis összeszedni azokat a tényezőket, amelyek pusztítják az emberiséget, majd arra a következtetésre jutottak, az utolsó öt percben járunk. Pontosabban azóta az utolsó 2,5 percben” – magyarázta el a munkát Várnai Gyula a megnyitón a Kultúra.hu-nak. Mégsem jelent ez számára disztópiát, hanem számomra pozitív kicsengésű, „azzal együtt ugyanis, hogy a történelem ismétli önmagát, mégis mindig jól alakulnak a dolgok.” Pozitív üzenetet sugall a kerékből kiragadott ülés, hiszen azt állítja, hogy a mai pesszimista verziók helyett van esélyünk, hogy az elkövetkezendő évtizedek meglepetésszerű fordulatoknak köszönhetően másként alakuljanak, mint ahogy azt ma gondolhatjuk.
A kiállítás két régebbi munkából áll össze eggyé, de Várnai Gyula nyugodtan kijelenti, hogy jól sikerült a rendezés. A szivárvány például a budapesti acb Galériában, de egy bécsi vásáron is megtekinthető volt, a Békét a világnak! felirat pedig több helyen és több nyelven is szerepelt már. Régóta ismerték egymást Petrányi Zsolttal, így a közös pályázat nem volt kérdéses, ahogy az sem, milyen tematikával vágjanak neki. Mind a ketten nagyon szeretik a sci-fiket, az utópiákat, ahogy érdeklődéssel állnak a tudományok vagy éppen az ideológiai utópiák devalválódásához.
De hogy az alapkérdés, miért nem foglalkozunk ma a jövő tervezésével, miért nem alkot utópiákat a világ, a kurátor ad választ a Kultúra.hu-nak. „A nyugati ember számára a háború élményétől egyre távolabb került, és a mai generációban éppen ezért nincs meg az a közvetlen élmény, ami a világképét befolyásolná. Sőt, már az erre figyelmeztető nagyszüleink sincsenek velük” – sorolta az okot dr. Petrányi Zsolt. A 21. század technikai robbanása is ehhez járul hozzá, hiszen befolyásolja a gazdaságról alkotott elképzeléseinket. Ma már természetesen, hogy nem ugyanott dolgozom, ahol élek, éppen ezért a jövőt is másként képezik: „megváltozott a lokalitás és a globalistás viszonya, olyan mintha nem lenne mértékadó, hogy a világon mindenhol béke lenne, mert én el tudok menni onnan.”
A művész és a kurátor
Petrányi Zsolt (1966) művészettörténeti tanulmányainak befejezése óta foglalkozik kortárs művészettel. Pályáját a Magyar Nemzeti Galériában kezdte, majd a Műcsarnokban folytatta, ahol a Beke László vezetése alatt álló intézményben rendezhette első kiállításait. 1994-ben és 1998-ban Japánban járt tanulmányúton, ahol doktori dolgozatához végzett kutatásokat. 2001 és 2005 között a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet művészeti vezetője volt. 2003-ban a Velencei Biennále Magyar Pavilonjának kurátora volt, a Kis Varsó művészcsoporttal a Nefertiti teste című projektet mutatták be. 2005 és 2011 között a Műcsarnok igazgatójaként a Velencei Biennále nemzeti biztosaként is dolgozott. A Műcsarnokban olyan jelentős művészeknek rendezett nagyszabású egyéni kiállítást, mint Luc Tuymans, Michael Borremans vagy Thomas Ruff. 2011-től a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének a vezetője.
Várnai Gyula (1956) autodidakta művész, fiatal korában matematikával, fizikával és zenével foglalkozott. Alkotótevékenységét azóta is meghatározzák a természettudományok, valamint az akusztika iránti érdeklődése. A művészeti életben aktívan a nyolcvanas évek végétől vesz részt. Művészetét kezdetektől fogva az egyszerű elemekből való kollázsszerű építkezés és az utalások összetett rendszere határozza meg. Foglalkoztatja a filozófia és az irodalmi szövegek használata, gyakran hangeffektusokat, zenei megnyilvánulásokat integrál a munkáiba. Jelentős egyéni kiállításai között kell megemlíteni a Kiscelli Múzeum templomterében 2006-ban rendezett Ritka pillanatok egyike című installációt, a 2011-es Ljubljanai Micro Universe című tárlatot a P74 galériában, a Paksi Képtárban 2012-ben rendezett Véleménybarát termék című kiállítást vagy a Blind World című önálló munkáját a Kibla Portal galériában, Mariborban. A Velencei Biennáléra készített munkái szervesen illeszkednek eddigi művei sorába, ezeket is a referenciák kreatív, többrétegű használata, a filozófiai, a matematikai és egyéb jelrendszerekből történő szemléletes műépítés jellemzi.
Akkor és most
A Velencei Biennálét 1895-ben rendezték meg először, különálló magyar pavilon pedig 1909 óta áll a városban, mely teret az adott évben kiválasztott magyar kiállítónak. A fél éven keresztül nyitva tartó eseményen a belgák kaptak először saját pavilont, de csak pár évvel megelőzve hazánkat. A magyar pavilont a szecesszionista Maróti Géza építtette, több mint százéves története során többször felújították már.
