1832. július 1-jén jelent meg először Pesten az omnibusz, a 19. század első felének legfontosabb közösségi közlekedési eszköze, mely egy évszázadig tartozott a budapesti utcaképhez, s a nagyvárosi viselkedési normák elsajátításában is fontos szerepet játszott. A jármű először Franciaországban mutatkozott be, majd ez után terjedt el egész Európában.
Bérkocsi, egylovas konflis és kétlovas fiáker
A nyilvános helyi közlekedés megteremtését Pesten és Budán a városok kiterjedésének növekedése, a külvárosok kiépülése tette szükségessé a 18. század vége felé. Először a bérkocsi, az egylovas konflis és a kétlovas fiáker jelent meg azon tehetősebb utasok kiszolgálására, akiknek nem állt módjában, hogy saját fogatot tartsanak. Az 1830-as években a két városban összesen már kb. 240, céhbe tömörült fuvaros dolgozott. A viteldíjat ugyan városi rendelet szabályozta, de a reformkori újságok tele voltak panasszal a kocsisok “szemtelen zsarolásai” miatt.
A tömegközlekedés megszületése – az omnibusz
A főváros szélesebb közönsége számára szánt omnibuszok 1832. július 1-jén indultak el. Ezt a napot tekinthetjük a budapesti tömegközlekedés születésnapjának, hiszen az omnibusz volt az első, kötött útvonalon, menetrend szerint közlekedő, díjfizetés ellenében bárki által szabadon használható jármű volt.
A Morvaországból Pestre települt Kratochwill János vendéglátós azzal a céllal fogott hozzá az omnibusz elindításához, hogy vendégeinek számát növelje. Kratochwill már 1832 tavaszán kérte a városi tanácsot, hogy két kávéháza között rendszeres, reggel 6 és este 18 óra között félóránként társas kocsit indíthasson.
Kratochwill a városligeti Páva-szigeti kávéház és a pesti kereskedőtestület székházában (a mai Roosevelt tér környékén) lévő kávéházat bérelte, majd a Városligetben egy vízgyógyintézetet is nyitott. Vendégei számára az omnibusz egy külön szolgáltatás volt, aminek aztán híre ment az akkor 65 ezres Pesten, és az alig 30 ezer fős Budán is.
Budán az első menetrend szerint közlekedő omnibusz szintén 1832-ben indult. A vonal a nyári hónapokban a kirándulók igényét kielégítendő, a Lánchidat kötötte össze Zugligettel. Kratochwill kocsijait angol minta alapján pesti céhes mesterek készítették. A kocsikban 8-14 utas fért el, melyek befogadóképességét a lovak ereje határozta meg.
Az omnibuszok fedettek voltak, decsak oldalt, az ülések felett nem. Ha esett az eső, ezeken a részeken ponyvát hajtottak le. Az ülések támlája a kocsi oldala volt. A kocsik padozatát burkolták, oldalukat pedig lakkal vonták be. Menetrend szerint indult, de megállói nem voltak, bárhol megállt, ahol az utasok jelezték le vagy felszállási szándékukat. Később az omnibuszra már jegypénztárakban is lehetett jegyet váltani.
Kirándulás és fürdőzés
A társas kocsik megjelenését eleinte nem is a rendszeres, napi igények ösztönözték, hanem a városiasodás hatására terjedő új szabadidős szokások: kirándulások a “zöldbe” vagy a szórakoztatókomplexummá alakuló fürdőkbe. Az útirányok is egyértelműen erről tanúskodtak: az első járatok a Dorottya utca és a Színház (ma Vörösmarty) tér sarkáról indultak a Városligetbe.
1832. július 1-jén indult meg Pesten az első “társaskocsi”, az omnibusz. MTI Fotó: Stekovics János
Az első, nem kirándulóhelyre járó omnibuszt 1844-ben Újpestre indították, az első vasútvonal megnyitása után pedig a Nyugati pályaudvar elődje, az indóház is elérhetővé vált társaskocsival. 1848-ig több omnibuszjárat is nyílt Pesten és Budán is. A legnagyobb vállalkozás a budai bérkocsis céh lett, akik több mint 20 kocsival rendelkeztek. A jármű a századforduló békés éveiben is járt, sőt új vonalak is nyíltak.
Az omnibuszok hanyatlása
A lóvasút és a villamos mellett a század végén már eltörpült az omnibuszok által szállított utasok száma, de azért nem volt jelentéktelen. Az omnibuszok a tömegközlekedés 7 százalékát bonyolították le azokon az útvonalakon, ahol a város nem engedett síneket lefektetni, például a Lánchídon, az Andrássy úton, a Kossuth Lajos utcában, illetve az Erzsébet hídon is.
Az 1920-as években a rendszeressé vált autóbusz-közlekedés azonban lassan leváltotta az omnibuszokat, majd a két világháború között végleg eltűntek a fővárosi utakról. Az utolsó, a Villányi úti járat 1929. november 5-én szűnt meg. Ezzel lezárult a lófogatú tömegközlekedés közel egy évszázados története Budapesten.
Az omnibusz nemzetközi elnevezését – amely a “mindenkinek” szó latin megfelelője – többféleképpen is próbálták magyarítani: kísérleteztek a pajtás-, cimborás- és mindeneskocsi szóval is, végül leginkább a társaskocsi kifejezés terjedt el.
hirado.hu – MTI
gondola.hu
