A balatoni nyaralótelepek szolidan rendezett stílusukat, középosztályi státuszukat az 1950-es években elveszítették. A tömeges, turnusokban zajló üdültetésre átrendezett települések nehezen tudtak megbirkózni a hirtelenjében megváltozott viszonyokkal. A vállalati üdülőkben éjjel-nappal üvöltő hangszórók, a sétányok megrongált padjai, a feldúlt virágágyások mellett „nemcsak a strandfürdőn, hanem az üdülőhelyek egész területén fürdőruhában, szinte pucéran sétálgatnak az emberek”. Mindez eltörpült a települések lerobbant infrastrukturális állapota mellett. 1956-ra a balatoni szállodák második és harmadik emeletére már nem megy fel a víz, az évente félmillió látogatót fogadó Tihanyban nincs nyilvános WC, és még egyetlen autós kemping sincs a magyar tenger partján. Ez utóbbi még senkinek sem hiányozhatott, hiszen maroknyi kiválasztottnak volt csak magánautója Magyarországon.
Az idegenforgalom színvonala az 1960-as években lassú növekedésnek indult. Megnőtt a szállások férőhelyeinek száma (1960-ban 53 ezer, 1975-ben már 242 ezer), és tovább nőtt a Balatonon nyaralók száma. A vasúti menetrend is érezhetően javult. 1952-ben például Nyíregyházáról Siófokig a menetidő 9 óra 39 perc volt. Tíz év múlva, 1962-ben ugyanezen távolságot a vonat 7 óra 20 perc alatt befutotta. 1963-ban megszűnik a balatoni gőzhajózás. A balatoni hajók száma: 21 db.
1964 nyarán a megnövekedett autósforgalom miatt a Budapestről a Balatonhoz vezető, illetve egyes Balaton környéki közutakon különleges forgalmi szabályokat vezetnek be. 1965-ben pedig átadják az autópálya első, Budaörs és Törökbálint közötti, alig hét kilométeres szakaszát. Az M1-es autópálya Zamárdiba csak 1971-ben ér le.
Ami a vízi életet illeti, a balatoni járművek száma az 1960-as évek közepén indult szemmel látható gyarapodásnak. 1965-ben már 1470 vitorlás keresett magának kikötőt és infrastruktúrát. De a vagyonosodást más is jelezte. A tó parti településeken újból szaporodtak a magánnyaralók, sőt növekedni kezdett a magánnyaralókban megszálló külföldiek száma is. A „Zimmer frei” feliratok szaporodása, és mindennek következményei azonban már elvi aggodalmat keltett a pártapparátusban.
Az 1970-es évek balatoni idegenforgalom látványos növekedését az állami infrastrukturális beruházások természetesen nem tudták követni. De az igazán nagy bajokat a javaikkal kérkedő külföldiek okozták: ” a nyugati turisták egy részéről megnyilvánuló felszínes jelenségek (például autó) irritálják a közvéleményt. A fiatalok körében még tapasztalható a nyugati életforma mítosza. A lakosság, a belföldi és szocialista országbéli vendégek érzékenyen reagálnak a nyugati vendégekkel való – a magyarok és a szocialista országbéliek rovására érvényesülő – megkülönböztetett bánásmódra. (…) Tapasztalható nyílt agitáció is – főleg az angol és amerikai állampolgárok részéről – a nyugati életforma mellett. A velük szemben foganatosított törvényes intézkedéseket durva és sértő hangnemben kifogásolják. (…) Az a tapasztalat, hogy a lakosság a nyugati turisták részéről elhangzó dicséreteket a szocializmus magyar modelljéről, s a többi szocialista országtól való megkülönböztetésre való törekvéseket valóban dicséretként, s nem a fellazítási politika logikus velejárójaként fogja fel.”
timelord.blog.hu