A kísérletezés helyszíneként írja le az idei, 57. Velencei Képzőművészeti Biennálét Paolo Baratta, a Biennále elnöke. „Ahogy az lenni szokott, a Biennále a művészek közötti, valamint a művészek és a közönség közötti nyílt párbeszéd helyszíne, és ez a szellemiség az elmúlt évek alatt csak tovább erősödött” – mondta a május 10-én tartott sajtótájékoztatón.
Ebben a folyamatban jelent további előrelépést az idei Biennále, ez a munkamódszer adja ugyanis idén a program tematikáját, megünnepelve és köszönetet mondva a művészet, a művészek létezéséért, „akik világa kiszélesíti a mi látókörünket is, megváltoztathatják hozzáállásunkat. Életünk különböző szakaszaiban a művészet megújulásra, tanulásra ösztönöz minket” – mondta az elnök.
A világ legrangosabb képzőművészeti seregszemléje május 13-án nyílik meg a nagyközönség előtt. A november 26-áig látogatható, Viva Arte Viva című tárlat főkurátora Christine Macel művészettörténész, a párizsi Pompidou Központ vezető kurátora. „A konfliktusokkal és megrázkódtatásokkal terhes világunkban, amelyben súlyos veszélyben van a humanizmus, a művészet az ember legértékesebb része” – vallja Christine Macel. Úgy látja, ma a művészek kortárs vitákban játszott szerepe, felszólalása, felelőssége fontosabb, mint valaha.
Összesen 86 ország képviselteti magát a Giardini történelmi pavilonjaiban, az Arsenale területén, tehát az egykori hajóépítő csarnokokban és a város egyéb helyszínein. Három ország először vesz részt a fesztiválon: Antigua és Barbua, Kiribat, valamint Nigéria. A központi nemzetközi kiállítás kilenc egységből, úgynevezett transzpavilonból áll, ahol
51 országból 120 meghívott művész munkáit tekinthetik meg az érdeklődők, idén pedig – több évtized után először – magyar művész munkái is helyet kaptak itt.
Az Örömök és Félelmek pavilonjában a Ludwig Múzeum koordinálásában tekinthetők meg Hajas Tibor (1946–1980) képzőművész munkái, aki nemcsak a hetvenes évek magyar avantgarde művészetének nemzetközileg elismert alkotója, de a performansz művészet nemzetközileg méltatott alakja is. A Ludwig Múzeum legutóbb 2005-ben Kényszerleszállás címmel mutatta be munkásságát. A várakozások szerint a velencei részvétellel a fiatalon elhunyt művész munkássága a nemzetközi érdeklődés központjába kerül. A kiállított művek nagy része a Ludwig Múzeum tulajdonában áll, de adott kölcsön munkákat a Szépművészeti Múzeum és a pécsi Janus Pannonius Múzeum is. A központi kiállítás másik magyar résztvevője a Lengyelországban élő Csörgő Attila, aki az Idő és Végtelen szekcióban állít ki.
A kilenc központi szekció közül ebben a teremben a múlandóságra, a folyamatosan változó időre hívják fel a figyelmet, amely az 1970-es évek óta lelhető fel a művészek munkáiban. Ez az az időszak, amikor a konceptuális performansz összekeveredik a hosszú idő és a jóvátehetetlen veszteség feletti érzéssel. A ’90-es évek elején Borges labirintusa és a jövőképek mellett az idő fogalma új, metafizikai színezetet kap, és ez az a kor is, amikor a művész a hipnózisnak köszönhetően újjászületik – olvasható a tájékoztatóban.
A központi kiállítás kilenc pavilonja:
Művészek és Könyvek Pavilonja, Örömök és Félelmek Pavilonja, Közös Tér Pavilonja, Föld Pavilonja, Hagyományok Pavilonja, Sámánok Pavilonja, Érzékek Pavilonja, Színek Pavilonja, Idő és Végtelen Pavilonja
Magyarok a Biennálén
Aki pedig a város különböző pontjain található kiállítások egyikéből is választana, ne hagyja ki a Personal Structures – open borders című tárlatot, amelyet összesen három helyszínen – Palazzo Bembo, Palazzo Mora és Giardini Marinaressa – rendeznek meg. A kiállítás nemzetközileg kevésbé ismert művészek műveit mutatja be, azonban közös bennük, hogy mind kortárs művek. Az eltérő kulturális közegből érkező alkotók nagyon különböző munkákat vonultatnak fel: egyes termekben egy-egy alkotó, máshol több művész munkái láthatók az egész világból. A 200 résztvevő művész 40 országból érkezik, és a legkülönbözőbb formában mutatkoznak be, látunk ugyanis videókat, szobrokat, fotókat, festményeket, rajzokat és installációkat is. A kiállítás az Idő – Hely – Létezés hármasát öleli fel. Ezzel a kiállítás az európai és a nem-európai dialógusok közötti párbeszédre, pontosabban a köztük lévő különbségre helyezi a hangsúlyt. A kiállításon magyar neveket is találunk: többek között Kőnig Frigyes grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszékének vezetője, valamint Orosz István grafikusművész, animációs filmrendező, író is kiállít.
Takács Erzsébet
Fotó: Csákvári Zsigmond – www.kultura.hu
