Száz éve született Fábry Zoltán, a magyar filmgyártás legendás alakja.
Száz éve született a magyar filmgyártás legendás alakja, a Hannibál tanár úr, a Két félidő a pokolban, a Húsz óra, a Hangyaboly, a Körhinta, Az ötödik pecsét és még jó néhány remekmű rendezője, aki minden egyes munkájával az emberi megaláztatás és kiszolgáltatottság ellen emelt szót. Ahogy Barabás Klára A történelem körhintáján, Fábri 100 című kötetében írja: filmjei az ember szabadságvágyáról, a múlttal való szembenézés parancsáról szólnak. A rendező születésének századik évfordulójára készült kötetet hiánypótló szándékkal írta a szerző saját filmelemzéseiből, állította össze egy maratoni életútinterjúból és munkatársak, barátok, családtagok emlékezéseiből.
„A filmrendezés alapállás a világban” – jelenti ki Fábri Zoltán, aki azonban mégis a festészettel kezdi. Réti István tanársegédjének akarja kinevezni, ám ekkor a francia lírai realisták filmjeinek hatására otthagyja a Képzőművészeti Főiskolát, és a színházzal, a színészettel folytatja.
A filmvilág csak mindezek után következik, amelyet már a negyvenes évek végén a kor művészetének érez.
Az ötvenes évek közepén a filmgyártásban előretört a reálisabb valóság- és emberábrázolás: már nem volt minden fekete-fehér, igazi emberi drámák rajzolódtak ki a mozivásznon. Életjel című, 1954-es filmjében Fábri is egy bányaomlást követő eseménysort mutat be, majd a téeszkérdést ágyazza fájó szerelmi történetbe a Körhintában, melyben a frissen felfedezett Törőcsik Mari és Soós Imre elérte, hogy a film ugyan nem kapott díjat Cannes-ban, ám François Truffaut még a Cahiers du Cinéma újságírójaként a Körhintát találta a nagydíjra érdemesnek, és Törőcsik Marinak adta volna a legjobb női alakítás díját.
A tavalyi fesztiválon egyébként, 61 évvel a premier után a Cannes-i klasszikusok sorozatban ismét bemutatták a filmet. Fábri maga meséli el, hogyan találta meg a kezdő színésznőt Pataki Mari szerepére, és hogy Rákosi Mátyás hogyan adott zöld utat a forgatókönyvnek – dacára annak, hogy egyesek kifogásolták, nincs elég köze a szocialista mezőgazdaság problematikájához…
Fábri Zoltán filmjeinek alapmotívuma az erőszak elleni tiltakozás, legyen szó a kisemmizettség létélményéről (Édes Anna, Magyarok) vagy a totalitárius rendszerek elleni tiltakozásról (Hannibál tanár úr, Két félidő a pokolban, Az ötödik pecsét). Művei többsége történelmi film, amelyekben a közelmúlt olyan súlyos konfliktusait idézte fel, amelyek tanulságai örök érvényűek az emberi erkölcs, magatartás vonatkozásában. Barabás Klára időrendben előrehaladva mutatja be az életművet, és részletesen foglalkozik Fábri hét meg nem valósult filmtervével is. Nem titkolja, hogy a rendező pályáján a nagy sikerek és a nagy bukások váltották egymást.
A kötet első része egy több mint százoldalas életútinterjú, amelyet a szerző még 1989 áprilisában–májusában készített mint a Magyar Filmintézet és Archívum munkatársa. A szövegből olyan korleletek is előbukkannak, mint Aczél György szerepe az 1963-ban Bacsó Péterrel írt Milyen madár volt? című film elkaszálásában, vagy annak a vitaindító előadásnak a szövege, amelyet Fábri 1954-ben Darvas József felkérésére írt a filmművészet helyzetéről – ám ez olyan jól sikerült, hogy az egész rendezvényt törölték. A rendező azt is elmeséli, hogy az amerikai producer szeretett volna eltérni Molnár Ferenc regényétől, és egyfajta gyerek Robin Hoodot csinált volna Nemecsekből, ám szerencsére Fábri meggyőzte, hogy A Pál utcai fiúk vége nem lehet happy end.
Fábri Zoltán 47 festményt hagyott az utókornak, amelyek zömét filmes pályafutása után, már betegségekkel küszködve festette. A könyv képanyagában láthatunk is néhányat ezekből az expresszív, kissé zaklatott, néhol ironikus képekből. Hevenyészett önvallomás című, 1991-es írásában Fábri felteszi a kérdést: „Mit adhat vajon a magyar filmművészet a világnak? Mit adhat egyáltalán egy maroknyi nép, Közép-Európa peremén, szegénységből eredő szerény lehetőségeivel, újdonsült szocializmusában hirtelen előrelépő, de a feudalizmus görcseit, a hajdani szolgasors rossz reflexeit még mindig magában hordó mai valóságával, évszázados elzártság után éppen csak bekapcsolódva a világ áramkörébe? Azt hiszem, egyet, de az elég jelentős: őszinteséget.”
Fábri ilyen ember volt: a végsőkig tisztességes. A kötet utolsó fejezetében rokonok, barátok, munkatársak visszaemlékezéseiből szemezget a szerző. Hallhatjuk Fábri feleségét, Apor Noémi színésznőt, unokájukat, Fábri Pétert, Ránki Györgyöt, Bacsó Pétert, Illés Györgyöt, Garas Dezsőt, Páger Antalt és természetesen Törőcsik Marit.
A történelem körhintáján című könyvből egy őszinte, önazonos embert, sok műfajú alkotót és azt az ellentmondásos kort is megismerhetjük, amelyben rendezett. Művészetét pedig megéri megismertetni az új nemzedékekkel.
(Barabás Klára: A történelem körhintáján – Fábri 100. Magyar Művészeti Akadémia, Budapest, 2017, 280 oldal. Ára: 4800 forint)
Terján Nóra – www.magyaridok.hu
