Mi jut eszünkbe a bábszínházról?
Sokunknak Vitéz László, ahogy palacsintasütővel üti az ördög fejét. Holott a bábművészet jóval több ennél. Hazánknak volt egy művésze, akit a modern európai bábjáték atyjának tekintenek. Aki bábozott felnőtteknek, gyerekeknek, falusi szegényeknek és a párizsi elitnek is. Aki társulatával aranyérmet nyert az 1937-es világkiállításon. Tarts velünk, és ismerd meg őt és a bábjait!
Talán éppen ez a szabadság, jelképesség vonzotta a bábművészet felé Blattner Gézát is, aki eredetileg festőként kezdte a pályáját. Akkoriban sokan fordultak a bábművészet felé a képzőművészek közül, főként azok, akiknek a mondanivalójukhoz kevésnek bizonyult a statikus forma és a magányos alkotói munka, illetve olyan színházi szakemberek, akik megcsömörlöttek a korszak színházi formanyelvétől, és jóval erőteljesebbet és jelszerűbbet szerettek volna színpadra vinni. Így érezhetett Blattner Géza is, aki hihetetlen pályát futott be. Festőművészként indult, és világszerte ismert bábművésszé vált. Élete során számtalan bábszínházat vezetett, különleges bábokat tervezett, és maga köré szervezett több száz tehetséget: festőket, írókat, költőket, szobrászokat, iparművészeket és színészeket. Színes életét fémjelzi a cím is: Szivárvány Európa felett – Egy magyar bábművész Párizsban.
„Blattner Géza, bár hazánkban kezdte meg pályáját, 1925-ben kiköltözött Párizsba, ahol megalapította az Arc-en-Ciel nevű színházát, amely magyarul szivárványt jelent. Ezért erre a szivárvány motívumra építettük fel magát a tárlatot is. A látogatók teremről teremre követhetnek egy a bútorokon és a falon futó szalagot, amelynek annyiszor változik a színe, ahányszor Blattner munkásságában fordulóponthoz érünk. Ezekből rajzolódik ki maga a szivárvány: Blattner Géza élete” – mutat a falra az első teremben Éva.
„Egy alkotó életét bemutató kiállításon mindig szokott lenni életvonal, általában a tárlat elején. Mi ezt az idővonalat felnagyítottuk, és kígyóként, megszakítás nélkül végigfuttattuk a termeken egészen a tárlat végéig. Blattnernak van egy üvegdia-sorozata, melyet ő rajzolt 40 éves munkásságáról 1960-ban. Ebből a több mint 100 képből választottuk ki azokat, melyeket a látogatók is megnézhetnek az idővonal mentén.” Az érdeklődők emellett betekintést kaphatnak a nagyobb bábtörténeti, kultúrtörténeti és történelmi eseményekbe is, követve: mikor melyik bábszínház alakult meg és kik voltak akkoriban az alkotók. Az összetett idővonal alatt pedig megelevenednek a fotókon látott bábok is. „Ezek megfogható, kipróbálható játékok. Blattner bábjait készíttettük el régi fotók alapján. A síkbábokat grafikusoknak köszönhetjük, míg a 3D-s rekonstrukciókat egy 3D grafikastúdiónak.”
Na de ki is volt Blattner Géza, akinek életre kelthetjük a bábjait? A Debrecenben született fiú eredetileg festőművésznek készült, mestere biztatására pedig elutazott Hollóssy Simon müncheni festőiskolájába. Itt találkozott számtalan későbbi barátjával, alkotótársával és a bábjáték különböző, német nyelvterületen működő formáival is. „Müchenben megismertem az első művészi bábszínházat, melyet Paul Braum igazgatott. (…) Benyomásaim egy új, számomra addig ismeretlen hivatás felé irányítottak” – olvashatjuk szavait a falon, miközben átlépünk a következő terembe, ahol gyakorlatilag az összes megmaradt dokumentumot megtekinthetjük a művész magyarországi működéséről. Többek között egy eredeti wayang bábot is, amely Dél-Jakartából származik, és egy magánadományozó adta kölcsön a kiállításra. Valamint kipróbálhatunk egy karikatúrából készült játékot is, amelyet a mutatványos tereken használtak. Kis, fából készült, kövér figurák állnak a síneket, akiket behúzhatunk a börtönbe.
„Legelső színházában ezeket a bábokat használta Blattner, aki, miután hazajött Müchenből, és megalapította a saját bábszínházát: a Wayang Játékokat. Akkoriban ő és képzőművész társai úgy tekintettek a bábjátékra, mint egy mozgó képzőművészetre. Inkább szövegszínház volt az övék, látványos fordulatok és akció nélkül. Nem is volt igazán népszerű, melyre Karinthy Frigyes cikke is utal. A humoros írást mi is elolvashatjuk, de megnézhetjük Kosztolányi Dezső saját kezű jegyzeteit is – hiszen ő maga is írt darabokat a társulatnak. Egyik történetében például megismerhetünk két rokokó lányt, akik egymással beszélgetnek a szobában. Elképzelik az ideális férfit, aki szerintük pehelykönnyű. Szerelmük tárgya meg is jelenik, csakhogy jön egy porszívós ember, és kiporszívózza a lakásból a könnyű embert. Játszottak azonban pajzán darabot és alvilágjáró szerelmi történetet is. Mindezt marionett és wayang bábokkal” – részletezi idegenvezetőnk, aki kiemeli: összesen négy színháza volt Magyarországon Blattnernak.
Létrehozta a Proletár Gyermekek Bábszínházát is az Angolparkban, amely nagyon népszerű volt, ám csak rövid ideig működött. Tartott bábelőadásokat baráti köröknek találkozókon, és fizetett neki a Gyermektudományi Tásaság is ösztöndíjat, melyért cserébe nyáron vándorbábosként járta a Tiszamenti falvakat. Itt már nem síkbábozott, hanem a klasszikus vásári bábokkal, kesztyűs bábokkal varázsolta el a közönségét. „Magyar falvakban járva gyakran a kapu mögül játszottam, a közönség pedig az utcáról nézte” – olvashatjuk a művész szavait a falon.
„Ez a korszak a kísérletezésről szólt, mely során a szobrászat, festészet és a színházművészet metszete felé is elmozdultak. Volt például olyan előadásuk, melyben kiraktak egy képet a közönség elé, majd elvitték, és újat tettek a helyébe” – jegyzi meg a kurátor, miközben átvezet minket a következő terembe, ahol Blattner pályájának egy új szakaszával ismerkedhetünk meg.
Blattner 1925-ben leszállt a vonatról Párizsban. A francia fővárosban egy lámpaernyő üzemet vezetett a feleségével, Sulyok Helénnel, aki iparművész volt. Marhahólyagból készült lámpaernyőkre festettek szecessziós mintákat, és ez annyira tetszett a vásárlóknak, hogy a leghíresebb divatházak árusították a terméküket. A befolyt pénzből hozták létre és tartották fenn a bábszínházat, melybe Blattner egyre több társát vonta be. Bár a művész kiváló bábtervező, író, képzőművész volt, mindezek közül mégis kiemelkedett szervezői készsége. Rengeteg kiváló szakembert tudott mozgatni maga körül, olyan társulatokat hozott létre Magyarországon, majd később Párizsban is, melyek egyszerre baráti közösségek is voltak. Róluk találunk fotókat és adatokat a tárlat új termében.
„Itt állítottuk ki a legkülönlegesebb fotóinknak, hiszen Blattner társulatának tagja volt André Kertész is, aki rengeteg társulati képet készített róluk. Akkoriban bohém csapatot alkottak, akik nemcsak dolgoztak, de játszottak is együtt. Ez hasonló volt a magyarországi baráti körhöz, amiben partikat tartottak, beöltöztek, ettek-ittak, szórakoztak. A művészet és a nagyvilági élet határán mozgó események voltak ezek. Ha pedig többet szeretnénk megtudni a kollégákról, találunk róluk adatot a következő falon. Olyan művészekről olvashatunk itt, mint Prinner Anton, aki eredetileg Prinner Anna néven született, csakhogy felvett egy férfi nevet és személyiséget, hogy érvényesülni tudjon a férfias művészvilágban.”
A 1920-as évek végére már egy fantasztikus társulat jött létre, Blattner pedig fogta magát, és jelentkezett egy versenyre, a többieket is belelkesítve. Be is válogatták őket 1929-ben az UNIMA (Nemzetközi Marionett Szövetség) második találkozójára Párizsban, ahol rögtön látták, hogy ők valami egészen mást csinálnak, mint a franciák. Hirtelen egyik napról a másikra híresek lettek.
„Akkoriban a képzőművészet és a színházművészet metszetpontján alkottak. Gyakorlatilag nem is bábokat készítettek, hanem szobrokat. Ilyen darabjuk volt a Figurák vására, amelyben fel lehet ismerni akkori hírességeket, közéleti szereplőket is, mint Joséphine Baker. Ezek statikus bábok voltak, és történet, dramaturgia nélkül, maguk a tárgyak érvényesültek a színpadon” – magyarázza Éva, körbehordozva tekintetét a következő szobában, ahol csupa különös, kísérleti bábbal találkozhatunk. Ilyen például az Icipici ház (tervezte és készítette: A. Tóth Sándor), amelyben egy kislány ringatja a babáját. Itt sincs dramaturgia, csak néhány mozgás ismétlődik: ring a bölcső, füst emelkedik ki a házból, virágok nyílnak a kertben. Közben pedig szól a jól ismert dal: „Egyszer volt, hol nem volt, egy icipici házikó…”
Ezeket a kísérleti műveket valóban színházban adták elő, viszont nagyon sok darabot játszottak egymás után. Még nem voltak igazán hosszú előadásaik, nem úgy, mint az 1930-as évek második felében. Ekkor ugyanis újabb mérföldkőhöz érkezünk Blattner életében. Az 1937-es Párizsi Világkiállításon Madách Imre Az ember tragédiája című művének első francia nyelvű bemutatójával a színházi szekcióban aranyérmet nyert a társulat. Ekkor már komoly, hosszabb irodalmi műveket vittek színre.
„Blattner Az ember tragédiája kapcsán is rengeteg művészt gyűjtött maga köré. Minden színt más tervezett, minden bábot más készített, és egy osztott színpadot is létrehoztak, melyben alul a keretszíneket játszották, felül pedig az álomszíneket” – emeli ki idegenvezetőnk. Elképzelni szerencsére nem nehéz, hiszen a tárlaton megnézhetjük ezt az osztott színpadot is, melyet múzeumpedagógiai sarokként használnak. Sőt: itt van eredeti nagyság Lucifer, Éva és a kígyó bábja is. „Ezek billentyűs marionett bábok, melyek Blattner saját találmányai. A marionett szerkezetét egy zsinórozás egészíti ki. A bábszínész a derekára köti a bábot, amely olyan nagy, hogy a művész feje fölé emelkedik, így tulajdonképpen a fenti térben játszik vele. A bábos a kezével nyomja le a billentyűket, mint egy zongorán, és így a kéz, a fej, a kar és a derék is mozgatható. Nagyon lassú, nagyon méltóságteljes vele a játék. Kifejezetten szövegmondásra alkalmas” – magyarázza Éva, miközben a billentyűs modell használatát egy kisfilm is bemutatja a falon.
„Ez volt a társulat aranykora! Nagyon sok taggal működtek, nagyon sok helyszínen játszottak, nagyon tevékenyek voltak, és hihetetlen hírnevet szereztek. Csakhogy jött a II. világháború, és 1941-ben a párizsiaknak is menekülniük kellett. Mire a háború után visszatértek, a társulat szétszéledt. Blattner felesége felkereste a régi lakásukat, ahol a pincében rejtették el a bábokat. Egy bombatámadás miatt azonban csőtörés volt, és eláztak, tönkrementek a bábok. Blattnerné ezzel a hírrel indult vissza férjéhez egy viharos, hideg napon. A rossz időben megfázott, és tüdőgyulladásban meghalt. Blattner, mondhatni, egyszerre veszítette el a feleségét, a társulatát és a bábjait. Ilyen körülmények között kellett újrakezdenie a pályát.”
Nem is jött újabb felfelé ívelő korszaka. Sok-sok év telt el anélkül, hogy jelentős bábos eseményt köthetnénk hozzá. Vándorbábosként járta Párizs környékét, házat épített, újraházasodott, lánya született, és újra lámpaernyőkészítésből tartotta fenn magát és családját. A hírneve azonban továbbra is hatalmas volt, ahogy a hatása is óriási nőtt. Rengetegen ismerték, de aktív művészként már csak annyit vállalt, amennyi az erejéből futotta. Sokat hívták Magyarországra is kurzusokat tartani, ahol elmondta tapasztalatait, és tanította a fiatalokat. Az utolsó évtizedeiben eladogatta a bábjait különböző gyűjteményeknek, a bábművészet ügyét azonban továbbra is szívén viselte. Éppen a magyar vidéki bábszínházak létrehozásán munkálkodott akkor is, amkor meghalt. Debrecenben szállt meg egy konferenciáról jövet, így ott érte a halál, ahol egykor született.
„Éppen idén van kerek évfordulója nemcsak halálának, hanem hihetetlen párizsi sikerének is, hiszen 1937-ben, azaz 80 éve nyertek aranyérmet a világkiállításon. Ezért döntöttünk úgy, hogy most mutatjuk be művészetét, nemcsak a fővárosi közönségnek, hanem a debreceninek is. A tárlat ugyanis október 15-ig látható itt a múzeumban, utána pedig elutazik Blattner szülővárosába” – meséli Éva, majd hozzáteszi: bár Blattner színháza felnőtteknek szólt, a gyerekeket is örömmel fogadják a kiállítóterekben. „Sok az interaktív, fogható elem, a múzeumpedagógusaink pedig külön foglalkozásokat is tartanak itt a gyerekeknek. A nyáron tábort is szerveztek, amely a bábok köré épült. Voltak drámapedagógiai játékok, kézműves foglalkozások. A felnőtt közönséget pedig szeptember 14-én várjuk külön programjainkkal, amikor is lesz vásári bábelőadás, bepillanthatunk a bábkészítés rejtelmeibe, és érkezik a Papír Panír Alkotóműhely is workshopjával.”
Wéber Anikó – www.kultura.hu
